jövök már, jövök

Jaj kedves olvasók,
szeretnék írni ide sokat,
csak mindig kidőlök, mert megbetegedtem és változatos vírusok játszanak velem fogócskát,
és ezért sose jutok odáig, hogy írjak szép átgondolt sorokat,
de nagyon akarok...

coming soon
ever the best születésnapi meglepetésparti öt percben
szülinapos-évvégés számadás
nagy kedvenc filmek felemlegetése
és ki tudja, hogy micsoda még

addig is tartsatok ki, és karácsonyozzatok boldogságban!

Ádvent

Valami különleges ajándékként adatott meg, magam sem értem, hogy hogyan, hogy idén már az Ádventre is készülni lehetett. Gondolatokban, érzelmekben, várakozásokban, vagy például azzal a dilemmával, hogy Ádvent 1. vasárnapjával vagy az azt megelőző hétfővel kezdődik-e a várakozás.
Mindenesetre az elsővasárnapi komáromi tizenegyes mise, ami nekem a legszebb volt az idei évben (és amire egy remekbeszabott bálozás után sikerült beesni fáradt arccal és érzékeny lélekkel), szépen ráerősített erre, aztán jött még néhány családban megélt szépség, valamint a korábban leírt wellness délután, ami leginkább a kontrasztosságát emelte.
A válaszos zsoltár például mottója lehetne talán az egész évnek, de félévnek biztos: "Mert kik benned bíznak, meg nem szégyenülnek" - mennyire téma mostanában ez a szégyen és bűntudat, s most az Ádvent mottójává emelkedett egy másfajta fényben is, igazán megerősítő.

Aztán egy másik üzenet.
Kicsi szőke kislány, kétéves körül lehet, szőke fürtjei lógnak a sapka alól, kezében egy zsiráfot hordoz, sétál a padsorok mellett, és nagy kék szemével kérve segítséget, ifjú korára nézve csodamód választékosan kérdezgeti: "Hol van az én helyem? Eddig még tudtam, hogy hol van, de most nem találom. Mi lesz így velem?" Messzebbre kószálhatott az édesanyjától, mint ami az ő pici világa számára belátható, s most nem találja a visszautat. Kis hangja túlcsilingeli az éppen felolvasott püspöki körlevelet, szívenüt, el is visszük magunkkal.

Aztán, hogy valamimódon, szinte magától beszivárgott a családi dietetikába is, hogy le a húsevéssel, és vasárnapi ebédre sóskafőzeléket eszünk boldogan, mert az bizony nem kevésbé ünnepi eledel, mint mondjuk a rántotthús.
A gyertyagyújtás meghittsége, az együttlét felszabadultsága, reménykeltő.

áldott várakozást!

mindegy is

"Amélie-nek káprázatos ötlete támadt: Bárhol legyen is, felkutatja a doboz gazdáját és visszaadja neki a kincseit. Ha sikerül, akkor az egy jel, s ezentúl jobbá teszi majd mások életét. Ha nem, akkor mindegy."

Ez a "Ha nem, akkor mindegy" - rész az életben miért nem olyan egyszerű?

Dudolász

Hát, mivel a Godot Plazát is elérte a gazdasági válság, ideteszem legutóbbi irományom, legalább nem csökken az olvasottság...

A Kicsi Hang Dúdoló című albumáról.

