amikor az ember siet

amikor az ember siet,
pirosra váltanak mind a közlekedési lámpák-
az autósoknak és a gyalogosoknak egyaránt
és megáll az élet azon nyomban,
amikor az ember siet.

lassabban nyílnak ki a villamos ajtói,
a vonat most az egyszer pontosan indul el,
és nem állnak meg az autók, hogy átengedjenek futva az úttesten.

amikor siet az ember,
tutira kihagy egyet a trolibusz
és a legkevésbé pontos barátok is korábban megérkeznek a randira.
a barátságos buszsofőr pedig hirtelen fontosnak érzi,
hogy megmossa az ablakot belülről is indulás előtt,
és gondosan újrakösse a nyakkendőjét.
amikor siet az ember.

ilyenkor lehet igazán
tanulmányozni az élet apró szépségeit,
megmosolyogni az extraprecíz sofőrbácsit
és fogadkozni, hogy máskor hamarabb indulok,

de leginkább
átengedni magunkat
az élet zajló áramának mindörökre
és nem bánkódni azon, ami már visszafordíthatatlan,
hiszen vannak dolgok, amelyekre nem lehetünk hatással.

és ha nem morcogunk fölöslegesen
hanem versikéket faragunk inkább elmélázva,
még az is lehet, hogy Janikovszky Éva
büszkén mosolyg ránk a mennyekből
vagy azt is hihetjük,
hogy legalább
Varró Dani örölne, ha mindezt elolvashatná.

így mindjárt jobb is a helyzet.

szomszédnéni

azt még ha jól emlékszem, nem írtam, vagy kevéssé hangsúlyoztam, hogy micsoda szép életünk lett itt nekünk klárával, mióta a költözködés hullámai alább hagytak.

néhány apróságtól eltekintve persze, úgy mint, hogy a virágok haldoklanak, mert nem kapnak elég fényt (mi sem, de nem is igazán vagyunk itt azokban a napszakokban, amikor erre esélyünk lenne), vagy hogy van egy aprócska de állandó szorongás a lelkünk mélyén az alattunk lakó sárkányos szomszédnéni lelki békéje felőli aggódásból fakadóan.



történt ugyanis, hogy kb 5. napja laktunk itt, amikor először kláráék húzták ki a gyufát egy kis éjszakai táncikálással, majd pedig mi, egy kis késődélutáni kalapálással.

ami, hát valljuk be, mindkettő olyan tevékenység, melyet nem nagyon lehet titkolni az alsó szomszéd elől. az időzítéssel - mármint a miénkkel - nem is lett volna baj, legalábbis a második esetben, az övével annál inkább. meg a falak vastagságával. háromkor kel reggelente, nem tud aludni, ezért átjött.

hát azt már jó ideje tudom, hogy ebben a kerületben lakni magas szintű szakmai élmény egy szociológus számára, de ez sem volt semmi. a szomszédasszony egy szál lenge valamiben látogatott el hozzánk, ami lehetőséget nyújtott, hogy megcsodáljuk a formás vállain lakozó, tetovált sárkányokat (és a benső sárkánnyal is találkozzunk). Hát ezek fergetegesek voltak, mind terjedelemben, mind kidolgozottságban - nem állhattam meg hogy az asszertív törekvéseim mellett elkezdjek a múltján gondolkodni.

megaztán később, amikor már azon gondolkodtam, hogy hogy elültette bennem a magot és milyen kínosan ügyelek rá, hogy mindent lábujjhegyen csináljak. hogy milyen régi élményhez köthető ez.

legfejlebb tíz éves lehettem, amikor zongorista pályám legerőteljesebben felívelő szakaszában nem kevesebb, mint napi négy órát gyakoroltam, ami a panelházban, ahol lakunk, igencsak megosztotta a közvéleményt. voltak, akik kiültek a padra az ablak alá, hogy hallhassák, és olyanok is, akik sörpűnyéllel verve a radiátort próbáltak bekapcsolódni egy közös örömzenélésbe vagy sokkal inkább elhallgattatni. és hogy nem esett jól, hogy nem díjazzák a kitartásomat... most sem esik jól, hogy nem örülnek pillekönnyű lépteimnek. és ezek szerint az ilyesmiben nem változtam az elmúlt tizenöt évben...

nevörending sztori

Az utóbbi időben meglehetősen sok végtelen, de legalábbis annak tűnő történetet hoz az élet,
ami, mindamellett, hogy rengeteg szép és csillivilli és csupamoziazélet-szituációval jár,
igenigen fárasztó is.

nevörending második félév a corvinuson, ahol még ma is hajkurászok egy utolsó jegyet, fene a link fajtámat és fene a semmirekellő kereteket...

