szombat, január 23, 2016

Esküvő összegző poszt

Mivel láthatóan újra berobbant az esküvőszervező szezon (1. "mindenkinek" karácsonykor kérik meg a kezét, vagyis januárban kezd szervezkedni, 2. már a legkisebb, istenhátamögötti falu kuttúrházában is álomesküvő kiállításra gyülekeznek a pénzéhes  készséges szolgáltatók, 3. a baráti és ismerősi körben is túlreprezentáltak a jeles eseményre készülők), és mivel én még a saját esküvőnk óta sem tudok lekattanni a témáról (úgymint újabb és újabb fotósorozatokat vagyok képes meghatottan végignézni, azon kapom magam, hogy rákattintok esküvői ruhatervezők oldalára, dekorációs ötleteken ájuldozok és mesés sztorikat olvasgatok), ezért úgy döntöttem, hogy - időszerű vagy sem - megírom az esküvő összegző posztot, vagyis a mi történetünk tanulságait és mindazt, amiért hálás vagyok, mert tulajdonképpen csak hálásnak tudok lenni mindenért, ami és ahogy történt május másodikán. Na meg előtte. 

Először azok a dolgok, amit a miénk alapján másoknak ajánlanék: 
  • első és utolsó tanács: ne fogadj meg semmilyen tanácsot és ne hallgass senkire! Nekünk is ez volt az egyik első és legesleghasznosabb, amit bárki bármikor mondott. Drága Anyukám mondta, mégpedig imígyen: "Senkire ne hallgassatok, csak a szívetekre. Még ránk se, mert biztos fogunk mondani ezt-azt..." Ez azért fontos, mert mindenki a saját sztorijának a saját tanulságait mondja, amiben az alapvető hozzávalók általában totál eltérőek attól, mint a Ti sztoritokban. Szóval lehet meghallgatni ezt-azt, amíg van türelmed, de átvenni egy az egyben semmit sem érdemes. 
  • A második a jól bevált buddhista esküvőszervező-filozófia: Álmodozz, keress, kutass, szeresd meg és aztán engedd el! Aztán vagy a tiéd lesz, vagy nem. És rögtön közvetlenül ez után megszeretheted, azt, ami a tiéd lett valójában. Ebben az a jó, hogy rengeteg inspirációt kapsz (amiből óriási mennyiségű örömhormon származik, ami márpedig szépít), válogathatsz, ötletelhetsz, töprenghetsz, aztán pedig ragaszkodhatsz a kivitelezéshez, és időben fel fogod tudni ismerni, ami egyszerűen nem megy (mert például nem az az évszak van, vagy mert tetszik ugyan egy ékszer, frizura, bármi, de igazából csak ahhoz a pofihoz áll jól, ami a modell arca a képen, a tiédhez nevetséges lenne, vagy mert cuki dolog ugyan amerikában, de a te vendégeidnek fogalmuk sem lenne róla, eszik-e vagy isszák stb.)



  • A nem-lehet-elégszer-mondani szabály: Keress jóravaló, munkára fogható, elérhető, kreatív és önálló koszorúslányokat vagy egyéb segítőket! Akik társak az álmodozásban és megelőzik, hogy az esküvő előtti öt nap bármelyikén szívrohamot kapj vagy kimerülj a számolatlanul sok megmaradt teendő elvégzésében, és biztosan fejben fogják tartani az elmaradhatatlanul fontos dolgok 80%-át a nagy napon akkor is, amikor te már módosult tudatállapotban leszel. 
  • A mi-nem-gondoltunk-rá-eléggé szabály: az esküvő után is rengeteg feladat van. Ha jót akarsz és nem szeretnél megcsömörleni a saját esküvődön készült fotók nézegetésétől, ezeket is osszad ki a segítőknek (főképp a fényképelőhívás-menedzsmentet, videó szerkesztést, ruha és egyéb kölcsönzött cuccok visszaszállítását és hasonlókat). 
  • Garantált kiegyensúlyozottság-szabály: Tudd, hogy mi az, ami Nektek Igazán Fontos! És abban ragaszkodj az elképzeléseidhez, a többivel meg ne foglalkozz, vagy csak minimálisat. Úgysem tudsz mindennel foglalkozni és sokkal békésebb lesz minden(ki), ha bizonyos dolgokat ki tudsz engedni a kezedből. 
  • Konfliktusmenedzsment-szabály: A vendéglista egy aknamező. Bizonyos vendégjelöltek meg-nem-hívását mások nagyon nehezen fogják elfogadni. Erre az esetre készülj fel komoly/részletes/tömör/humoros, de mindenképpen hiteles indokló-szpíccsel, amelyet egyszer, maximum kétszer elmondasz, aztán pedig engedd el a füled mellett. Meg fog békélni. Mindenki, aki igazán szeret, meg fog békélni és a Te boldogságodban fog gyönyörködni. 
  • Aznapi Boldogság Szabály: Tiszta szívvel, ép elmével, mély elhatározással koncentrálj arra, hogy a nagy napon JELEN legyél, itt-és-most, ott-és-akkor, és a boldog végét ragadd meg a dolognak, bármi történjék is. MINDIG van, ami nem úgy lesz, ami elfelejtődik, aki nem ér oda időben, ami máshogy néz ki, mint eltervezted. De ezek a körülmények mind-mind iszonyatosan távol vannak a lényegtől, ami pedig (hát, kinek mi, de nekünk az a momentum volt, hogy igent mondtunk egymás életére, namármost ehhez képest a kiskoszorúslányok elfelejtett hajpántja, érted...). Ezt a dolgot tényleg akkor lehet kivitelezni, ha egymás kezét fogva nap mint nap emlékeztetitek magatokat arra, mondjuk az utolsó két hétben, hogy AZON a napon minden pillanatot boldogságos jelenléttel akarjátok megélni. Különben ezer dolog elsodorhat. 

