hétfő, június 30, 2008

JN2008

Érleltem, érleltem, hát most meg kell születnie. Mielőtt még távolba veszne.
Az idei évi Jókai Napok (az itt már sokat emlegetett szerelmetes színjátszó-fesztivál) több szempontból különleges volt.
  • Például mert alig láttam egy-két előadást. Egyszerűen nem jutottam hozzá. Közbejött mindenféle. Szomorú családi esemény, vizsgaidőszak, munkahelyi kötelezettségek. De valahogy nem is érintett ez akkora egzisztenciális földhözcsapással, mint mondjuk a tavalyi helyzet. Valahogy a készülődési szakaszban távolabb éreztem magam az egész fesztiváltól, mint szoktam, nem tudom, miért.
  • A bulikban viszont kb. minden másnap ott voltam - ennek következtében ki is fogtam szépen a másnapokat, vagyis arról sikerült hallanom rendszeresen, hogy "tegnap" mekkora nagy parti volt, "ma" meg ennek következtében csendes-ülős-mértékletes matinéhangulat. Szóval hiába akartam magam belevetni, nem nagyon volt mibe. Mondtam is erőteljes hangsúllyal, hogy sssszánalmas, persze igazából jól esett ez is.
  • Volt viszont rengeteg újdonság kísérőprogram, hála a Gurigongónak (róluk még később). Például az Öt Perc Hírnév, ahol - este a RÉVben - 5 perc erejéig bárki bármit művelhetett a színpadon. És ahol - ha épp nem akkor is egy másnap van - én is majdnem előadtam a cvekedli-sztorit egy standup comedy keretében. Nem baj, már a felkérés is eleve vicces volt.
  • A másik nagy kedvenc újdonság a Flash Mob - vonatozásos éneklés a vásárcsarnokban, kipróbálva az ős-igazi civilséget és alulról szerveződést, mosolyogva meglepődött arcokon, együtt hömpölyögni a többi boldog bolonddal, remekkkk.
  • A harmadik nagy kedvenc a kultúrkommandó, melynek csak előkészítésében sikerült résztvenni (például Olasz Pityu hajvágás közben elmond egy Eszterházy-monológot a cukipofa fodrásznéninek ((O.P: "Van egy nő. Gyűlöl". F.N: "Tényleg?" :))
  • Még mindig Gurigongo: számomra a Beszt Offf akkor is a Finito. Felolvasószínházban. Bármikor még egyszer.
  • És még sok minden más. Elnosztalgiázni a Popfesztivál dallamain és szövegein, ami ugyanolyan, mint anno a miénk volt, bőrig áznottan bemenekülni egy régi kapualjba, hazaballagni tesókámmal kettesben éjszaka a mindig egyforma rakparton...
  • ... megölelgetni egy éve nem látott kedves ismerősöket, belefeledkezni szép arcok bámulásába, belemerítkezni sok-sok szeretetbe, vagy épp szembesülni azzal, hány kedvesfontos ember olvassa ezt itt (és mennyire szeretik - innen a közönségdíj pl a táskás eposznak). Megjelenni öt percre a Visszhang szerkesztőségében és ott előre meg nem fontolt szándékkal körülrajongottnak lenni egy kicsikét híres fotósok és hírhedt tördelők által... egészen megható.
  • És ami még igazán tényleg nagyon fontos: elköteleződni a jövőre nézve mindenféle világ- és fesztiválmegváltásra. Mint például az irányba, hogy - bár remek dolog, ha lelkes tizenévesek írnak naiv elemzéseket a fesztiválújságba, de abból hiányzik a hozzáértő lélek (mindkettő egyformán fontos), ezért - jövőre részemről egy nagy visszatérés keretében igenis lelket öntünk beléje, a visszajelzések alapján nagy szükség van erre. Ezen kívül csinálunk sok online felületet, még beljebb visszük a film eszközeit és lesz sok sok flessmob meg kultúrkommandó. Mert az kell. Ezennel tehát a blog-olvasóközönség színe előtt fogadom, hogy jövőre ott leszek teljes lelkemmel, és ennek érdekében rendezem majd jóelőre a szabadságomat (és szakítok a nézetemmel, mely szerint azért vonultam ki a fesztivál-újságírásból, mert ha én 5 perc alatt teleírom, mi marad az ifjú titánoknak és titanilláknak, mert ez egy hülyeség.)
  • (By the way arra is sikerült rájönni a lelkes álmodozás közepette arról, hogy az egyháznak is milyen jót tenne néhány flash mob, hogy tulajdonképp a Feltámadási Körmenet a legősibb példány: sok ember egy helyen valami olyasmit csinál, ami a többinek meghökkentő, majd egy rövid időn belül eltűnik, feloszlik.)
ihajj, de terjedelmes lett. ezer bocsánat.
jó volt, köszönöm mindenkinek.