nevörending lakáskeresés, majd nevörending kiköltözés, beköltözés, kipakolás, nade ne szaladjunk a dolgok elejbe!

történt ugyanis, hogy hazaérkezvén a krétai mesenyaralásról, levél fogad a konyhaasztalon szeretett arany manó tulajdonosunktól, hogy különböző okokból ki vagyunk lakoltatva, illetve sokkal asszertívebben: meg szeretné szüntetni a szerződésünk.
ezzel indult a lavina.

kiderült nem sokkal ez után, hogy a mi kis ottlakásunk, együttlakásunk vagymicsodánk,
nem is olyan jó, mint amilyennek gondoltuk.

aztán jött Klára, hogy ő is szívesen lakna velünk.
akkor keressünk háromszobásat.

aztán jött Anikó, hogy ha majd hazajön Angliából, akár ő is lakna velünk.
jó, akkor keressünk négyszobásat is zárójelbe, hátha.

aztán, random gyakorisággal, és a zsuzsikávalösszeveszési mutató aktuális állásától függően szóltak a srácok is, hogy lehet, ők is költöznek, és akár szívesen laknának is velünk.
oké, akkor nézzünk sokszobásat is.

még korábban jött, hogy a marcsipasija mátééknak van egy naagy lakásuk, ott lakhatna mindenki.
jó, nézzük meg.
aztán ebbe beleszerettünk.

aztán a fiúk mondták, hogy ők mégse.

aztán kiderült, hogy ha költözünk, akkor máté is lehet, jönne velünk, de az is lehet, hogy nem.
akkor mi mondtuk, hogy azt talán mégse(, annak ellenére, hogy szeressük a mátét).

aztán lőn egy ideális háromszobás.
mire majdnem lefoglaltuk, marcsi mondta, hogy ha máté nemvelünk, akkor ő se, ami, végsősoron érthető.
akkor kérdezzük anikót.
aki mondja, hogy ennyi pénzért ő mégse.

mindeközben a fiúk kettenhárman
mikorhogy
néha megint bejelentkeztek, hogy ők lehet, hogy akkor mégis velünk.
mint egy szappanopera.

aztán eddigre bepipultunk, és kivettünk Klárával egy kétszobást, és ezzel ért véget a nevörending lakáskeresős.
és jött a nevörending átköltözős.

már több, mint egy hete itt lakunk, de még mindig halomban állnak a kipakolandó könyvek, még mindig előbukkan egy-egy újabb táska, benne a legnagyobb változatossággal belehajigált tárgyak, amelyek elhelyezésre várnak valahol.
rettenet. mintha építkeznénk. néha nem látni a rendet az alagút végén...
aztán a bojler kiégette biztosíték,
a mosógép elromlott
a konvektort nem tudtuk meggyújtani, de végül mégis.
minden jóra fordul.
főzünk vacsorát, együtt teázunk-kávézunk, egészségesen próbálunk táplálkozni, megbeszéljük az élet dolgait, imádkozunk.

jó így.
ha ügyesek vagyunk, a harmónia is egy nevörending sztoriba torkollik.

Törlőkendő

Nna ezt már tényleg ezer éve meg akartam osztani veletek: a törlőkendőt. A nyár legnagyobb felfedezése, és kicsit fáj is a szivem, hogy mire ideírom, a hőségek elmúltának köszönhetően már nem is lesz annyira időszerű. Nade sebaj.
Szóval a nyár slágere, amit szívem minden szeretetével ajánlok bárkinek, aki a forró napoktól meggyötörve vagy csak némi tisztaságra, finomságra, üde illattal párosuló simogatásra vágyna: a babatörlőkendő. Korábban említett Edit barátnőmtől kaptam ajándékba az elsőt s vele az összes jóérzést, amit okozni tud, és szintén rá hivatkozva ajánlom: a Huggies Disney-s, aloe verás a legeslegjobb. 95% víz, tuti felfrissülés, semmi ragacs. Bőrpuhítós, simogatós, lélekmosolyogtatós. Tényleg.
Egyes kemény férfiak, pl az öcsém szerint az embernek babapopsi-illata lesz tőle, ami persze viszonyítás kérdése. De hát annyiban jobb ez a babás változat, mint a hagyományos törlőkendők, hogy nem ragad, nem irritálja az érzékeny bőrt, és mivel vastag és puha, nem szakad el a kézben. És természetes anyagból készült. Persze kevéssé környezettudatos, mivel csomó szemetet gyárt, de hát semmi sem lehet tökéletes.
És ha már itt tartunk, hasonló lelkesedéssel tudom még ajánlani az utazáshoz igen praktikus sminklemosó kendőt és a sok helyzetben dettó praktikus intim törlőkendőt is :)