Petíció a családok megmentéséért

Húsvétvasárnapi szertartás vége, hirdetések. 
Közöljük a kedves hívekkel, mise, gyűjtés, újság, szentségimádás, kirándulás, satöbbi satöbbi. 
És. A jövő héten meg fog jelenni egy aláírásgyűjtés a családok megmentése érdekében. 
"Mindannyian tudjuk, hogy a családok milyen fontosak és milyen rossz helyzetben vannak, ezért kérem a kedves híveket, ha ki lesznek osztva ezek az aláírásgyűjtő ívek, akkor írják alá" - mondja az atya. 
Hát kéremszépen. Mi más jönne elő az emberlányából ilyenkor, ha nem a Besenyő Pista Bácsi? 
Nóóóórmális? Petíció?
Kinek? Miért? Mi ellen?
Meg akarja szüntetni valaki a házasság intézményét központilag?
Vagy újra van egyiptomi fogság és túszul ejtettek minden családot?
És kinek fogják azt a bődületesen sok engedelmes bárány által aláírt petíciós ívet? A családoknak, hogy javuljanak meg, mert lám-lám ennyien nem akarják, hogy legyenek problémáik?
Vagy az alkoholista apáknak vagy a depressziós anyáknak fogják ezeket a lapokat mutogatni? Netán a hűtlen gyermekeknek vagy a rátelepedős nagyszülőknek?
Vagy maga a sátán lesz a címzett, aki a bajok okozója?
Mégis mit várnak attól, hogy bizonyos emberek tiltakoznak mások problémái ellen?
Ennyi erővel a hizlaló ételek ellen is tiltakozhatnánk. 
sőt. Indítsunk komment-bréjnsztormingot: szerinted ki lehet a családok megmentéséről szóló petíció igazi címzettje és mit kéne tőle követelni?

Amúgymeg sokkal többet tennénk a tevékeny, elfogadó, támogató szeretet cselekedeteivel. 
És a szőnyeg alá söprés intézményének felszámolásával.
Én személy szerint ez utóbbit javasolnám. 

Prosím?

Hallottam már panaszkodni többeket, hogy a komáromi Regiojet-pénztárosok közül az egyik hölgy egyáltalán nem mutat hajlandóságot még a magyar nyelv megértésére sem.
Amivel én személyesen úgy voltam, hogy két lehetőségem van: 1. én magyarul beszélek hozzá, ő meg szlovákul hozzám. 2. Nem csak tiszteletben tartom, hogy ő szlovák, hanem alkalmazkodom is hozzá és már nyitásból szlovákul kommunikálok én is.
Tekintve, hogy ketten vannak, nem volt nehéz megjegyezni, hogy ő az, aki magyarul nem. Általában a második lehetőséget választom, hogy gyorsítsam az eljárást.
Ő azonban valamiért berendezkedett arra, hogy nem csak azt nem érti, ha magyarul szólok, hanem azt sem, ha szlovákul.
Minden egyes alkalommal, minden áldott reggel a következő játszódik le:
Bemondom, hogy mit kérek (a mondatban két darab információértékkel bíró tartalom van: a célállomás neve és a jegy típusa, mármint, hogy egész (teljesárú). Ezt a két tartalmat kétféleképpen lehet elmondani: vagy ragozom és beleteszek udvarias gesztusokat, pl. hogy legyen szíves, vagy nem ragozom, hanem csak felsorolom egymás után a kettőt. Egyiket sem lehet eltéveszteni, és az is biztos, hogy a magyar akcentus nem ront jelentősen az érthetőségen).
Ő visszakérdez: Prosím?
Aztán néha kedvesen, néha megalázkodva, néha méltatlakodva, újramondom.
Aztán kiadja a jegyet.

Ma jöttem rá végleg, hogy ebben a visszakérdezésben semmi valós szükséglet nincs, mert mivel látta, hogy sietek (és a magyarok iránti zsigeri elutasításán kívül az empátiája is bekapcsolt, úgy látszik, felülírva amazt), a saját kérdésére már ő maga ismételte meg, hogy mit is kértem egy másodperccel azelőtt.

Nem tartom ezt a nőt rosszindulatúnak a cirka 50 első ránézés után, szóval a szándékos szivatást kizárnám. Azt viszont sokkal inkább elképzelhetőnek tartom, hogy egy tudat alatti szintre beépült tanszítás munkál az agyában, hogy nem csak a magyar beszédet, hanem a magyar beszélőt se legyen képes befogadni.
És milyen sokan lehetnek ezzel még így. És nem mondom, hogy ha egészségesen együttműködő társadalmat akarunk építeni, akkor ezzel kéne kezdeni (bár szívem szerint, legalább kísérleti jelleggel, ezt csinálnám), de hogy legalább észrevenni érdemes, hogy hol is vannak elásva kutyák, azt magabiztosan merem állítani.

Coming out

Házasságellenes vagyok. 
Mostanra, néhány napja összeállt ez bennem. 
Keresztény vagyok, hívő, alterkatolikus, meg általában véve konzervatív az értékrendem, 
de akármennyire is igazak ezek, érvényes az első mondat is. 
Házasságellenes lettem, mert rá kellett jönnöm annyi helyről, hogy a fele is sok, 
hogy a mi generációnk nem az amíg-a-halál-el-nem-választ üzemmódra van programozva. 

