néhány jó szó

igazi pillanatokkal, fontos mondatokkal, gyönyörűséges szó-zuhatagokkal zárult az év, 

és az ünnepi napok alatt ezen fölé mintegy szeretet-tejszínhabként érkezett még néhány, 

amelyeket rendkívüli élességgel tudtam beengedni. hála ezért. 

imitt néhány közülük.

"nem csak az az ima, kedves, amikor beszélünk az istenhez, hanem az is, amikor hagyjuk, hogy isten beszéljen hozzánk" (a nagyonidős jezsuita atya, akihez gyónni mentem és isten meglepetés-küldeményeinek egyikeként érkezett)

"mindenki író" (syd field. a forgatókönyvírás bibliájának szerzője a személyes megjegyzés fejezetben)

"nem unod még, ennyi év után, engem ölelgetni?" (apu anyunak a karácsonyfa alatt kliséktől mentes szeretettel, love actually-ba illő hangsúllyal)

"a kis Jézus a bennünk lévő kisgyermekkel lép kapcsolatba. és elfogad téged olyannak, amilyen vagy. testvérem, ezen a napon engedd meg te is magadnak, hogy szeresd önmagadat egy kicsit." (ismeretlen bencés atya, aki karácsony napján az esti misén, a szinte-üres szentandrásban elmondta az Év Prédikációját és ezzel lemosott minden addigi, arról a szószékről elhangzott üres, dohos szagú, megszégyenítő és elvárásokkal teljes prédikáció-emléket, s adott a lelkünknek szárnyalást, ujjongást, az elfogadva levés édes és ritka érzését).

"egyszerű pásztor, jöjj közelebb" (a mindenkori egyházi énekek legegyszerűbb és leggyönyörűségesebb, legigazibb sora, amely isten minden felénk való vágyát hűen tükrözi és amelyen minden évben, minden alkalommal elérzékenyülök. ha eszerint élnénk, semmi bajunk nem lenne. és nem is kéne más tanítás.)

"légy olyan boldog, mint mi voltunk, amikor megszülettél" (nagymama, szülinapi öleléshez)

"márpedig, ha én önmagammal nem tudok intim viszonyban lenni, akkor hogyan leszek képes rá valaki mással?" (pálferi a függőségtől az intimitásig c. könyvében. amely mondattal tulajdonképp nem mondott nagy újdonságot, de mégis, ebben a vonatkozásban, ilyen egyenesen, elég nagy hatással volt. a halk és határozott intuíció ezen a ponton azt súgja, hogy 2012 az intimitás éve lesz alighanem)

itt tartunk most. 

gyógyító szavakat mindenkinek...

 

 

léleKzet

az idei advent az egyszerűség, 
a szent sóhajok 
és mélységes apró pillanatok adventje

a mi istenünk a meglepetések istene.

a csodát nem várni kell, 
hanem csak engedni.

befogadni

"Azóta, hogy kivezettem Izrael fiait Egyiptomból, sose laktam házban mind a mai napig, hanem ide-oda vándoroltam egy sátorban - az volt a hajlékom. Amíg Izrael fiaival ide-oda vándoroltam, mondtam-e egyetlen szóval is Izrael bírái közül, akiket pásztornak rendeltem népem, Izrael fölé, egyetlen egynek is: Miért nem építtek nekem cédrusfából házat?" (2Sám 7,1–5.)

Szóval ne te építs nekem házad, majd én megszentelem a tiédet, mondja Isten.
És Isten nem kér tőlünk még többet, hanem még többet akar nekünk adni - mondják a jezsuiták a tegnapi olvasmány kapcsán.

és hogy mit jelent az önzetlen befogadás?
itt és most többek között ezt, hosszú idő után újra:

„ Tamina közkedveltségének egyetlen titka az, hogy nem akar mindenáron önmagáról beszélni. Ellenkezés nélkül fogadja füle megszállóit, és sohase mondja: Ez pontosan olyan, mint amikor én, én…” (Milan Kundera, Nevetés és felejtés könyve)

ha bátrak voltak, akik mertek

amikor szóba kerül valahol egy beszélgetésben, hogy kinek milyen emléke van a rendszerváltásról, mindig nagy szeretettel mesélem el, hogy tisztán és élesen emlékszem, amikor a bársonyos forradalom idején Václav Havel szónokolt a Hajós bevásárlóközpont tetején én pedig Apu nyakában ülve nézem-hallgattam, és kisgyerekként is egészen bizonyosan éreztem, hogy most valami nagy és hősies dolog, a világ változása történik. 

hogy egészen pontosan így volt-e, azt nem tudom, nem is számít. az számít, hogy ez lett az alapélményem a demokráciáról, a társadalom erejéről és azokról a bátor emberekről, akik kiállnak mások elé és azt mondják, erre van az előre. 

bátorság, erő, emberszeretet. ezek égtek belém akkor, és megszerettem őt magát is - olyan szeretettel, ami nem tényekből, eredményekből, mondatokból, tettekből, hanem valami mélyebb, titokzatos anyagból születik. 

hiszem, hogy az a nap megírta a társadalom iránti kíváncsiságom és jóhiszeműségem könyvének első sorait is. 

