hétfő, július 31, 2006

Családipótlékosztály

Nagyon utálom, ha valamilyen bürokratikus intézménybe kell látogatnom, mert náluk eleve reménytelen, hogy bármi is sikerüljön, és általában rettentő drámaian tudom megélni, hogy az ott dolgozók a kommunikációs készségeknek igen alacsony fokát érik el.

A mai nappal viszont lejárt a magamnak adott felkészülési idő arra, hogy bemenjek a szociális hivatalba és közöljem ott mindenkivel, akit ez érint, hogy hála a Mindenhatónak, lediplomáztam, és köszönjük szépen, nem kérünk több családi pótlékot, tekintve, hogy nem jár.
Már a lépcsőház ajtaján kilépve éreztem a vérembe toluló agressziót, próbáltam felkészülni a lehető legrosszabbra, és arra hogy milyen kemény Állampolgár leszek majd, ha jön az alázás a pult túloldaláról. Főleg mert tudtam, ez alkalommal én vagyok a hunyó, majd’ hatvan nappal túllépve a dicső bejelentés határidejét.

Na de kérem, ami történt, azt azóta is felfoghatatlannak tartom. Kedvesek voltak! Sőt! Sőtsőtsőt! 1. Elmondták, hogy őszintén szólva nem érdemes bejelentkeznem munkanélkülinek, mert kiutalnak négyórás adminisztratív munkagyakorlatra, és azt még csak vissza sem utasíthatom. 2. ELFOGADTÁK a magyar nyelvű diplomámat!!! 3. Emberségből és illegálisan még le is fénymásolták!!! Hihhetetlen. Persze arról is tájékoztattak, hogy mennyi pluszmunkát okoztam, de teljesen sárkánymentes módon.

Azért a legszebb élményt mégis a tájékoztató jellegű gagyimagyar felirat jelentette:
„A CSALÁDIPÓTLÉKOSZTÁLY ÁTHURCOLKODOTT A 2. EMELETRE!”

Health Shaman

Komárom tele van Arcokkal. Szaladgálnak itt a maguk kis világának vattacukor-biztonságával körülölelve, függetlenedve mindenféle realitás néven emlegetett savanyúságtól, és nap mint nap újabb téglákkal erősítik meg a tornyukat, ahová csak a válogatott napsugarak juthatnak be.
Az egyik ilyen paprikajancsi a B. Egy úgynevezett fittness-centrum tulajdonosa. Mit tulajdonosa, császára. Eljárunk néha ide tornászni, mert jólesik a mozgás, mert olcsó és semmiféle külső körülmény nem kényszerít arra, hogy a legújabb trendi fittness-baba cuccokat öltsük magunkra a szentélybe lépve. És mert nemcsak fizikai, hanem szellemi élményt is nyújt az itt tartózkodás, legfőképpen a találkozás a Mesterrel. Mindamellett, hogy meg lehet, vagy inkább meg kell hallgatni az ő legújabb heppjeit, jókat lehet merengeni a plafonból lógó poros mű-mikulásvirágok leveleit, a retró 70-es évek muszlibajnok-képeit, vagy a sarki akváriumban döglődő teknősöket bámulva.
A Maestro ez alkalommal egy össz-keleti katyvasszal rukkolt elő, mindamellett, hogy amerikaizászló-mintás gatyájában, felső nélkül villogva próbált minket, lányokat is lelkesíteni. Szóval ő mostanában áttanulmányozta a teljes fellelhető csakra-irodalmat, vágja a Kozmoszban áramló energiák csínját-bínját, profivá képezte magát az összes keleti mágikus gyógymódban, és másodfokú kapcsolatot épített ki a Dalai Lámával (aki, mint megtudtuk dobogókői látogatása után egyenesen B borospincéjébe veszi majd az irányt 4 dl fehérbor reményében), hogy egy Alternatív Gyógyító Központot építhessen, ahol testi-lelki bajainktól megszabadulhatunk.
A Kanadai Magyarok Lapjában is meg fog jelenni a hír.
És azért – biztos, ami biztos – Szűz Mária, meg Jézus arcképe is kint maradt az irodában.

100% kisváros. Tartósítószer hozzáadása nélkül.
A BFC egyszer majd a világörökség része lesz, B-t pedig megörökíttetjük a felvidéki hősök panoptikumában.

kedd, július 25, 2006

MagNó-Nő

Vannak emberek, akiknél csak benyomod a gombot, és dől a lélek, vagy csak a duma kifelé.
Ma délután a lakótelepre bevezető úton odalép hozzám egy mindenre elszánt, középkorú nő. Először, amikor még nem figyeltem, az volt a fejemben, hogy biztos útbaigazítást kér (Merre van az Európa Udvar, tessék mondani?). Aztán egy pillanat alatt összeállt a realitás, hogy ezen a helyen csak olyan emberek laknak és mászkálnak, akik helyi lakosok lévén tudják, mi hol van.
Szóval jön a nő, elnézést kér, hogy megszólít, belelép a személyes zónámba, olyannyira, hogy hátrálok egy lépést, mintha támadni akarna (pedig egyébként igen jó a közelségtűrő képességem, volt hol edződni), és fölteszi A Kérdést. Mit gondolok én, mi kell ahhoz, hogy biztonságosabb jövőnk legyen? Na, ez a fajta megközelítés igencsak meglep, próbálom is nézni, hogy hol rejtegeti az Őrtorony Magazin legújabb számát, de csak az arcát látom, olyan közel jött már megint. Mondom, hát én ezt így hirtelen nem tudnám megmondani, de mit gondol ön, ha már így megkérdezte, feltételezem, hogy el akarja nekem mondani. A Jóistennel való kapcsolattartás – kezdene bele, de nem hagyom. Olyan hangon mondja ezt, hogy az leírhatatlan. Az életét féltő szorongás van a szemében, és ami a legzavaróbb, nincsenek fogai, néhol egy-egy fél fog lóg bele a közelképbe.

