lehetek én is

Azt hiszem, azért halogattam olyan sokáig a nyár-összefoglaló bejegyzést, mert ezt a nyarat igazán nem szerettem volna még elbúcsúztatni, de most, hogy már az ősz csipkebogyó-érlelő szelei simogatják az ember arcát esténként, a nyár utolsó kalandjáról, Klára esküvőjéről is múlt időben beszélhetünk és holnap már a ténylegdolgozós ikszibe kell betekerni reggel nyolcra, azt hiszem, épp itt az ideje ennek a bejegyzésnek.
A címnek pedig két forrása van, ami tulajdonképpen egy. A Vad Fruttik (mint a nyár legújabb felfedezettje, akinek véletlenül két hatalmas koncertjére is sikerült odatévedni) abszolút kedvenc legújabbja lett egyben a nyár mottója is, hiszen egy csomószor, sokféle aspektusból sikerült megélni újakat arról, hogy milyen és kicsoda lehetek én is...

például lelassult.
Régebben sikerült már felfedezni, hogy él a családunkban és a baráti körben is egyfajta teljesítmény-orientáltság, ami furcsamód a nyaralásokra is rá szokott telepedni (például egy kirándulás jóságát az mutathatja, hogy hány darab várat néztünk meg, egy fesztivált akkor élveztünk ki teljesen, ha a lehető legtöbb eseményen ott voltunk satöbbi). Tesókám szokta volt mondani, hogy az a baj velem, hogy hiányzik belőlem a lustaság. Na hát ebből most sikerült kiszabadulni, és bűntudat-mentesen élvezni lelassult pillanatokat, perceket, órákat balatonfelvidéki családi nyaralóban, a veszprémi Utcazene fesztiválon, a kapolcsi Csipszer kertben, amelyek hoztak sok-sok feltöltődést és annak az élményét, hogy csak akkor és annyit mozdulunk, amennyit és ahová jól esik. Mondjuk még egy fröccsért a legközelebbi alkalmas helyre.

aztán önkéntes véradó.
Ami nem először fordult elő (hanem másodszor), igazolva a hipotézist, hogy akkor élek csak a lehetőséggel, ha abszolút útba esik (és még napijegyet is adnak érte...).

Aholis azt is sikerült megtapasztalni, hogy lehetek én is rosszul, mégpedig úgy, hogy nem tudom kontrollálni. Furcsamód, visszanézve arra kellett rájönnöm, hogy fizikai hogylétemet egy-két jól irányított légzőgyakorlattal meg testtudatos lépéssel egészen jól tudom kontrollálni általában, de
úgy, hogy nagy sietségemben fele annyi idő alatt kipréseltem magamból az egységnyi fél liter vért, mint mások, az ég elsötétülését már nem tudtam megállítani. A hidegvizes borogatás és egyéb figyelmességektől jobban lettem persze, de ott és akkor az is kiderült, hogy gyorsan folyik a vérem, ami - ha ezt a megállapítást kiterjesztjük az élet egészére, sok mindent magyaráz az élettempómról, sietségemről és hasonlókról is. A kérdés már csak az összefüggés iránya (mi következik miből).

szigetlátogató.
Megtörtént ugyanis életem első Sziget-élménye (korábban sose voltam, de furcsa) a Kispál búcsúkoncerten, amely ellen hosszasan tiltakoztam, a búcsúkoncertek iránti szkepticizmusból fakadóan, de aztán ezen is sikerült túllépni, nem bántam meg.

és sok lehetek én is jönne még a sorban, de jöjjön inkább a legfontosabb:

lehetek én is cserkész...
Mert ez a nyár arról is szólt, hogy régóta hordozott, megfogalmazott és meg nem fogalmazott vágyak teljesülnek, amelyek lehetségességében nem is hinnék már (lásd még előző bejegyzés a könyvről).
Ennek alakulásáról nem könnyű kerek mondatokban írni, inkább szavak jönnek csak:
közösségbe, ajándékba, befogadó szeretettel, tiszta egyszerűséggel,
a kimondott szavak teljes súlyának és visszavonhatatlanságának érzékelésével
és kicsit fordított sorrendben, mint más, normális emberek szokták,
cserkész-fogadalmat tettem, bizonyám - köszönet és hála érte a 9. felvidéki KCSVK törzsnek meg mindenkinek, aki az esemény bekövetkezéséhez eddigi életem során hozzájárult :)

A Lehetek én is-sorozatot nem tekintem a nyárral együtt lezártnak, folytatása remélhetőleg következik.

az utóbbi posztok kicsit terjengősek lettek, elnézést a lényegre törni kívánó olvasóktól.
mindez azért van, mert hiányzott az írás, csak nem volt alkalmam.
mert az írás gyógyít
írjatok ti is!