és ma, amikor ennek az emberközeli és alázatos férfinak a haláláról jön a hír, annyit szeretnék csak utánaüzenni, hogy köszönöm. 

akiknek megadatik, hogy csöndben, álmukban halhatnak meg, azok felől egészen biztosak lehetünk, hogy nem volt már több dolguk a földön.

ajándék

milyen jó,
hogy időnként lehet azt kérni KarácsonySzülinapra,
hogy a nagy döntéseket és kereséseket ajándékba tegye meg értem valaki más.
és akkor nekem nem kell.
keresni, töprengeni, mérlegelni, a döntés jósága és igazsága felől aggódni,
az összes lehetőséget végiggondolni, sem semmi hasonló.
csak megvárni kell.

nem lehetne időnként az élet más területein is így?

(sóhaj)

pénz

Egy hete történt, aztán picit elveszett, majd egy elmesélés után feléledt történet arról, hogy hogyan relativizálódik a társadalom minden rétegében a pénz értéke és hogyan alakul át a hozzá fűződő viszony.

Négyeshatos villamos, vasárnap este. Ülünk az ajtónál. Menetiránynak háttal, a másik oldalon egy fiatal fiú. Előttünk egy szakállas férfi, minden bizonnyal hajléktalan. Kopott-szakadt ruhában, időnként látni, hogy fogai nincsenek, bámul maga elé, áll, picit ingatagon.
Mögötte egy fiatal pár, beszélgetnek valamiről.
Következő megálló. A pár elindul, hogy leszálljon, elhaladnak a hajléktalan mögött, a lány leszállás előtt nagy ívben elhajít valamit. Már hörtyennék fel magamban, amikor látom, egy összehajtott ezrest dobott a hajléktalan elé, láthatóan úgy, hogy a párja ne vegye észre és ne is kelljen megérinteni a szakállast.

A mellettem ülő srác, a hajléktalan, és én, mereven nézzük a földön heverő pénzt, mindhármunknak fut valami a fejében. Bennem és a srácban feszült kíváncsiság, némi méltatlankodás - összenézünk. Nem kell hozzá erősen koncentrálni, hogy lássuk, mi folyhat az ő  fejében. A pénz értéke egyáltalán, a megaláztatás, a szükség, a sör-árfolyam, a kéretlen segítség, a jóllakottság érzésének emléke, a valahová tartozás vágya és sok minden más még, nagy összevisszaságban.
Hosszan nézi a pénzt, közvetlen, mielőtt elhinnénk, hogy nem fog vele törődni, mégis felveszi és hogy megérezzen belőle valami többet, elkezdi morzsolgatni a kezében.
Vajon mit ér itt, ma, Magyarországon ez az odadobott fecni és mit érdemes feladni érte?

Kisvártatva újra ledobja a földre és visszavonul a maga elé bámulásba. A srác felháborodik, bennem születik valami magasztos érzés és egy sokkal nagyobb kíváncsiság, valamint némi hitetlenség a helyzet társadalomfilozofikus voltát illetően.


van. ez. így. 
s hogy hogy lesz még, ki tudja...

idő

százhatvanas busz, este 9 körül.
megáll az uszodánál, első ránézésre nem száll fel senki. aztán valami nagy nehézkedés zaja hallatszik.
idős, nagyobb darab néni egy kicsike, púpos hátú, nagyon öreg, légies soványságú másik nénit próbál felsegíteni. túl magas a lépcső, nem megy nekik.
a buszban végigfut valami lélegzetvisszafojtott figyelem-érzés, mintha az életünk múlna rajta, de valami varázslat folytán nem tudnánk mozdulni, hogy odalépjünk. végül a közelben álló erős és fiatal férfi lép oda, s egy gyengéd mozdulattal lendíti fel a pehelysúlyú, valószerűtlenül törékeny lényt.