hétfő, június 23, 2008

terjedelmes táska-történet második epizód, avagy: hogyan állt helyre a világ rendje

Annyit elöljáróban, hogy a Cvekedli-sztori elnyerte a közönségdíjat is (erről bővebben egy későbbi bejegyzésben).
Ez pedig itt - mi más volna - annak a folytatása.
Tehát ott tartottunk, hogy nem tudni, meddig tart a szag. Hátkérem, mára már tudjuk: négy napja véget ért.
Történt ugyanis, hogy mostanában valahogy minden nap ez a bizonyos főszereplő táska volt velem. És nyáron, de általában mindig van nálam baciölő zselécske (ez egy olyan kis üvegcse, benne egy furi, zselés állagú dologgal, abban apró színes szemcsékkel, amivel víz nélkül lehet kezet mosni, mert fertőtlenít, és még vicces is. Leggyakoribb használata enyhén kényszeres esetekben, tömegközlekedés után, gyér higiéniai infrastruktúrájú helyeken, illetve Nagyítós alkalmakon, tekintve hogy az egyik tündésmesternő, Gyöngyőtől kaptam az ötletet).
Ezekben a napokban sem volt másképp, hurcoltam magammal a Gabcsitól ammmerikából kapott pink grapefruitos példányt, mígnem többszörösen azt vettem észre, hogy ha kihúzom a zippzárt, árad ki a pink grapefruit illat, de valami nagyon erőteljesen.
Namondom, győzelem a káposztaszag fölött.
Igenám, de hogy történhetett ez? Ennyire erős illata nem lehet csak úgy. Kutakodtam egy kicsit, hát láss csodát, LECSAVARODOTT A KUPAKJA! És ennek egyenes következményeként, szivárgott, lötykölődött, csordogált a zselécske szépen kifelé napról napra.
Sssssoha nem történt még ilyen, soha. De most mégis.
Szerencse, hogy a zselécske legfontosabb tulajdonsága, hogy elillan, és nem hagy nyomot, nem áztat el és nem is lesz utána ragacsos semmi.
Mondhatni tökéletes. És mindez magától... Igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, a világ egy egyensúlyra törekvő rendszer...

csütörtök, június 19, 2008

jáccunkmájáccunkmá

Emberek, rengeteg sok Jókai Napos szépség van a fejemben-szivemben, csak még egy kicsit kuszák és tombolóak és várhatóan jön hozzájuk néhány, de addig is - mivel mondjátok hogy nem írok túl gyakran - tegyünk egy próbát.
Az elmúlt egy-két hétben láttam nagy blogbajnokoknál az alábbi viccességet, ami leginkább az általános iskolás, küldj egy csokit a borítékon lévő legalsó címre - típusú piramis-gyerekjátékra emlékeztet, de mellesleg arra is jó, hogy kiderüljön, ki mindenki olvas, akiről nem is gondolnánk - például Gorál kolléga, akinél én jelentkeztem be ajándék-kapónak. Merthogy a játék csak láncszerűen terjed.


szal.
A Pay it forward játék szabályai:

1. Csatlakozhat bárki, akinek van blogja.
2. Az első három kommentben jelentkező kézzel készített ajándékot kap tőlem.
3. Az ajándék az elkövetkező 365 nap valamelyikén fog érkezni.
4. Cserébe előre kell fizetni, mégpedig úgy, hogy ezt a felhívást a jelentkezők is közzéteszik a saját blogjukban, vagyis maguk is megajándékoznak három embert.


nagy kíváncsisággal várom az elsőhármat, csókoltatok mindenkit, jövő héten sok szép mese várható, addig is menjetek ti is a JókaiNapokra :)

szombat, június 07, 2008

cvekedli

Hát, ha most kéne kiosztani az idei Bridzsitdzsonsz-díjat, akkor ez a történet toronymagasan első lenne. Irrrrtó gáz, de mivel legalább ennyire mulatságos is, úgy döntöttem, kikerülhet.

