újabb találkozásom a döglöttgalambbal

igazából nem ezt akartam elmondani, de ha már megesett:
ma újra találkoztunk. a lapos galamb és én.
ugyanott feküdik, kissé már belepte az út pora és az alatta elterülő beton színéhez hasonult.
de köszöni szépen, jól van.
épp a között a két autó között akartam mareggel átlibbenni, ahol ő fekszik azóta.

namindegy.

az alábbiakat meg Szabó Magda írja és minden nagyobb korlát nélkül tudok vele azonosulni, vagyis mélyen betalált:

„…Gizella, sajnos, nem szép, vele csak beszélgetni szeretnek a fiatalemberek, nem táncolni, senki sem veszi észre beszédes, szép szemét, csak a szúrásait figyelik-mosolyogják, örök, humoros-keserű, néha gonosz szócsatáit, Gizella nyelvétől rettegnek a többi lányok, a fiúknak pedig nem is jut eszükbe, hogy Gizella is nő…”

reggel

Reggel műfajában, mint tudjuk csak a hosszú a szép. A békés és hosszú reggel, kávéval, grapefruittal és egy végtelenségnyi hosszúnak tűnő zuhannyal, alapvető harmónia-kritérium. Sőt. Ebből következően, ha arra ébredek, hogy elaludtam, az világvége. Ezen a bizonyos reggelen ez történt. 7.38-kor sikerült felkelni, a munkahely 20 perc itthonról, 8-kor kezdünk (az all inclusive reggel egész pontosan 70 perc, ébredéstől indulásig). Rohanás, nó zuhany, nó kávé, nó grapefruit. 7.54-kor sikerül elindulni, greenday be a fülbe (ez az a fokozat, ami még a kispálon is túl van), dühöngve indulok a zsinagóga irányába (még jó, hogy nemrég felfedeztem egy rövidítést). Azt kell tudni erről a vidékről, hogy szerintem Magyarország leg-zöldövezet-hiányosabb része, sehol egy csomó fű, ilyenkor reggel van a kutyasétáltatás időszaka, és hát munkába menet minden nap megállapítom, hogy ez a kerület egy nagy rakás kutyaszar. Zsinagóga sarkára érve érzem, hogy valami megint csúszik a talpam alatt. Nna, mondom, még ez is. Lenézve látom, hogy a műfaj nem kutya, csak galamb. Nembaj, sietnék tovább, nézem, hol lehet a parkolón keresztül menni. Ott meg ki fekszik kétdimenziós formára gyúrva? Hát, egy galamb. Megholtan, széttaposva, jönnek ki belőle a mindenféle állagú és színű tartalmak. Csodálatos. A galambot élve is undorító állatnak tartom, na de széttaposva, hát az leírhatatlan.

És akkor még a csokiöntet a habatortorta tetején egy szegény szenvedő sétálókutya volt, akivel már a Horánszky utcában találkoztam. Nem elég, hogy a gazdi egy ilyen lehetetlen helyre viszi pisikaki-körútra, még a száját is összekötötték: szájkosár helyett egy bőröv-szerű izé van a pofájára erősítve, afölül néz szomorúan ezen a reménytelen reggelen.

retró parti

30. születésnap
sok sok ember
még a régiszépidőkből is.

visszatekintések sorozata.
tükörbenézéses visszajelzések arról, hogy mennyit változott a gondolkodásmódom, gondolkodom, hogy mióta, nevezzük ezt leegyszerűsítve "pesti lét"-nek, de sokkal inkább az ikszihez (ikszi: munkahely-műhely-gondolkodóhely-szemléletformálódóhely) köthető talán, mint a fővároshoz.
hogy savanyú arccal, értetlenkedve nézek, amikor azt kérdezik, hogy hogy ítélnek meg engem mint határon túlit a munkahelyemen? vagy hogy hogyan néznek ránk a munkahelyünkön a vallásosságunkkal kapcsolatban? vagy hogy a magyarországi egyházban sokkal jobb a helyzet, mint nálunk.
ülök, nézek, és überliberálisnak érzem magam, hogy nem akarok leállni siránkozni, hogy mi szegényszegény határon túli magyar katolikusok, hüpp-hüpp. vagy hogy nem úgy mutatkozom be, hogy molnár kriszta, határon túli magyar vagyok, és rám extra nagy kereszteket mért a sors és minden anyaországi utaljon segélyeket a számlámra azonnal. és hogy a szégyentelen plébánosunk meg pénzcsinálásba kezdett ahelyett, hogy a lelkekkel törődne, és mi lesz velünk, ha egyszer csak már azt sem mondhatjuk, hogy milyen szegények vagyunk, ránk dől a plébánia.
jajjajjaj.
kíméletlenül őszinte fogok lenni, testvéreim, mert azzal csomó rákos megbetegedést megspórolok magamnak. csöndes, mélységes, őszinte, cirádák nélküli isten-élmény volna jó. rajtunk múlik.