Ne házasodjunk össze, légyszi. 
Mert aztán úgyis elfáradunk a kapcsolatban
aztán úgyis találkozunk valaki mással
és úgyis szerelmesek leszünk és boldogok
valaki mással
és aztán, 
mivel már sok sok helyről megtanultuk, 
hogy a legbenső vágyak a legigazibbak,
úgyis a legbenső vágyainkra fogunk hallgatni
és elválunk.
és aztán magyarázkodhatunk boldognak és boldogtalannak
közelinek és távolinak
és ihatjuk még a bűntudat keserű levét ki tudja, hogy meddig. 

Inkább csak találkozzunk, közeledjünk, 
távolodjunk, csiszolódjunk. 
Amikor annak van az ideje, köteleződjünk el,
amikor annak, szüljünk gyereket,
amikor annak szeressünk, 
amikor annak, búcsúzzunk.
De a nyomasztó ígéretet,
a külsőséges hacacárét
a hurkát előételnek
a menyasszonytáncban manifesztálódó nyilvános erőszakot
azt hagyjuk ki, légyszi. 

De az is lehet, hogy az "amíg a halál el nem választ" mondatban 
a halál
nem az a perc, amikor már nem ver tovább a szívünk
hanem az az erő, ami bármit tönkre tud tenni
ami magával ragadja a depressziósok életerejét
ami megszünteti azt a köteléket, ami által egymást választjuk 
és ami a kapcsolatokat emészti föl, úgy általában. 

Juteszembe. Wass Albert egyetlen szerethető verse. Amit már oly rég posztoltam. De az is lehet, hogy még soha. 

Halál

Én úgy képzelem el, 

hogy a halál egy óriási nász, 

legszentebb, legemberibb ölelés. 

Nem fájdalom: fájdalom-felejtő. 

Nem rém: rémeket elűző. 

Több mint a Szépség. 

több mint a Szerelem, 

a Jóságnál is több: 

Kegyelem. 

Én úgy képzelem el, 

ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás 

és akkorára nő a fájdalom, 

hogy nem bírom tovább: 

hozzám lép egy fehér ismerős, 

szép csendesen lecsókolja a számat, 

lefogja ezt a vergődő szívet, 

és ennyit szól csak: elnémuljatok. 

Erre megszűnik minden indulat. 

Erre megszűnik minden fájdalom, 

csak gondfelejtő békesség marad: 

se könny, se vér, se akarat, 

nem lesz már semmi sem. 

Elhal a szívem dobbanása, 

s végtelen álmok néma lánya 

bűvös, tüzes csókjába zár. 

Szeretőm lesz egy éjszakára 

a széparcú Halál.

Ami velem soha nem fog megtörténni

Van neked is egy ilyen listád, ugye?
Ami veled nem történHET meg.
Ami VELED aztán soha.
Amibe te biztosan nem KEVEREDHETSZ.

Dehogynincs.
Csak még nem írtad le.
Én egy ideje, amikor rájöttem, hogy kezdenek AZOK a dolgok MÉGIS megtörténni,
összeírtam. Kind of.

Az eddigi lista tételeit kb 80%-os arányban kihúztam már.
Na nem azért, mert törekedtem erre az egyébként csupa elítélendő dologra,
hanem mert egyszerűen (vagy bonyolultan)
mert ember vagyok és tökéletlen,
megtörténtek velem. Többségükben könnyedén.

Hogy éppencsak a legutóbbiakat említsem,
becsapni az ajtót, zárban a kulccsal belülről,
és ezzel,
a lakásból kizárni magam.
Vagy: lekésni repülőt, mert rossz reptérre megyek.
Az azelőttit inkább nem is mondom.

Tolerancia-gyakorlatnak,
önszeretet-gyakorlásnak jó kis játék ez.
nagyon jó. és nehéz.

Elítéled - megtörténik veled - elítélnéd már magad is
Azán küzdesz vele, hogy maradj önmagadnak szerethető
aztán küzdesz, még még,
nem tudni előre, meddig.

Napi Áki

Kis főhősünk továbbra is az aktuál legnagyobb terapeutám, Ákos (3).
Tavaszi délután, cukrászda, sétálás, biciklizés. Két felnőtt, két gyerek.
Grétus éppen az elindulni-pótkerék-nélkül-egyedül-anagybiciklivel köröket futja, történelmi pillanatok, öt percenként hangzik el a "soha többet nem akarok bicózni" dühkitörés, 3-4 másodpercnyi hatással, majd visszapattanással. Szurkolunk neki.
Áki a rettenthetetlen futóbicijével előreszalad, egyszercsak azt látjuk messziről, hogy a zebra szélén kóricál és éppen készül egyszál magában átkelni.
Anya kiabál, én kiabálok, álljon meg, várjon ott, közben hirtelen nem tudjuk leosztani, hogy melyikünk marad és melyikünk szaladjon oda hozzá.
Egyszer csak átmegy, szöszi haja lobog a szélben, örül.
Utánaszaladok, elkapom, magyarázom neki, hogy ez veszélyes, és kérdőre vonom, hogy miért ment mégis át, amikor kértük, hogy várjon meg.

"Azért mentem át egyedül, mert a Krisztóc mindig nem figyelt rám."

Kész. Megmondja. Nem kertel.
A gyerek megmondja.

csak figyelni kell rá.