Karácsonyi ajándékba kaptam. Nem tévedés, karácsonyi ajándékba - a drága ajándékozóm, amiért nagyon hálás vagyok neki, nem bírta kivárni az ünnepet, s átadta előre. És én, azóta, hallgatom. Fülbemászó dallamok – szólt az ajánlás, amikor megkaptam, s valóban. Első hallgatásra finom és lágy, nem kavarja fel különösebben a hallgató lelkivilágát.
Mégis vannak dalok, amelyeket újra meg újra hallgatok, autóban, tömegközlekedve, munka közben, elalvás előtt. És van, ami annyira érdekel, hogy útban Budapest felé le kell húzódnom a kocsival és megállnom a párkányi híd lábánál, mert az azért mégse járja, hogy vezetés közben lapozgatom a borítót.
Személy szerint formabontóbb, merészebb, rendhagyóbb, lázadóbb zenét vártam a „Ki viszi át” ígéretesen pimasz gesztusai után, főleg Emmer Péter zenei rendezésénél fogva, de így is elmondható, hogy megjelennek a lemezen a nagyon is kicsihangos zseniális apróságok. Más zenei stílusokból odacsempészett dallamfoszlányok, egymáshoz társított dal- és versszövegek, bátor szövegválasztás. És amit talán senki más nem tud rajtuk kívül: úgy nyúlnak hozzá József Attila verseihez, hogy sokkal inkább a költő világra fittyet hányó, derűs nemtörődömsége jön elő, mint a konvencionális megközelítések által lerágott csontként közvetített világfájdalma – gyanús, hogy előbbi közelebb lehet az igazsághoz, mint az utóbbi.
A lemez legtökéletesebb gyöngyszeme a Kimnowaknak köszönhetően ismert cigány dalba ágyazott Nagyon fáj, egy egyszerű, mégis szívbemarkoló zongorakísérettel és a dalhoz hangolt verssorokkal, gyönyörű. Amikor először hallottam tőlük egy régenvolt koncert utózöngéjeként, még sokkal keményebben szólt ez a dal, de sokadik hallgatásra azt mondhatom, nem ártott neki a lágyulás, sőt. A másik kedvenc dal pedig a Dúdoló, benne a lemez legszebb sorával – valóban igényes, simogató muzsika.
És hogy a lemez gyengeségeit se hallgassuk el: van egy-két olyan szöveg, amit elsőre nem tekintenék jó választásnak, de többedszerre szerethetővé válnak ezek is, csakúgy mint a Ki viszi át néhány dala esetében.
A másik ennél komolyabb: a borító. Vagyunk jónéhányan, elkényeztetett hallgatók, akik szívünkhöz kapunk a minimalista műanyag tokot látva és nem értjük, miért kell nélkülöznünk ezúttal Zalka Judit Juju meseszép rajzait. Bizonyára nyomós oka van annak, hogy most így alakult, de bizton állítható, hogy a borító-könyvecskék szerves részét alkották a művészi élménynek, és nagyon jó lenne, ha a következőt ismét egy ilyenben kaphatnánk kézhez.
Mindent összegezve: valóban dúdoló a Dúdoló, fülbemászó dallamokkal, érezhetően sok szeretettel.

szaunás

Aktuálisan életegyiklegjobbdolga impróhoz kapcsolódóan rá van állva az ember a játszható helyzetek gyűjtésére, na hát most egy ilyen következik.

Úgy is bevezethetnénk: ki mással találkozhat a szerző múlt karácsonyi wellness-utalványát leüdülve az egyébként extraigényes szaunában töltött első és egyetlen magányos és boldog 5 perc után, mint az anyaszült meztelen gimnáziumi biológiatanárával? Ó, igen. 110 celsius, 5 perc magány majd egyszercsak arra nyitom ki a szemem, hogy ott ül ő, egy szál fütyiben, karnyújtásnyira.
Semmi különös, beszélgettünk. Azóta elhagyott tanári szerepébe két pillanatra csúszott vissza: az egyik, amikor - pszichós értelmezésemben azért, hogy a hatalmát megmutassa - akkor is locsolt még egy adag vizet a kövekre, amikor konkrétan elvinnyogtuk neki, hogy nem bírjuk. A másik pedig, amikor majdnem átevezett a lörning báj dúing mezejére, bemutatván a mellette ülő szintúgy ádámkosztümös cimborájának, ecsetelve, hogy a bemutatkozás gesztusaként alkalmazandó kézfogás mellett mi más volna még rajta megfogható.
Majd később megjegyezte, hogy érződik a beszédemen, hogy jaffáéknál élek és dolgozom, amire egyrészt üzenem, hogy kikérem magamnak, másrészt meg én magam is detektálom, de hála Istennek, a magasfokú nyelvi intelligenciámnak és a tudatos életmódomnak, tudok kapcsolgatni.

Ezen kívül semmi,
megint nem tegeződtünk össze...