fülről fülre

Hátazúgykezdődött, hogy egyszercsak írt Timi, hogy vegyem meg neki aztabizonyos Szájról szájra c. albumot. Én, mit sem sejtve felvettem a teendők listájára, hogy majd...
Már korábban, meg ezek után is többfelől hallottam, hogy Szalóki Ági valami jófajta zenét csinál.
Szintén mindeközben, valami teljes mértékben kiakasztó (taccsra tevően jó, világot felforgató, a Nagy Sírást előhozó) program után keresgélve, elkezdtem nézegetni a MüPa programját.
Aholis megtaláltam a Szájról Szájra lemezbemutató koncertjét.
Amire nem tudtam elmenni.
De elküldtem egy kollégát csupa jóindulatból.
Aki épp aznap tervezett oda menni, csak egy másik koncertre.
De végül sikerült átirányítanom.
És hát beleszeretett.
És megvette a lemezt.
És hallgatjuk azt azóta is, újra meg újra, úgyszint beleszeretve.

Olyan muzsika ez, ami valami nagyon mélyen, az emberségünk legszebb csodáiból fakadó, mindannyiunkban élő húrokat penget, tiszta szépséggel, csöndes, édes fájdalommal, és mindent legyőző, erős életszeretettel.

Fantasztikus hangszerelés, a három lány csodaszép, különleges hangja, igaz népzene, meditatív mélységekkel. Hogy az ember meghallgatja, és nem talál rá szavakat, vagy csak egyszerűen nem tud megszólalni, mert a zene tisztasága után otrombának hatna bármilyen szó.
A Sem eső a kedvenc. Menyasszonyos, ifjúságtól búcsúzós, anya-lánya kapcsolatról is szóló csoda.
Olyan, ami kihozza a régen várt Nagy Sírást.
remélem
hamarosan

én és a dm

még a hajdani sokkal aktívabb nagyítós időkben, kedvenc tündér-barátosnékkal alakult ki a szokás, hogy önmagunk alkalmankénti megjutalmazása céljából különféle kényeztető illatszerbolti termékeket vásárolunk, amikor a lelkünket kellően rászorultnak érezzük az ilyenfajta, némileg mesterséges ajándékokra.
ebből a "szakmai körből" származik néhány nagy kedvenc termék, ami azóta már a mindiglegyennálad kategóriába tartozik, úgy, mint például a baktériumölő zselécske vagy a babatörlőkendő, de ennek a hozadéka még nagyon régről a parfümmel megbolondított paraffin-olaj (amiből egy modulattal a parfümünkhöz illő testolajat varázsolhatunk), és ennek egy különleges ágazata a korábban már emlegetett mentolos ajakbalzsam is.
szóval, leegyszerűsítve a témát, ha már nagyon rossz a kedvünk, vagy ha úgy érezzük, hogy megérdemlünk valami fincsit (ami nem hizlal), akkor bevetjük magunkat egy drogériába (szigorúan dm) és felfedezünk valami merőben újat.
péntek délután, keresve, hogy mi hangol rá jobban a vizsgaidőszak utáni felszabadultságra, tettem egy ilyen kört.
ebből született meg például a gránátalma-korszak két új felfedezettje,
az oliva-gránátalma testvaj,
és a passion fruit labello is, amelyről előre megfontolt szándékkal abban a hitben élek, hogy szintén gránátalma, s az igazságoz tartozik, hogy nem az, de mindegy is.

Mindkettőt nagy bizalommal ajánlom.

Vagy a szintén Aldo Vandini kézmaszk,
illetve a régi nagy kedvenc pumpás kamill kézápoló krém.