  • Szolgáltatóválasztó szabály: Lehetőleg olyan fotóst/videóst/vőfélyt/stb. válassz, aki ismer korábbról, tudja, milyen típusú ember vagy, netán dolgoztatok már együtt, fotózott már téged, megvan a bizalmi kapcsolat. Mert akkor könnyebben tud úgy szolgáltatni, ami valóban nektek való. DE. CSAK olyan szolgáltatót válassz, aki SZERETI is az esküvős műfajt. Mert pl. az esküvőfotózást nem kötelező szeretni, lehet rühelleni is. Attól még lehet kiváló fotós valaki és csinálhat is csodálatosan természetes képeket. De, hogy az utómunka elvégzése egy végeláthatatlan, reménytelen, utálkozós, bizalomvesztős folyamat lesz, az is benne van a pakliban. És azt viszont nem kívánom senkinek. 
  • Gyűrűválasztó szabály: Addig keress, amíg a legjobbat megtalálod, amit olyan felvenni, hogy érzed, életed végéig képes leszel a viselésére. Hiába szép egy dizájn és mutat jól a képeken, kirakatban, dobozban, bárhol, ha felveszed és azt érzed, megfulladsz benne, nem szabad megvenni, akkor sem, ha aznap az már a négyszázharmincadik megpróbált modell. 
  • Ruhaságok útvesztője-szabály: Bármit, de FŰZŐT SOHA! Azért, mert 1. minden valamirevaló menyasszonyiruha úgy van megtervezve, hogy vagy van benne beépített fűző, ami önmagában elég, vagy olyan könnyed és lehelletfinom, hogy nem kell, akkor viszont kénytelen vagy felvállalni az alakodat, 2. hiába lehet róla azt gondolni, hogy a világ legszexibb fehérneműje, a táncolás és egyéb dolgok 12+ órás hevében brutálisan, durván, középkorba-illően feltöri a finom kis bőröd és az aztán egyáltalán nem vicces, amikor még a nászút végéig is ott van a csúnya és fájó seb. 
  • Egyéb ajánlások: Hallgass a szívedre! Engedd meg magadnak, hogy beleszeress olyan dologba is, ami korábban nem volt neked fontos (pl. torta)! Készülj fel, hogy hiába fincsi a menü, te leszel valószínűleg az, aki a legkevesebbet eszi belőle (de azért még a többieknek fontos és emlékezetes lehet)! Tölts el időt azokkal, akiket szeretsz! Ha gyűlölöd a vonatozást a táncparketten, hidd, el, hogy a többieknek menni fog nélküled is, akkor is, ha Te vagy az ifjú pár egyik tagja! És még egyszer: hallgass a szívedre!


Összegezve pedig: 
Mindezen tanulságok csak a mi esküvőnk tapasztalatai. Amelyekben a mi életünk hozzátartozói, családtagjaink és barátaink, értékeink, agymenéseink, gumiciáink és spontán döntéseink által jöttek létre, szóval senki másra nem érvényesek csak úgy, csont nélkül. 

Épp ezért kívánkozik ide a hatalmas hála és köszönetnyilvánítás a szüleinknek és legközelebbi családunknak, hogy támogattak bennünket és hagyták, hogy a mi saját álmunkat valósítsuk meg (mert nekünk ez fontos volt, mert ők érezték, hogy bízhatnak bennünk, mert felnőttek vagyunk már eléggé, mert ők nagyon szeretnek minket, mert mi nagyon határozottak voltunk, mert volt elég távolság ahhoz, hogy néhány döntésünket egy mély sóhajtás elég volt, hogy el lehessen fogadni, és még sorolhatnám). 
És a családunkhoz képest még a főkoszorúslányunkat illeti meg hasonlóan gigantikus nagy köszönet mindenért, amiben segített, amit elmondott, eldöntött, visszajelzett, elintézett, lepattintott, kivitelezett és nem ismerve lehetetlent, tolta a mi álmunk megvalósításának szekerét. Jucukám, lesz ebből még folytatás!


Hát, a teljesség igénye nélkül ennyi. 

Utóirat: akiket szolgáltató-vonalon jó szívvel ajánlani tudok: 
Víglas Flóri  - maximál megbízható, visszafogott, odaadó és figyelmes fővélyünk
L&N - ők álmodták meg a nem csak elképesztően gyönyörű, hanem eszeveszettül finom tortánkat
St. Petrus Vini - az első látásra beleszerettünk és nem akartunk lemondani róla - helyszín.

Mélylevegő...

Csak nagyon, nagyon csöndben mondom.
Hogy akkor, hosszú szünet után,
megpróbálok írni újra.

Mert mondanivaló amúgy van.
Csak az utóbbi boldogságos 8-10-12 hónapban
annyi volt a tömény élő, eleven, valóságos boldogság,
hogy kinek volt kedve az időt blogírásra fordítani.

Nade majd most.

És egyben ígérem,
hogy nem változunk át bababloggá.

Ámen.