szerda, október 31, 2012

robot vagye

Vannak blogok, amik zártak. 
Nagyon helyesen. 
Nem teregetik ki például a családi eseményeket ország-világ előtt. 
Ezekre a blogokra csak úgy lehet kommentelni, hogy mielőtt megjelenteti, mutat egy képet össze-vissza felrajzolt betűkről és egy totálisan elmosódott fotót, amin valahol valamilyen számnak kéne felismerhetőnek lenni.
Ezt mind gúgül bácsi csinálja. 
A képet felismerni lehetetlen. 
Beírok valamit, aztán közli, hogy sajnos nem nyert, próbáljam újra.
Szépen kéri, ezért megpróbálom. Hogyaszongya "kérjük, bizonyítsd be, hogy nem vagy robot"!
Általában három-négyszeri próbálkozás után feladnám, de hurrá, van audio-verzió is. 
Na halljuk. 
Hát az a hang rosszabb, mint egy hullarészeg dartvéder. Hallgathatatlan. 
Így aztán, ötből négyszer megállapítom magamról, 
hogy még mindig robot vagyok, 
feladom a kommentelést 
és megfogalmazok néhány szokásos wörklájfbelensz önkritikát.

köszönöm, miszter gúgül.


vasárnap, október 28, 2012

lovli

gimibál-fotókat nézegetni és megállapítani, hogy a középiskolások ugyanolyanok, mint egykor: szépek, kisimult arcúak, szerelmesek, csinosak, lovagiasak, táncoslábúak, botlábúak, csókolózósak, szégyellősek, nevetgélősek, vagánykodóak, gyégyellősek.

mesét néző szülőkről hallani

bábozva prédikáló plébánossal találkozni

átkelni a ködös-színes, titokzatos Pilisen

arany mazsolát enni

yann arthus bertrand fotóira újra rálelni

vagány szerzetesnővérek belső poénjain kacarászni

fürdőgolyót dobni egy nagy kád meleg vízbe

és bekapcsolt fűtésre hazaérkezni


az élet apró lovliságai
köszönet érte.

szombat, október 27, 2012

sosem gondoltam volna

hogy belőled is ez lesz. 
amikor hét évvel ezelőtt utoljára láttalak,
még életteli, egyenes gerincű, forró tekintetű, tiszta gondolkodású 
férfi voltál,
akiről hittem, hogy nem vár rá a kiégés,
és nem szaladnak el vele a lovak,
és nem alszik ki benne a tűz,
és egészségesen fog megöregedni. 
vagy még inkább, hogy nem fog megöregedni soha. 

vonzó voltál és elegáns, még akkor is, ha nekem elviekben bácsi is lehettél volna. 
igényes, szellemes, pozitív világlátású
rendszerváltó vagány.

és amikor sok év után újra láttalak, 
nem akartam hinni a szememnek, hogy a tűz helyén önkívületig ható üresség van
a kisugárzás helyett alkoholszag
és kiállsz még így is, mert valami hajt, 
de hinni nem hiszel már semmiben. 

sosem hittem volna. 
nekem fáj, gondolom, neked nem, ezért mondom. 
és nem akartalak elveszíteni, gondolom, erről sem tudtál.
és e helyről üzenem 
svéd gyerekvers alakzatban
hogyha ez az ára a rendszerváltásnak, 
akkor inkább ne csinálja senki. 
mert nem éri meg. 


csütörtök, október 25, 2012

Megélni

A múltkor, amikor valahogy egy újabb szenvedős blogbejegyzést alkottam épp ide, tettem föl magamnak az (olvasói) kérdést, hogy hogy is van ez, miért nem írok a sok-sok boldogságról olyan gyakran. És persze azt válaszoltam rá, hogy mert akkor nincs időm írni, hiszen éppen megélem. És az fontosabb. 
Na és hát ez az. Amire ma megint sikerült rájönni, hogy mindent lehet szenvedélyesen, belehelyezkedőn, velejéig kiszippantósan megélni. Azt is, ami boldogságos és azt is, ami fájdalmas. 
És hogy minden perc, amikor éppen nem megélünk, hanem túl, az veszteség. 
Persze ezzel semmi újat nem mondtam, de azért magamnak is ki kellett mondani. Ismét. 

Például ez az aktuális kedvenc kép is épp egy megéléskor történt. Látszólag felesleges sorban álláskor, önmagam szórakoztatása gyanánt. Ez az idő nem telt hiába. 

szerda, október 17, 2012

mindig. ez. van.

hogy akkor lehet csak beismerni, hogy a lélek kicsit össze van törve-zúzva, ha a test is összetörik mellé.
mert akkor otthon lehet maradni kicsit, még ha dolgozva is, és inni meleg teát mézzel, és kérdezni magamtól szüntelen GulyásPeti mondatát (amiért azóta is hálával tartozom), 
hogy kriszta, magadhoz mikor vagy jó?
sőt lehet dühöngeni kicsit. és a kedves-kollegiális "jólvan"-ra a telefonban kiszabadítani még néhány hetek óta várólistán lévő könnyet is.
önsajnálat end. 

a biciklizés azért is jó, mert még ha a taknyos őszi időben kicsúszik eléd valaki, és átröpülsz fölötte és kicsit összetöröd magad, akkor is csupa varázslatos jószándékkal lehet találkozni.
fiatal srác, aki rendíthetetlenül magázódik
és felkísér, biciklit cipel, orvoshoz küld, taxit hív, buszra feltesz és bármit felajánlana, hogy még segíthessen
és felhív este, hogy minden rendben van-e.
kedves barátnő másnap jön, hoz enni, inni, sírni, nevetnivalót. 
és mondják, hogy vigyázz magadra. máshogy, mint máskor. 

korábban hallottam valakitől, hogy akinek autóbalesete van, annak másnap hatalmas izomláza lesz mindenhol, mert a sokktól megfeszült minden izma és másnapra azok bedurrannak. hát ez is érdekes élmény. 