És ami még segíthet legutóbbi tapasztalataim szerint az ilyen tavaszváró depis délutánokon:
felfedezni egy új babatörlőkendőt
venni valami garantáltan ökobio étel-terméket
vagy egy fogkefét, szigorúan esztétikai szempontokra hagyatkozva (utóbbi nagyon jól sikerült legutóbb, talán életem legszebb fogkeféjére találtam).
És ha még mindezek mellé egy parfüm, netán valami dekorkozmetikum is becsusszan a kosárba, semmi sem állíthat meg a felvillanyozódástól... :))

csak rendelésre

Ha volna olyan vetélkedő, hogy ki tudja a legtöbbször kimondatni egy nap alatt számára idegen emberekkel azt a szót, hogy "rendel", akkor azt ma megnyertem volna. És még csak nem is mentem vendéglátóipari helyekre.

Merugye így jár az ember, ha 20 perc alatt akar ajándékot venni. Könnyen-gyorsan ajándék, na persze.

Babakönyvet kerestem ma, szóval kisbabás szülőknek szánt, jó szemléletű irodalmat. Onnan már viszonylag sok lépést sikerült megtenni, hogy a Mérei-féle Gyermeklélektan a tuti, felkutattam-lekérdeztem megbízható ismerősöket, s ezzel felvértezve az Animula pszichológiai könyvesboltba vettem az irányt, gondolva, hogy ott aztán a babapszichó kánaán vár rám.
A könyvesbolt önmagában eleve megér egy misét: a hely mérete, az eladóbácsi, a számítógép billentyűzete, a szag...
Szóval belépek tudván, hogy van még 14 percem, mondom is, hogy mire gondoltam. Hát az nincs, sajnos csak rendelésre tudjuk szállítani. De a zavart leküzdendő talál egy másikat (Bölcsek a bölcsőben), hogy az talán elnyeri tetszésemet. Én nem adom fel, kérdezek tovább. Sajnos, az elfogyott, de rendelésre pár napon belül tudunk hozni. Nekem pár percen belül kell, mondom magamban, s kérdezem tovább. Becsületemre legyen szólva, az összes valamirevaló baba-szakirodalomból fel voltam készülve (sőt még azt is tudtam, hogy mit nem szabad megvenni), soroltam is őket szorgalmasan. És mi a válasz: rendelésre. A végén még kérdeztem néhány szépirodalmat és egy önismereti csoportokról szólót, ezek sem voltak meg - itt kezdtem azt hinni már, hogy az a rengeteg könyv, amit a polcon látni vélek, nincs is ott, mert ha az eddig végigkérdezettekből semmi nincs, akkor vajh mi van...
Nade sebaj, végül azért csak vásároltam valamit, s az irodába tartván még megálltam egy CD-boltban, hátha megvan nekik a napok óta hajkurászott Szájról szájra-album.
És hát mi volt a válasz?
... igen.
Esetleg rendelésre.

amúgymeg

Amúgymeg nemis olyan jó, hogy drága Bélánkról (ez azért vicces, mert a családban Anyu ágán minden férfi Béla, meg Zselé is Bélánknak hívja meg ő is így aposztrofálja magát néha a szkájpon, nade mindegy is) ilyen harmadik személyben írok, mint egy kedvesebb fajta hírportálon.

Különben is van egy mondata, amit már hetek óta próbálok valami jó helyre kiírni, hogy osztozzam benne másokkal, de nem találom a helyét.
Úgyhogy most ide idézem kis módosításokkal, úgy, ahogy a szkájpon lezajlott (egyszer majd, ha a második könyvemet írom, valószínűleg csetszövegben lesz megszerkesztve).

[1/23/2008 11:55:29 PM] Molnár Csaba: mindig lefekszek aludni, nos hátha reggelre elmúlik. aztán mindig megvan reggel is
[1/23/2008 11:55:45 PM] Molnár Kriszta: hihih. ezt én még nem próbáltam
[1/23/2008 11:58:00 PM] Molnár Csaba: ne is. csupa csalódással jár
[1/23/2008 11:58:15 PM] Molnár Kriszta: kösz, hogy szólsz. én azt szoktam gondolni, hogy reggelre szép leszek. de há ez se jön be
[1/23/2008 11:58:39 PM] Molnár Csaba: ?? hogyhogy nem? csúnya lettél, mióta utoljára láttalak? Atyaég

