hétfő, augusztus 22, 2011

jelek

Csak állt mozdulatlanul, békésen várakozva a járdaszigeten, miután kiderült, hogy a bolt ma kivételesen nem hatig, hanem ötig volt nyitva.
Az asszony az idős nővel, vélhetőleg az anyjával, úgy haladt el mellette, mintha valami ősellenség lenne: szemében megvetés, harag, méltatlankodás. egészen megmagyarázhatatlanul.
amikor a villamos megjött és felszállni próbált, hallotta, hogy az asszony is száll fel és közben hangosan szitkozódik: "Olyan szűk ez az ajtó, egyáltalán nem lehet felférni. Az emberek meg megállnak az ajtónál..." - majd ugyanezt körbe-körbe.

Kedve lett volna felsóhajtani: "Elnézést, ha megkérhetném, tessék szíves lenni ezt a nyafogást abbahagyni. " De nem szólt semmit.

Leszállva a villamosról, sétált a biobolt felé, előtte egy kézen fogva sétáló pár, majd megjelent egy bringás lány, aki leelőzte mindannyiukat. A pár mögé érve még csengetett diszkréten, és amikor elhaladt mellettük, a pár férfi tagja hatalmas kiabálásba kezdett, valami mélyről jövő agresszióval és lendületből hátba vágta a bringás lányt, hogy mit képzel, hogy a járdán biciklizik. A jelenet után még hosszan dühöngött. A párja kezét, akiből a félelemmel vegyes imádat sugárzott, mindvégig nem engedte el.

Félelmetes - suhant át az agyán - a bicikliseket nem csak a balesetek veszélyeztetik, hanem az őrjöngő gyalogosok is.
Amikor a bioboltból kilépett, meglátta a szomszéd mangalica-bár antikolt székeinek egyikén a feliratot: "Lassan élj!".

A nap végén tekert hazafelé és azon gondolkodott, hová tűnhetett az életéből az összes motiváció és mivel lehetne őket visszaszerezni.
Amikor a környék legviccesebb nevű falatozója elé ért, meglátta az ott parkoló fehér autót "LOVE 77" rendszámmal.
Naná, hogy ez a válasz. Ha egy francia film főhőse lenne, akkor ezt egész biztos egyértelmű jelnek vehetné, amely megváltoztatja az életét - gondolta,
majd hazatérve gondosan kiszámolta, mikor lesz a hetvenhetedik nap, bejelölte a naptárban és arany színű zselés tollal odaírta: 77.

S hogy a történet kerek legyen, térjünk csak vissza a legelső gondolathoz: "Tessék szíves lenni ezt a nyafogást abbahagyni."

ott maradt szerelmek

van az úgy, hogy azt gondolod, a szerelem, meg mindenféle vonzódás, kötődés, vágyódás és hasonló elmúlt.
aztán egyszer csak
abból a fiókból,
aminek már régen üresnek kéne lennie,
elkezd szivárogni valami illat.
és azon kapod magad, hogy nyitottság ide vagy oda, a tudatosságon és millió tapasztalaton alapuló érvek oszlopai hiába állnak rendíthetetlenül és parancsolnak megálljt,
valami kötelék még mindig lészen. ide, oda, többfelé.
és akkor el kell kezdeni a küzdést meg a fogösszeszorítást, takarítást és ész-érvek harsogását újra. hátborzongató.

tavaly ilyenkor Gabriellával, aki a legeslegjobb útitárs, Göteborgban egy vágyott hajós városnézésen játszottuk azt, hogy amikor a hajónk áthaladt valamelyik híd alatt a sok közül, mindig kihajítottunk egy-egy régmúlt szerelmet a folyóba.
elkellene megint egy ilyen.


hétfő, augusztus 15, 2011

őserők

vajon melyik félelmetesebb?
a tűz
a víz
a szél
vagy a föld?

én
most
nem tudom eldönteni

vasárnap, augusztus 14, 2011

tudja mit? bátor volt, vigye!

- mondta nekem a Nagy és Rettegett Cigány Maffiózó az ecserin,
amikor álmaim arany színű királylányos éjjeliszekrényére alkudtam.
az általa ajánlott ár 22%-ért kaptam meg a bútor úgy, hogy nem emeltem az először mondott összegen.
a mindig is vágyott függetlenség járt át, a szabadság, azzal tudtam "nyerni". hogy honnan jött, nem tudom.

„Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” - mondta ma nekem Isten a sziklakápolnában, 10 nap különbséggel másodszor is.
és így tovább.

hogyisvanez...
hát így.
bátorság.

kedd, augusztus 09, 2011

Felelős2

Felelős tömegközlekedés az,
amikor minden utazás alkalmával lyukaszt egy jegyet az ember
(milyen gáz, nem, hogy már ez is felelősnek minősül? pedig ez igazán a minimum lenne egy jól működő államban...)

és mindez
azon túl, hogy felelős,
eszeveszett drága is.

egy fél gyűjtőjegy naponta.

tanulság: sose fújd túl a biciklid kerekét,
vagy ha igen, vegyél bérletet
élj lassabban
gondold meg, mennyit szaladgálsz,
az élet rövid.

hétfő, augusztus 08, 2011

mégiscsak a szégyen a legrosszabb.

nem is olyan rég elővettem újra Feldmár bácsi nagy könyvét.
Azért is, hogy meséljek róla másoknak, meg azért is, hogy magamat emlékeztessem a fontos dolgokról.

és az újraolvasás, meg a mai személyes élmény egyaránt meggyőzött arról, hogy ha van valami, ami igazán nagyon a legrosszabb dolog az ember lelkének, az a szégyen, mármint a jó sűrű fajta.

történt ugyanis, hogy ma megöltem a biciklim első kerekét, úgy ahogy volt.
AZON a benzinkúton, ahol az autómban is mindig defektet "diagnosztizáltak".
hogy a tények is tiszták legyenek: le volt eresztve. túlfújtam. majd észrevettem (mer nem vagyok hülye, csak a retró szelep bonyolult, ami rajta van). de mire engedtem volna kifelé a levegőt, addigra már könnyített magán.
a hatalmas robbanás szétvitt még néhány küllőt is, illetve okozott egy kisebb sebet a térdemen.


de

mindez
még nem lenne nagy baj

ha nem tartózkodott volna a három méteres körzetben

egy komplett német turistacsoport, akik visszafordíthatatlan röhögésbe kezdtek az eset láttán,
valamint egy méltatlankodó benzinkutas, aki kicsit sem volt segítőkész, sőt.

ahogy Péter barátunk festőművész ismerőse mondta, amikor egy részeg estén véletlenül felgyújtotta önnön házát és nézte, hogy porig ég:
"
to sú len veci, kamaráti, to sú len veci"

és az ilyesmiről akár azt is lehet gondolni, hogy bárkivel előfordulhat.
vagy hogy szar volt a belső. vagy bármi hasonló.


sőt.


még azt is lehetne mondani, ahogy az első pillanatokban gondoltam is,

hogy naná, élni tudni kell, én még EZT is látványosan csinálom, ez mennyire jó...

de a szégyen,
az nem piskóta.
az minden pillanatot képes elviselhetetlenné tenni.

MÉG JÓ, hogy a Jóisten küldött nekem egy szivárványt azonnyomban, mire kiértem a Duna-partra. Az ikszi irodától óbudáig tartót, azon jöttem haza.


prológus:
elromlott a kocsim.
elromlott a biciklim.
hát mi lesz így? maradjak egy helyben?
(naugye, okoskislány. lásd még az unalmas bejegyzést.)






csütörtök, augusztus 04, 2011

margóra

mostanában keveset figyeltem az olvasottsági statisztikákat meg a naptárt, ezért elmulasztottam bejelenteni, úgyhogy most pótolom:

megvolt
a tizenhatezredik olvasó
a kerek öt év
és a nagy Oroszország valamint a még nagyobb Amerika után az első ausztráliai olvasó is.

és a leggyakoribb keresőszó helyét a terézvárosi textiláruház hosszas listavezető helye után átvette a kapcsoljlemindent. ez jó.

Köszönöm mindenkinek, aki visszatér.

szerda, augusztus 03, 2011

unod?

kórház. a pusztulat szélén.
Nagymama.
kicsit összetörten, de a soha nem szűnő életerővel a szemében. ül az ágyon és hallgat.
Öccs.
ritkán használt éltető erővel és megértő szeretettel a szemében. ül a Mama mellett.
Növér.
hazatérve az erdőből, enyhe kultúrsokkal. mesél.
mese az aktuális pörgésről. ide megy, oda utaz, ez élmény, amaz élmény, előírt és megélt boldogság.

- És lyányom, nem unod még? - kérdezi ártatlan tekintettel.
- Tudod mit, Mama, de. Marhára unom. - nincsen harag, nem sért a kérdés, sőt. Finoman eltalál.

Törékeny
öreg
nem-szándékolt
bölcsesség.