és mindezt azért írom le, leginkább magam miatt, hogy el ne felejtsük, hogy ütközés nélkül nincs élet. és élni csak veszélyesen lehet igazán. ez utóbbi mondatért pedig Szabinak jár a nagy köszönet. 



szombat, október 06, 2012

Tenger

Nem is olyan rég egy spontán fröccsözős gárdonyitéri estén arról merengtünk, hogy milyen jó azoknak, akik boldogságra vannak programozva, és akárhol és akármilyen körülmények között is tengessék napjaikat, meg tudják találni az okát, hogy boldogok legyenek és elégedettek. Azt hiszem, az efféle derű valami alap beállítás, genetikus cucc lehet. 
Hogy például közös ismerősünk, X, valószínűleg olyan személyiség, hogy ha leteszik őt a sivatag szélén, akkor annak fog örülni, hogy süt rá a nap. 
De végülis, a sivatag és a tengerpart nagyon hasonlít egymáshoz. Csak egy aprócska különbség van köztük: a tenger. Ha ettől eltekintünk, éppen ugyanannyi okot találhatunk a boldogságra.


Ha itt és most, ma vagy holnap kifognám az aranyhalat, két dolgot kérnék tőle.
Türelmet. 
És bizalmat. 
Korlátlan mennyiségben.

Az aranyhal olvasóim jelentkezését kommentben és privátban egyaránt kitartóan várom, 
Bizalommal,
k.
utóirat.
a témába vágóan nézzétek meg A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik című kedvességet. 
 

szerda, október 03, 2012

Tömeg vagy közösség?

Mostanában kijut minden hétre egy bkv-s közlekedés-élmény. Jóféle TÖMEGközlekedéses-egymáshoz simulós.
Kezdetben, amíg nyár volt és sütött ránk a nap, az emberek humorral vették a szokottnál nagyobb és kötelezően kötelező intimitást, és már-már megérdemelték a dicséretet, hogy életben tartják a bölcs szabályt, mely szerint ha nem tudsz magadon nevetni, valaki más majd fog rajtad. 
Mostanában viszont szörnyűségesek ezek, nyomulás, düh, el-nem-férés, ájulás-határ, levegőtlenség és türelmetlenség. 
Meg is fogalmazódott ma, hogy a budapesti közlekedési vállalat inkább mozgáskorlátozási vállalattá alakult, mert ahelyett, hogy a mozgást előidézné, a bringás léleknek sokkal inkább úgy csapódik le, hogy korlátozza, és nagyon rosszul esik a korlátozottság és tehetetlenség érzés. Meg hogy a könnyed és közösségi közlekedés helyett a szorosan simuló testek és kiszámíthatatlan dugók összevont szemöldököket és közösségileg elrontott reggeleket okoznak. 
Különösebb tanulság nincsen, azt leszámítva, hogy bringázzon, aki csak teheti, mert sokszor nem is becsüljük eléggé, de a társadalmi össz-boldogság és össz-szabadságérzésnek igen nagy jót teszünk ezzel. 

kedd, október 02, 2012

Megvan az idei

Mármint az idei évi kreatívlekvár.
Gyömbéres-citromos körte-füge. Fehérborral persze. 
Nem sokon múlott, hogy kicsússzak a fügeszezonból, a körtéről nem is beszélve.
Különlegessége, hogy a belereszelt friss gyömbérnek köszönhetően tényleg csípős, de csak épp kedves-pikánsan. 
További különlegessége, hogy a türelemnek és a lekvárfőzés közbeni, cseten érkezett anyai párkapcsolati intelmeknek hála, kellően kemény lett, úgy értve, hogy nem totál-folyékony. 
Ami a korábbinál tapasztaltabb készítőre és hosszabb várható élettartamra utal.

A türelemről még lesz szó a közeljövőben. Csak győzze kivárni a T. Olvasó. 
Az anyai intelmekről pedig annyit szólanék, ha már a lekvárfőzést mint igazán hagyományos tevékenységet emlegetjük, hogy az elmúlt idők több forrásból összeálló nagy tanulsága az, 
hogy soha több segítő szakemberre nem lenne szükség, 
ha mi, nők, mernénk bízni az anyánk bölcsességében és megkeresni az igazán igazi nő-társ barátnőket. 
mindehhez persze rengeteg bátorság kell, kivetkőzés, bizalom, önelfogadás, önfeltárás és a szégyennel meg a félelemmel való örök megküzdés
de akinek megadatik ennek a felfedezése, az olyan, mint Isten függőágyában himbálózni. 


úgyhogy az idei évi lekvárt, 
mert a lekvár legalább annyira alkotás, mint az írás, 
Anyukámnak és Andimnak ajánlom, hálával és szeretettel az utóbbi hetek itt-és-most szépségeiért.