Szóval. Van minden évben ikszis körben a nagy nemzetközi ünnep, Kati irodavezetőnk születésnapja. Az, hogy ő micsoda ujjongó lelkesedéssel várja ezt a napot, egy külön bejegyzést érdemelne, de most szorítkozzunk az akutális történésekre.
Mivel ugyanebben az ikszis körben viszonylag bevett műfaj a lányos esték tartása is, természetesen összeszerveztük a kettőt.
Új törzshelyünkön, a remek Bástya Bisztróban kezdődött a hejehuja, mindenkinek ajánljuk, csütörtök-pénteken van óljúkendrink akció és fincsiket főznek, és ami a legfontosabb, a személyzet olvassa a vendég gondolatait. szeressük.
Tehát a konfliktus ott kezdődik, hogy az óljúkendrink első harmadánál éreztük, hogy enni is kéne valamit, mert elég nagy a lendület és nem lesz jó vége. Hát mitegyünk, mitegyünk, mivel a régóta vágyott káposztás tészta is szerepelt az étlapon (cvekedli néven), nem kellett sok gondolkodási idő.
De mire az kijött, az éhség már távozott.
úgyhogy mondtam kedves pincérfiúnak, hogy tegye szépen be egy dobozba
és ő tette is
klasszik, éttermi kajabecsomagolós polieszter doboz jött
majd a záróra és egyéb rituálék után
a doboz ment bele szépen a vadiúj és óriási, nagyon trendi kedvenc türkiz mango-szatyromba, majd rögtön ez után feledésbe.
és akkor, a lányok döntése nyomán a margitszigeti szintén szeretett Holdudvarba vettük az irányt, nehogy már táncolás nélkül érjen véget az este.
Táncolás meg is volt, ahogy köll, persze táskástul (és, midőn én mit sem sejtve ugrabugráltam, a cvekedliknek se kellett több, ők is ereszdelahajamat rendeztek odabent)
Jóval később, felszállván a hatos éjszakaira, két ellenőr fogad ott, mint valami ceremóniamesterek vagy felvezetőnénik(bácsik)
Nyúlok bé a táskába, érzem a kezemmel, hogy valami furcsa állagú vesz körül mindent odabent és a káposztaillat sem fogja vissza magát túlzottan.
ojjoj
Szépséges bőrpénztárca kivesz, amit rajta szétkenve szép egyenletesen sok sok cvekedli.
Teljes higgadtság. Mondom az ellenőrnek, nyugodjon meg, semmi probléma nincsen, bérletem viszont van. Kiveszem, megmutatom, ő majd megpukkad a röhögéstől.
Hazatérve még fél órán át sikáltam minden velemvolt elengedhetetlenséget: passion fruit labellót, naptárt, noteszt, levetett karórát, baciölő zselécskét, majd pedig magát a táskát.
Másnap, amikor időpontot próbáltam egyeztetni valakivel, a naptár lapjai közül potyorásztak különleges alakú, szép, préselt cvekedlik.

és hogy a szag meddig tart, azt még ma sem tudni...

kedd, június 03, 2008

jól sikerült rózsás kép és kedvenc rózsás szövegek



“Unatkozom. Kérem a köpenyem.
Mielőtt bármit elkövetnek,
gondoljanak a rózsakertre,
vagy még inkább egyetlen rózsatőre,
egyetlen egy rózsára, uraim.”

(Pilinszky: Sztavrogin elköszön)



A rózsa azt kiáltja: Tűz van!
Élete egy lángolás.
Vörösen izzó szirmai elviselhetetlen hőséget árasztanak. Már csak napjai
vannak hátra: önnön tüzében lobban el, lesz hamuvá, semmisül meg.
S ti, virágbarátok, még gyönyörködtök benne? Ha már oltani nem oltjátok,
legalább köpjetek bele a legközepébe. Aki lángban áll, annak nincs büszkesége;
minden, ami hűsít, életet ment.
És különben is: ami szenved, nem lehet szép.

(Örkény István: Művészsors)