tesó

mindig is éreztem, már régebben is, hogy mintha nem is egyszerűen testérek, hanem ikrek lennénk.
mintha lenne valami titkosos köldökzsinór, ami összeköt.
összetart, nagyon közel, aztán messzebbre enged, aztán, ha eltévednénk, segít visszatalálni.

a felnőttség közeledtével hajlamos ezt elfelejteni az ember. érzek valami billenést, mintha nem lenne valami rendben, de nem kérdezem, mert látszólag minden rendben van és egyébként is, minek aggodalmaskodni.

aztán egyszercsak találkozunk, kikísér a vonathoz, és zutty.
hihetetlen, hogy mennyire egyformán mélyen és magasan hullámzunk, legszívesebben leállnék egy jó nagy közös sírásra (úgyis ha már sokáig nem tudnak kijönni a könnyeim, csak toporzékolnak a felszínen, és semmi sem indítja el őket, hát, ha őt meglátom, az segíteni szokott a zokogás előhozásában. és akkor azt mondja, hogy "olyan hülye vagy", és akkor jó), dehát a vonat, az jön.
budapest-piliscsaba-budapest - retúr - lélek tour
ha ketten vagyunk a világvégében, máris jobb egy kicsit :)

mindennek megvan a maga órája

„Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében.
Ideje van a születésnek, és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak.
Ideje van az ölésnek, és ideje a gyógyításnak,
ideje a lebontásnak, és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak, és ideje a táncnak.
Ideje van a kő szétdobálásának, és ideje a kő összeszedésének,
ideje az ölelkezésnek, és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje az elveszítésnek,
ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szeretetnek és ideje a gyűlölködésnek,
ideje a háborúnak és ideje a békének.”
(Prédikátor könyve, 3, 1-9)

...ígyhát most inkább csak várj.

...és hallgass

míg ereidben nem érzed

a Változás Törvényszerűségét...

a tudomány szentélye

Hát bizony, tetszik, vagy nem tetszik, elérkezett a vizsgaidőszak. Ez még így doktoranduszként is utoléri az embert, akkor is, ha egész félévben igyekezett tudomást sem venni ennek előbbutóbbi tutibiztos bekövetkeztéről.
Na és mit csinál az emberlánya ilyenkor? Há kétségbe esik mindenekelőtt, mélyebbre, mint valaha. Ez előtt, vagy után, tudatosítja, hogy mi a feladata, majd pedig turbó gyorsasággal beíratkozik a város összes könyvtárába, ahol eddig nem járt, hátha attól jobb lesz a helyzet
(csak suttogva mondom, titokban, hogy a Széchényibe is, most először - az ottani bénázásaimról külön bejegyzést lehetne írni, csak most nincsen időm rá).
Szóval mindenféle könyvtárakban ki lehet próbálni a legfrissebb angol szakfolyóiratok keresgélését (hangsúlyozom, keresgélés, a megtalálást már annál kevésbé) és persze emellett tanulmányozni a felhasználói szokásokat - hol milyen hangosan telefonálnak a könyvárlátogatók, mit esznek a büfében a legtöbben, kik használják inkább a liftet, és nem utolsósorban, milyen oldalakat néz a szomszéd az interneten.
hát ez a része a behalás.
Közgázkönyvtár, tudományszentély, ingyeninternet.
Mellettem sűrűn váltakozó kollégák keresgélnek tudományos cikkeket, kutatásokat, olvassák a leveleiket, beszaladnak vizsga után öltönyben egy gyors e-mailt írni, ismerkednek a cseten virtuális nőkkel, meg ilyenek.
és jön ő. nagyondohos szekrényszagú bácsi, bajszos, pattanásheges arccal (és most azon gondolkodom, mivel még mindig itt ül, hogy ő is beleles-e az én képernyőmbe, mint én az övébe vajon), első ránézésre folyóiratcikkeket keres.
ujján vastag jegygyűrű.
nade. második ránézés.
hát bizony a bácsi keményen nyomja a pornóoldalakat. bezony, bezony.
Aztán, amikor a rendszergazda takarítja a gépeket, vagy valaki belenéz az előzményekbe, fogják mondani nagy bölcsességgel, hogy ezek a mai egyetemisták...
éljen a közgazdaságtudomány!