Azt mondtam neki a „magnóról” elhangzott fél mondat után, hogy köszönöm, de elégedett vagyok a Jóistennel való kapcsolatommal, és ott hagytam. Nem hallgattam meg. Sőt. Hazudtam is.

„Mert az egész ember sorsa nem egyéb, mint harc a másik füléért. Tamina közkedveltségének egyetlen titka az, hogy nem akar mindenáron önmagáról beszélni. Ellenkezés nélkül fogadja füle megszállóit, és sohase mondja: Ez pontosan olyan, mint amikor én, én…” (Kundera)

péntek, július 21, 2006

Mozi

A buli a legjobb terep a társadalomkritikus szemlélődéshez.
Nyári egyetem záróparti. Először olyan a RÉV, mint mindig, leülsz, sör-vagy-nemsör, csupa tippikus komáromi arc, vidámság. Aztán átmegy érdekesbe. És ekkor rajzolódnak ki ők, A Történetek.
Kisiskolás osztálytársam, első szerelmem, hajdanvolt büszkeségünk gyermek úszóbankok, A Város Nagynevű Építészének fia is be van rúgva eléggé. Kezdetben andalog a táncparkett elején egy sörrel (apja is így csinálta biztosan annakidején, komáromi nagyfiú korában, mígnem elcsábította és nőül vette a város legsavanyúbb nőjét, úszóbajnokunk szülőanyját), szóval andalog, majd pedig ő is elkezd csábítani egy Nőt (mellesleg hat-hét éve már egy Szőke Díszlánnyal „jár”). Szóval először hosszan beszélgetnek, majd táncolnak. A Nő, aki úszóbajnokunknak láthatóan nem tetszik igazán, pedig nem csúnya, el van varázsolva teljesen. Alig hiszi, hogy mindez vele történik. Egy ilyen szépség, itt a záróbulin, amikor már azt hinné az ember, hogy megint különösebb élmény nélkül megy haza, ó, hihetetlen – zavartan mosolyog, és kénytelen elhinni, hogy ez igaz, mert saját kezével fogja, s még inkább az úszóbajnok őt…

Kundera is megirigyelné.

péntek, július 14, 2006

Hazaköltözöttség

Több folyománya van annak, ha az ember hazaköltözik.
Például: dobozok árasztják el a szobát, tele könyvekkel és konyhai eszközökkel, járhatatlanná téve a még megmaradt kevés kis folyosót az ágy, a tükör és a kanapé között.
Az összes ruhanemű összeköltözik, nagy dzsemborit csinálnak a szekrényben, csak kinenyisd, mert rád dől az egész.
Íróasztalban pattanásig feszül a húr, az érettségi tételek és az államvizsgatételek nem szeretik egymást, valakit mindig ki akarnak nyomni a jól megszokott helyéről.
Hajdanvolt békeszigete szobácskám nem más, mint egy raktár, ahová hálni jár a lélek.
Drágadrága megosztomveledazéletem szobatársnő már csak látogatóba jön, öt órába kell bezsúfolni minden mondanivalót, és el kell jönni a színházi előadás vége előtt, mert a szlovákiai közlekedés már csak ilyen.

Vár ránk még egy diplomaünneplő buli.
És aztán kitudja, hogy micsoda még.
Unatkozni vágyom. nagyon.

kedd, július 04, 2006

Az utolsó hét palermóban

Hát ez is elmúlt, öt év után. Kiköltöztem. Agyő, Márton Áron. Hihetetlenül vegyes volt az utolsó hét. Döglesztő meleg, minek hatására mindenki sarkig tárt ajtók mellett próbálkozott az aktuális tennivalójával, ami általában a vizsgára tanulás volt. Elég reménytelen ilyen melegben. Na és a tárt ajtóktól olyanná vált a kolesz, mint mondjuk egy dél-olaszországi, vagy tán latin-amerikai falucska, ahol mindenkinek nyitott könyv az élete, no függöny, no ablak, kiteregetett ruhák lógnak mindenfelé, a lakók meg lavór hidegvízben áztatott lábbal próbálják a túlélést.
Öt év kiköltözése után ez a mostani már meg sem kottyant. Irodában persze még megjön a kellő undokság-adag, utolsó döfés, nehogy már azt higgyem, hogy ide csak úgy beköltözhetek újra, ha kedvem tartja.

És csak utólag vettem észre, hogy vissza se néztem az ajtóból.