Naszóval ez a mondat. Kevesen vannak, akik helyre tudnak billenteni ezirányú aggodalmaim sűrű erdejében, nade ez valami igazi... :))

drímkamtrú

(jaja. örömteli, ámbár - teljesen jogosan - némileg értetlen tekintetű olvasói visszajelzésekre hivatkozva: ez a bejegyzés arról szól, hogy öcsémet felvették a pozsonyi színművészeti filmrendező szakára)


Vannak olyan álmaink, amelyekről nem tudjuk, hogy megadja-e őket az élet valaha, vagy sem.
Aztán egyszercsak - amikor nem is gondolunk rá, megtörténik a csoda.
Vagy olyanok is vannak, amelyek sosem teljesülnek.

Ha apróságokról van szó, akkor persze nincsen baj.
De ha az élet nagy útjairól álmodunk, az valami egzisztenciálisan komoly kockázat lehet.

Magabiztossá szeretni valakit egyáltalán nem könnyű feladat, úgy hinni benne, hogy ő is hihessen magában...
Buflakár Béla megtestesítője, a mindenki által ismert Szlovákiai Magyar Filmrendező,
hajdanvolt komáromi NyilasMisi,
nekem a Kedves Tesó,
arról álmodott, hogy filmrendező lesz. Aztán tett érte. Tanult, figyelt, elvonult és "edzette magát" (mint régen a lovagok, amikor nagy sárkányölésre készültek :)),
aztán elindult, hogy megküzdjön az álmaiért.

És akkor - tüttürüttürüüüü - amikor eljött a megmérettetés,
az élesszemű SzakemberSzakemberek szemében is jónak bizonyult.
sőt. még annál is sokkal jobbnak.

Helyén van a világ rendje - gondoltuk akkor
és - drága Anyu szavaival élve: "sokat visítoztunk örömünkben".
hálát adunk az Istennek,
és eggyel nyugodtabban fekszünk le aludni.

hát mi más ez, ha nem szép...

Tihany

A gyönyörűséges Tihany mindig is különleges hely volt számomra, valami olyan békés erő tölt el ott, amit kevés helyen tapasztaltam máshol.
A Nagyító téli továbbképzéseinek rendszeres helyszíne az Apátság, csodák, megpihenések, feltöltődések, lelkekkel találkozások szent színhelye már évek óta (vizsgaidőszak végeztével, fáradtan beesik az ember aztán mint egy csöppnyi hétköznapi mennyországból tér haza). Ott van a nagy Mester, aki tanít, megdolgoztat, mintát ad, nevel, elképeszt és ott vannak sok szép emberek, akik megmelengetik egymás szívét. Néha van dráma is meg összetörés és újragondolás, fellángolás és megsértődés, dehát hogyne lenne, amikor emberek vagyunk (sőt. segítők...)
Idén csak két napra adatott meg ez a mesevilág, de hálás vagyok érte.
Volt benne álmaink netovábbja - hajdanvolt felvidéki csoportomból, hajdanvolt gimis diákönkormányzatomból szeretett barátocskák, akiknek a jelenléte afelé adott bizalmat, hogy lehet otthon építkezni.
Volt benne tündértársnős találkozás, lehetett együtt ragyogni, emelni lelkeket, teremteni puha és otthonos közeget az élet apró örömeiben való osztozásra.
Gyönyörködni tökéletesnek tűnő férfiakban, megosztani nehézségeinket, engedni a kikívánkozó könnyeket, bizalmat adni.
És volt benne olyan visszajelzés is, ami igazán lélegzetelállító és egy új sarokból mutatja meg az élet értelmét. Hogy ismernek, hogy szeretnek, hogy várnak.

Ezek után hazajönni a fáradt és szürke, beteg budapestbe nem olyan könnyű - felhangosodnak a zajok, többnek látszik a megtörtség, nehezebbnek a terhek.