Világoskamra

Nem tudom már pontosan visszaidézni, hogy Móser Zoltán tanár úr személyisége, megható alázata és földre szállt angyal benyomását keltő jelenléte vagy Barthes szavai tették velem, de pázmányos kommunikáció szakos hallgatói éveim egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye és a fotózáshoz való vonzódásom kezdete volt a Világoskamra. Olyan fajta élmény, amit keresek azóta is: miután elolvastam, rengeteg energiát tettem abba, hogy a polcomon tudjam ezt az írást örökre, hogy akármikor levehessem onnan és idézhessem a szavait, vagy csak elmerengjek üzenetükön.
Most jövök csak rá, hogy az a birtoklási vágy, ami ezért a könyvért mozgatott, ugyanaz, amiről Barthes a fotózás kapcsán ír: az ember azért készít fényképeket, hogy megőrizze és örökre birtokolja azt az egyetlen pillanatot, megállítsa az időt, élet és halál ura legyen. Satöbbi.

És ahogy a nagy bölcsek mondják, valami akkor lesz a tiéd, ha végleg elengeded. Miután a Pázmány könyvtárából a lojalitásom nem engedte ellopni és végigkérdeztem az összes fotós barátocskát, nem tudnának-e nekem szerezni egy példányt (a fénymásolást nem tartottam méltónak a műhöz) négy éve utolsó kapaszkodóként feliratkoztam az antikvarium.hu előjegyzés-listájában az esélytelenek nyugalmával , nem sokkal később le is mondtam róla, hogy valaha valaki megtalálja.
És akkor, két héttel ezelőtt, teljesen váratlanul megérkezett az értesítés, hogy mégis. Valaki bevitt egy példányt az antikváriumba, amely csak rám vár mintegy hét napon át.
Ünneplőbe öltözve futottam el átvenni, alig hittem el, hogy van ilyen. Kár, hogy az egyébként szimpatikus antikvárius nem volt partnerem az ujjongásban, de így legalább bensőségesebben tölthettük el első közös perceinket.

Hogy miért zseniális ez az esszé? Mert minden lényegi dolgot megfogalmaz életről, halálról, valóságról, időről és elmúlásról, az ember világhoz való viszonyáról.
Mert a könyv második felét egy olyan fotó elemzésének szenteli, amelyet nem mutat meg az olvasónak és a végére mégis úgy érezzük, pontosan ismerjük a fotó minden egyes részletét és az alany minden egyes porcikáját.
Nem olvastam még újra (a nevemet sem írtam még bele), lassan kóstolgatom. Például a találomra kinyitott oldalakon ilyesmi mondatokkal:

"Én vagyok minden fotográfia iránypontja, ezért vált ki belőlem meglepődést, amikor az alapkérdéssel szembesít: miért élek itt és most?"

"Minden egyes fénykép parancsolóan eljövendő halálomra figyelmeztet, ezért minden fotó - jóllehet látszólag az élők izgékony világához kapcsolódik - személy szerint szól mindegyikünkhöz, mentes mindenfajta általánosítástól (de transzcendenciától nem)."

Komárom, a kereskedőváros, avagy kell-e a jó bornak cégér

Hétvégi TANDEM-képzésekre készülődve ajándék bort szerettem volna venni a trénereknek, és hogy az univerzum meg a helyi termelők szempontjából legtudatosabb választás legyen, természetesen valami helyi különlegességet szerettem volna, így aztán a mindezidáig extra-szimpatikus BF helyi kávézóval és sonkázdával ötvözött borszaküzletébe vettem az irányt.
Aholis az aktuál brigádnyícska a helytől megszokott kedvességgel fogadott s kérdezte, tud-e segíteni.
Én, a tudatos vásárló, kapva az alkalmon, megosztottam vele ajándékozási terveimet, a elmeséltem a megajándékozandó személyek nemét, ízlésvilágát, aszcendensét és a tisztáztam a keretösszeget, mire jött is a kínálat.
"Drágábból van ez a 30 eurós, aztán ez a cuvvée (mondja, hogy hívják), ..."
Kérdem, a cuvée miből van?
"Szőlőből" - jött a válasz, enyhe mosolygással övezve.
Mivel NAGYON akartam BF borát, nem tágítottam, gondoltam, majd kiderítem én a címkéről, hiszen tudok olvasni, ami nagy előny a mai világban.
Vagyis lenne, ha lenne mit. BF ugyanis nem osztja meg küvéje tartalmát a nagyérdemű vásárlóval, mosolygós vendéglátóm pedig azzal mentette föl magát, hogy ő csak brigádnyícska és szaktanácsadást kizárólag kávéról tudna adni, ha az érdekelne. Majd még egyszer megosztotta velem tudása színe javát, hogy az összes boruk szőlőből készült.

Hosszas tépelődés után átvonultam a közeli Krisztiánhoz virágot köttetni, akit élből is imádok, és a kretivitása mellett az a jó, hogy nála is ki lehet önteni az embernek a lelkét a pultra csak úgy.
Nem is tettem másképp, mire ő közölte, hogy hát igen, és a Mátyásék bora sokkal jobb, s egy percnyi telefonbeszélgetéssel a megajándékozandóim nemének, ízlésvilágának, aszcendensének és a keretösszegnek megfelelő bort varázsolt házhoz szállítással addigra, mire a virágcsokor elkészült.

Szép is ez, kis Komárom, ahol minden karnyújtásnyira és emberközpontúan.
Bott Frigyesnek meg üzenjük, hogy jót tenne magával is, ha egy gyorstalpalón kiképezné a brigádosait, vagy legyen bőbeszédűbb a címkéken.