Azt hiszem

Pilinszky János
Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,

hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.
Azután
újra hiszem, hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem...

éjfélimise-turizmus

a jelenség gyökere, hogy nem találjuk a helyünket az egyházban. vagy nem jól kapcsolódunk bele. vagy nincsenek is kapcsolódási pontok. Nade ne kerüljünk el a témától.
Szóval hogy nem találjuk a helyünket az egyházban, azt mondjuk, hogy rossz a plébános, rossz a kántor, rosszak a ministránsok, savanyúak az emberek, és amikor már nagyon vágyunk valami magasztosra, és SZÉPre, csupa nagybetűvel, jön az ötlet, hogy kerekedjünk föl és menjünk el valami olyan helyre, amelyről azt gondoljuk, hogy na, ott aztán tökéletes az egyház.
Vagy egy sznobisztikus megközelítése is van a cselekvésnek: adjuk meg a módját! Menjünk el Esztergomba (Győrbe, Budapestre, Pozsonyba, Kassára akárhová, valami puccos helyre) éjféli misére. Az esztergomi bazilika misztikus éjjeli ködben gyönyörűségesen monumentális, félelmetes és mennyei, lélegzetelállító.
Nadehát, kedves testvérek, attól, hogy elmegyünk máshová, az egyház még nem lesz a miénk és még csak tökéletes sem lesz. Óriási bazilika, nagyszámú közönség – merhogy még a tökéletes szépségű bazilikába is olyanok járnak éjféli misére, akik csak nézelődni jönnek, fényképezni a mobiltelefonjukkal, maximum megnézni, hogyan varázsolnak a papbácsik ott fenn az emelvényen. Bár őszintén szólva, még ha szeretnének bekapcsolódni a misébe, akkor se tudnak, a kántor úgy énekel. És még – láss csodát - a bíborosatya sem teszi tökéletessé a képet, a Könnyengyorsan-sorozatból importált prédikációjával és a pörgős rutinmisézésével.
néztünk, mint a moziban, aztán hazafelé egész úton róttuk a feldolgozóköröket, mint egy jófajta önismereti csoportban :) ezt nektek, keresgélők.
bár szégyellem is magam, mert egyrészről, aki belebóbiskol a misébe, az hallgasson, másrészt meg miért nem teszek érte én magam, hogy az egyház az enyém is legyen.


konklúzió:
mindenhol jó, de a legkevésbé rossz otthon, mert az legalább a miénk.

konklúzió mélyebben:
szép csodái vannak az építészetnek mindenfelé, de ha meghitt, közösségi karácsonyélményre vágysz, inkább egy kis kápolnában keresgélj (milyen jó lenne egy ilyen)...

konklúzió még mélyebben:
kereshetjük az egyházat errearra, de igazából bennünk van, a családunkban, a közösségünkben, a konyhánkban, ahol együtt ebédelünk, az otthonunkban, ha megteremtjük a helyét. ha itt nincs, máshol sem fogjuk megtalálni.
és még annyi, hogy a lényeg nagyon mélyen van. le kell róla ásni az életben rárakodott soksok emberi gyarlóságot, az egyházban tapasztalt savanyúságot, reménytelenséget, szorongást, örömtelenséget, irigységet, és minden hasonló trutyit.
és ott legbelül, ott mosolyog a végtelenül egyszerű, szeretettel átölelő, megtartó és elfogadó Isten.

kerek erdő

"- Az emberek, ugye, hamar megszeretik egymást?
-Hát ki így, ki úgy. De nem az a fontos, hogy gyorsan vagy lassan, hanem hogy a szeretet igazi-e.
-Van nem igazi szeretet is?
-Az nincs. Csak olyan van, hogy két ember azt hiszi, hogy szeretik egymást, pedig dehogy."

Kedves mesélőnk, sokakkal közös nagypapánk, Lázár Ervin ma az égbe költözött.
Olyan sok kedves történetet kaptam tőle évek óta már, hogy ha egyszer sikerült volna élőben találkoznom vele, legszívesebben biztosan megölelgettem volna.

A gyerekek még olyan közel vannak a mennyek országához, hogy nem kell nekik semmiféle magyarázat. ő pedig még olyan közel volt a gyermekekhez, hogy talán mindenkinél jobban értett a nyelvükön.

jó volt elhinni neki, hogy "ha egyszer jó szived lesz, el is felejted, hogy csúnya vagy, és meg is szépülsz tőle"
jó volt mindig sírni a hétfejű tündér történetén
töltekezni hősei bölcsességéből és megfürödni szeretetükben
közös kincseink ezek, amelyek menedéket jelentenek a hétköznapok forró és kemény küzdelméből elszaladóknak


rácpácegres bennünk él.

grapefruit reggelire

Vannak ételek - mondja Garfield - amik az elfogyasztás örömén túl másfajta örömöket is hoznak. Na jó, nem teljesen így mondja, de most nem is ez a lényeg.

A grapefruit az egyik leggyönyörűbb gyümölcs a világon. Főleg a rózsaszín, persze a fehér is szép.

És amikor vele ébred az ember, az akárhány adag kávénál több harmóniát hoz a reggelbe. A tökéletes formájú szép kicsi rostok kesernyésen üdítő tartalma simogat belülről, derűs ébredés, mmm.

És a legszebb része az egésznek, hogy a pizsi - mert grapefruitot reggelizni kizárólag pizsiben, ágyban szabad - még estére is hordozza az üdítő illatot (kb. úgy, mint a vasárnap reggeli bundáskenyér, csak ez egészségesebb :))