Hajjaj, ez a bejegyzés 2 in 1, vagy inkább sok-sok élmény még számomra is átláthatatlan pontokon való összeérése, mindenesetre mármár ijesztően komplex valóságot alkot majd benne két (három? még több?), látszólag egymástól független téma.
Az egyik a már régebben ígért barátságosni, ajándékozási filozófia fókusszal.
A másik pedig a család és születés témája, ami mostanában olyan intenzitással vesz körül, ami minimum gyanús.
Első dimenzió, ajándék-filozófia.
Volt már erről szó korábban, hogy ha tudatosan akarja csinálni az ember, nem is kis kihívás úgy megajándékozni valakit, hogy azt keresd, mire vágyik, minek örülne
igazán. Én általában abba a hibába esem, hogy olyat ajándékozok, aminek én örülnék, amit én látok kreatívnak, ami valahol mélyen az én saját vágyaimból született.
Jól tudni ajándékozni, talán még a barátság mércéje is lehet, de mindenképp megpróbálója.
Nos, nemrégiben kaptam ajándékba egy szemeteskukát, amolyan konyhait. Önmagában ez blődség volna, de ha körétesszük a történetét, akkor olyan, mintha az Ajándékozás Nagykönyvében olvasnánk. Andi és Ákos nemrégiben nálam töltöttek néhány napot, az akkoriban még vadiúj albérletben. Nem hoztak ajándékot, hanem jöttek, megfigyeltek, lesték egy napon át, hogy mire volna igazán szükségünk, és a második nap, észrevétlenül, odacsempésztek egy igazi szemetest a pici és diszfunkcionális, ámbár csillogó kukánk helyére, zsákkal együtt, de tényleg úgy, hogy szinte észre se vettük a változást, annyira beleillett a képbe. Nem mondom, hogy erről a tárgyról álmondtam volna napok óta, de az egész sztorit körülvevő figyelmesség és finomság megmelengeti a szívem. Sose kaptam még ilyen jól "hasznos" ajándékot.
A másik egy Gorál-ajándék, még a bizonyos
pay it forward blogjátékból eredően, ő is a (hát, valljuk be, nem túlzottan enyhe) igény-jelzéseimre találta meg nagyon jókor jött ajánlatát, a blogom megpiszkálására (értsd egy-két html-varázslat, de főleg olvasottságszámláló felrakása) vonatkozóan (
ezen változtatások kihirdetése majd még lesz, csak a munkafolyamatot a szintén nagyon jókor jött Magdi születése némileg megállította) , hát majd kicsattantam az örömtől ekkor is.
Ebbe a vonulatba tartozik még a pszichodráma-tábor élménye az örök klasszikus angyalkázós (titkos barátos) játékban, ahol szintén hangoztattam nagy ajándékozási meggyőződéseim, majd pedig amikor az én őrangyalom nem tárgyi ajándékokkal, édesipari termékekkel és levelekkel halmozott el, hanem "csupán" a láthatatlan, de mélységes figyelmével és az ebből fakadó, igényeimre épülő különleges figyelmességeivel, lányos zavaromban alig találtam ki, hogy ki volt az, olyan láthatalanok és természetesek voltak ezek az ajándékok.
Másik dimenzió, család és születés. A kapcsolódást pedig a két szál főszereplői képezik.
Azon a bizonyos héten, amikor a kukával lettem megajándékozva, igazából sok különlegesség történt. Az előbb nem írtam, hogy Andim várandós és egy szülés-tanfolyamon voltak, eközben lettek szállóvendégeim. Az élményről azt hiszem, csak egyszerű szavakkal érdemes. Olyan volt befogadni, vendégül látni ezt a gyermekük születésére készülő családot, minta konkrétan a szent családot engedtem volna a "házamba" - harmónia, melegség és valami mély tisztaság, béke jött velük. Saját tempójukra, saját életükre és a születendő új életre hangolódott szülők (akik mindeközben régi barátaim, mennyire hasonló és mennyire más helyzet, mint a mártonos időben), úgy éreztem akkor, jobb lettem általuk.
És a másik ajándékozó által szintén részesülhettem egy család szentsége élményen, ami szintén elég kevéssé leírható egyszerű szavaink egymás után helyezésével. Szóval velük megélni perceket abból, amilyen békességgel és természetességgel ringatják az "idekinti" életbe a pár napja megszületett kicsi Magdit és amilyen világot teremtenek mindeközben a két nagylánynak és egymásnak is, hát az olyan, mintha valamiféle csodapor lepné be az embert, ami megvéd a mindennapok keménységétől. Volt már máskor is velem hasonló, mint most: kilépve tőlük nem szállok fel a tömegközlekedésre, mert úgy érzem, az annyira profán és tömény szürkehétköznap, hogy összetörne bennem valamit.
Arról, hogy milyen érzés az otthon született baba és otthon szült kismama kisimultsága és harmóniája után megnézni egy fotót a másik, baráti körben született babáról, akinek orvosok furcsa megfontolásokból infúziós csövet vezetnek a fejébe, nem írok most inkább, mindenki döntse el maga, hogy miben "hisz".
