Régebben a vizsgaidőszak végére rezonált rá így a belső órám, sok évvel az egyetem befejezése után is: amikor elérkezett az az idő, onnantól a munka sem ment már rendesen, mert átálltam arra, hogy nyár van, szammertájm és henye.
A Jókai Napokra szintúgy minden évben bekapcsol a legeslegbenső jelzés.
ma éppen mélyről jövő, mélyben csörgedező szomorúság, hogy távol vagyok
a meg-megcsapó illat, jókainapok-szag
az emberek sodrásának érzése a bőrömön, amikor várakozunk egy előadás előtt a véemká-lépcsők alján
régnemlátottak szeretetteljes ölelése
lapzártaérzés
tárgytalan szerelem lüktetése
meg ezek a szokottnál is fennköltebb (fennebb költ?) szavak, amiket most kompenzációként ideírok
nehéz az életben válogatni, nemet mondani meg igent, és aztán viselni a nemetmondás meg az igentmondás következményeit.
nehéz nem-mindenhol-ottlenni
és legfőképpen nehéz elfogadni, hogy nélkülem is van élet.
node.
majd jövőre.
de akkor nagyonnagyon.
ámen.
és áldás a fesztiválozókra!
mindenesetre.
a sírósakra és a nem-sírósakra is.
