Az
előző részek tartalmából:
Ördögkatlanra
már régóta vágyódott a lélek. És neki is veselkedtünk idén jóidőben, aztán egy
szervezési galibával mespékelt masszív önbizonytalanság majdhogynem
tönkretette,
de
hála Istennek mégse.
Mert
mások otthonában, otthon-fesztiváljában vendégnek lenni, vezetve lenni, a
legjobb helyekre eljutni, vendégeskedni, fesztivál-életet, manó-arcokat, szabad
művészeket látni jó.
A
sárban dagonyázós fesztivál-fröccsökre meg már ki tudja, mióta vágytunk.
Amire
nem vágytunk, mert a szívünk el sem tudta képzelni, az például a szabad ég
alatt fekvő hullócsillagnézés közbeni Mozart-Requiem hallgatás élőben, sokezer
másik emberrel együtt. Hát arra nincsenek is szavak. Vagy Balanescu bácsi alig-angol kevésszavas csodameséje. Az Ördögkatlan kötelező.
Minden napra legalább egy alig-felfogható művészeti élmény. Kötelező.
Azt,
hogy Tasnádit meg kell nézni, amikor csak lehet, na azt tudtuk. De hogy a Tapasztalt asszony mit tanít majd, életre szólóan, azt még csak nem is sejtettük, amikor
beültünk a vagánymód légkondicionált tornaterem nézőterére. Helyzetkomikumokba,
élet-tükrökbe és a szokásos Tasnádis társadalmicirkuszos sírvaröhögésbe
ágyazott életszemléletet, mely szerint nincsen olyan baj, bánat, helyzet, vagy
esemény, amelyet ne lehetne úgy elmesélni, hogy a mondat ne egy hálaadással
kezdődjön, vagy végződjön.
És
hogy mindezt azért mesélem csak el azon túl, hogy az Ördögkatlan kötelező, de
ezt már mondtam, merthogy a Románia-túra egyik alapvető boldogság-kritériumát
sajátíthattuk itt el, ebbe a kedvesen torz tükrű előadásban, hála Istennek (meg
Lackónak, aki volt olyan jó, hogy hajnali hétkor beállt nekünk a sorszámokért a
sorba, még jó, hogy épp aznap még velünk volt, s nem egy fél nappal korábban
ment el, ezért hát ezt a nagy tanítást is meg tudta adni nekünk a Jóisten).
És
akkor most jöjjön Románia.
Hát
az úgy volt, kezdődnének a mesék, és itt elmondanánk, hogy Pisti barátunk egy
kis kutatásra vállalkozott a csángóknál, mi meg hárman társultunk, hogy mégse
menjen egyedül.
Ha
meg kéne fogalmazni, hogy leginkább miről szólt ez az út, akkor arról, hogy a
boldogság elhatározás kérdése, és hogy a spontaneitás az élet legnagyobb
pezsgetője. Vagy a Gondviselésre való ráhagyatkozás, ki hogy nevezi. Meg
persze, hogy van úgy, hogy sose érkezünk meg, mert az utazás már maga a
megérkezés, illetve maga a cél.
Adatok
szintjén 2800 Km-t mentünk 5 nap alatt, a legmesszebbi uticél a Fekete-tenger
volt,
a
leghirtelenebb és leg-gondoskodóbb szállásadónk a drága szatmári lányok,
a
legnagyobb szívfájdalom az éppen eladásra kerülő Pannónia szálló állapota és helyzete.
Alegutolsópillanatosabb sátorhelyünk Vladimir kempingje, a kedves román medvéé,
aki szerint a reggeli a legfontosabb étkezés, és aki olyan apró luxusokkal
építette tele a kis romhalmaz-kempingjét, amilyet csak az igazi vendégszeretet
tud.
A
legeltaláltabb pillanat, amikor felvertük a sátrunkat a tengernél, beszaladtunk
a vízbe egy üveg borral és abban a másodpercben beindult egy tüzijáték csak a
mi érkezésünkre
A
legijesztőbb ember az a bolond vándorbácsi, aki az utolsó hajnalos temető
melletti szabadégalatt alváskor majdnem befeküdt közénk hirtelen.
A
legjobb előétel a csángó paradicsom sósmogyoróval,
A
legnehezebben eltalált út a Magyarfaluba vezető, kivilágítatlan, gps és térkép
nélkül, éjszaka.
A
legnagyobb velünk szemben elkövetett jócselekedet, hogy éppen volt a faluban
egy autószerelő, aki meg tudta szudáni a leszakadt tabujt, és a legnagyobb bók
az, hogy „ti nem vagytok kevék!”
A
legeslegnagyobb fíling pedig a frissen a pirosra festett körmű lábunkat kitenni
a letekert ablakon, hagyni, hogy a hajunkat fújja a szél, térképpel utazni, spontán
ötletekre hallgatni, Kispált énekelni és testpermettel hűteni felforrt
testünket a negyven fokban, mert a jó öreg, óriási csomagtartójú Octaviában nincsen
légkondi, hála Istennek, mert különben mindezeket meg sem élhettük volna.
További
kiderült tanulságok:
Az
utiszendvics-készítés jó dolog, különösen, ha többen készülnek vele, és lehet
találgatni, hogy kié milyen. Maximum 30 kilométert bír ki az ember az elindulás
után, hogy meg ne kóstolja.
Romániában
vannak elképesztően jó utak, és nagyon rossz utak. Köztes nincs.
Romániában
vannak másfél sávos utak, ahol a fél sáv előzésre szolgál. Életveszélyes.
Románia
nem olcsóbb, mint Szlovákia vagy Magyarország.
Az
út széli ortodox kolostorok léteznek, csak nem mindegyiket lehet látni. De
amelyik megtalálható, ott gyönyörű fekete-hátterű freskókkal van telefestve
minden. Nagyon különleges.
A
természet gyönyörű. Elmondhatatlanul szép.
A
Fekete-tenger tényleg fekete. És egyébként meg olyan, mint a Balaton, csak
kicsit nagyobb. Alig hullámzik és a bícs tele van székelyekkel.
És.
Még egyszer. Ha boldog akarsz lenni, legyél boldog.
Előzetes
a következő részekből:
Jövő
nyáron vagy a Balkánabb vidékek felé vesszük az irányt, vagy Törökországot
hódítjuk meg.
Hacsak,
közbe nem jön egy koratéli Norvég kaland.
Hamarosan
kiderül, addig pedig várjuk a szavazatokat!
