kedd, június 27, 2006

Egy régebbi élmény

Blog-mondanivalóm őssejtje a következő szöveg.
Ez akkor született, amikor először voltam olyannyira biztos benne, hogy szeretném, hogy le is írtam, amit ide szánok. de föltenni még nem mertem :)

Határaim megtapasztalása

2006. június 10. Ez a hét – munka vagy nem munka – nem szól másról, mint arról, hogy megtapasztaljam a határaimat. Például. Utazási tűrőképesség, vagyis annak élménye, hogy nem bírok sokáig minden nap reggel hat körül fölülni egy intercityre (ahol 20 kilométerenként elmondanak három nyelven egy kedvesen ostoba – ostobán kedves szöveget, és a fűtés helyett a légkondi megy és aki azt mondja, hogy kényelmesek az ülései, az hazudik) és elutazni négy órányira, majd két óra ottlét és interjúzás után visszautazni újabb négy órát, mert a harmadik ilyen nap után már hajlamos vagyok összekavarodni, hogy most melyik városban is vagyok épp, és mert a második nap reggelén már nem akarnak működni a mozgásszerveim és még sok minden más miatt sem.
Tömeg-tűrési képességem határai, vagyis hogy a legrosszabb, ami egy közepesen tömött tömegközlekedési eszközön történhet, hogy egy idegen ember teljes hátsó testfelülete érintkezik az én teljes hátsó testfelületemmel. Ez esemény bekövetkezése oly mértékű agressziót hoz elő belőlem, hogy leállok kötözködni egy nénivel, aki két megálló között közli, hogy leszállna, vagy képes leszek egy kopott műkörmű, felnyithatós mobiltelefonját átlátszó műanyag tokban őrző, vastag aranyláncon nagy aranykeresztet viselő szőke utastársra azt gondolni, hogy ssszánalmas.
Meteorológiai készségeim alsó korlátai, amelyek igencsak a béka segge felé konvergálnak. Nevezetesen, hogy hajnali ötkor képtelen vagyok megbecsülni, hogy aznap délután pl. Hódmezővásárhelyen vagy Debrecenben mennyire fog zuhogni az eső vagy lesz-e 8 fok ezen a júniusi délelőttön, ami egyrészt normális, másrészt pedig kellemetlen, tekintve, hogy nagy és komoly megfázásokat meg éjszakai köhögőrohamokat tud okozni mindez. Perszepersze, rádiót kéne hallgatni, vagy vinni még egy pulcsit.
S hogy legyen pozitív is: a fogyatékossággal kapcsolatos idegenkedésem és tehetetlenségem csökkenése. Vagyis, hogy nem okoz viszolygást, amikor x iskola lakóotthonának ötéves kislány lakója életünk első találkozása alkalmával odarohan és szorosan átölel, vagy kézen fogva körbevezet új otthonukon, hanem egyszerűen csak megsimogatom a buksiját és megmondom, hogy hívnak, ha kérdi.
Az élet csupa határ-tapasztalat. Kárpátalján is magyarok élnek, meg Szlovákiában is élnek magyarok, és amikor a kárpátaljai magyar el akar menni a szlovákiai magyar esküvőjére, akkor vízum kell neki. És még az is lehet, hogy nem kap.
Vannak dolgok és vannak emberek, amiket nem tudok megváltoztatni, még akkor se, ha esetleg diplomásan okos vagyok adott tárgykörben. Az elfogadás tudomány.

hétfő, június 26, 2006

Vége

Jókai Napok. Régen várt szerelemszerű zsongás, szép arcokba belefeledkezés, színház reggeltől éjszakáig, találkozás hajnalig, reggel szerkesztőség. Érzelmi hullámvasút.
Hosszú évek óta ez volt a legjobb fesztivál, pedig csak egy részét láttam.
Zsírkutya csoport – sok-sok szeretett ember, színpadon és rendezőként. Sírvanevetés. A képtelenség határát súroló emberi szerencsétlenségeink felsorakoztatása, arc-izomlázig nevettetés, mígnem rájön a néző, hogy ez teljesen komoly. Mi vagyunk ott a színpadon, szánalmasan, nőimitátorok, szózsonglőrök, Buflakár Bélák. És a végére mind meghalunk egy kicsit. Az az érzés, amikor már lezárult a tapsrend, és mi, nézők, még hosszú pillanatokig nem merünk egymásra nézni, mert a másikban is ugyanaz reszket, és ennek megéléséhez kell a pár pillanat magány.
És nem csak művészileg szép, amit csinálnak, hanem emberileg is, ahogyan sokan sokfélék, kicsit mind bolondok, és az együttműködéshez nem kell ugyanúgy gondolkodni, csak akarni kell a színházat.
Az idei fesztiválon igazán szerették egymást az emberek, tolongani kellett a kamara-előadások előtt, meghallgatták egymás értékelését, kedvesek voltak, érdeklődőek, fiatalok, lelkesek és felszabadultak.

Jól esett. Ébredt bennem sok gondolat, született sok kérdőjel. Köszönöm. Most vissza a hétköznapba, ott keresni a helyünket. Nem egyszerű.

vasárnap, június 25, 2006

mmm...

hát megszületett. Ezer éve készülök rá, de mindenesetre egy jó ideje. Blog. Mert vannak olyan dolgok, amiket el akarok mondani. Bele az internetbe. hogy ennél pontosabban miért, azt nem tudom...
hát akkor lássuk...