beszélgetnek.
a minden lében kanál társalkodónő bosszankodik
az utastársa hallgat.
időnként, kérdésre amikor megszólal, olyanok a válaszai, mint egy tisztalelkű óvodásnak. lassan, komótosan mndja ki a szavakat és kérdéseket. az általa mondott kevés szónak még így is százszor nagyobb súlya van, mint a másik folyamatos károgásának.

le kell szállnom. úgy helyezkedem, hogy elhaladóban oda tudjak lesni.
belenéz az arcomba, rámosolygok, hálából, hogy láthatom. a szeme világítóan kék, a ráncai mosolygósra alakultak, közülük süt valami derű és mély elfogadás. hosszan végigmér, zavarba jövök, majd megállapítja, hogy "manapság szép ruhákat hordanak a nők".
bóknak veszem. leszállok. ők utaznak tovább. vajon meddig még? és vajon mi meddig utazunk?

ünnep

az ünnep az,
ami felerősíti az ember szíve mélyén az értékeket,
megpendíti a kapcsolatok húrját és azok új dallamokat zengenek,
feléleszti a régmúlt idők történeteinek illatát,
átmossa az ember szemét könnyekkel, hogy jobban lássa az élet szépségét
megajándékoz ölelésekkel,
visszavisz a múltba és előrelendít a jövőbe
csillagporral hinti be a csendet,
és álomba ringatja a félelmeket egy kis időre.

na most már ezt is tudjuk

Persze,
mert akinek annyi tásjáka van, hogy lui vitton is megirigyelné,
az nanáhogy nem győzi nyilvántartani, hogy melyikben mit felejtett ott.
és amikor hazafelé csomagol
és előrelátón oda akarja készíteni a szlovák mobiltelefonját,
sőtmitöbb feltölteni, szintén előrelátón,
de NEM TALÁLJA persze,
az magára vessen.
és eddig még nem is lenne baj, ha másnak nem ártana vele.

node éjnek idején
fél egykor
felhívni egy szegény szlovákiai magyar (!) asszonyt,
mert még a saját telefonszámát is félretárcsázza, aztán csodálkozik, hogy nem hallja a csörgését sehonnan,
az már az élet ellen elkövetett vétség. ijesztgetés.
pláne, hogy szegény még utána ír is egy államnyelvű smst melyben a szándékaim felől érdeklődik.
Kedves Szlovákiai Magyar Asszony, akinek a száma csak egyben különbözik az enyémtől, bocsáss meg a zombi-hívásomért!
(és a táskák védőszentje legyen mindannyiunkkal)

Q20

Közepes. Akárhányan megkérdik szombat óta, hogy naésmilyenvolt, ezt tudom mondani.
Sőt. Amit utána mondok, abból meg az derül ki, hogy még csak az sem.
Vagy talán, hogy csalódtam. tunk.

Persze, hogy egy ilyen zenésztársaság nem akar magának förtelmes sokgyertyás marcipántortát, az érthető. De hogy még csak rendes vendégekre sem futja, nincsenek sóelemek és az egyébként jól kitalált díszlet nem "lép életbe", az már felháborítja az érzékeny pénztárcájú rajongótábort.
És igenis, a KissTibi egy ilyen koncerten legalább egyszer öltözzön át (vagy vetkőzzön rendesen...)
És legyen tüzijáték vagy tűznyelő vagy fakír vagy legalább valami tűz, könyörgöm.

A közönség szociológiailag csemege, buli-szempontból hátborzongatás.
Negyvenes (!) szőke (!) cicababák (!) szingli-csoportosulásokba verődve, műszempillát rebegtetnek Tibi felé körülöttünk a harmadik sorban. A másik jelentősebb szubgrupp az első-másodéves hamvas bölcsészlányok hozzájuk tartozó elcipelt fiúcskákkal, akik olyan rezzenéstelen arccal nyomják végig a koncertet, mintha egy általánosan kötelező filozófiaelőadáson csücsükélnének.
A küzdőtér ötödik sorában már nem tudják a dalszövegeket és úgy andalognak csupán, mintha az augusztus huszadikai tűzijátékot jöttek volna nézni (hoppá, az is tűz).
És hát ez a kedves tömegecske nem okoz nagy felfordulást maga körül, és hát padlásról előkotort acélbetétes bakancs ide vagy oda, néha azt érzem, hogy egy jól sikerült Kaláka koncerten nagyobb a zúzás, mint itt. 

És most néhány jót is.
A belleville randevúra határozottan hajazó animációk csodaszépek. A klippecske aranyos.
A kamarazenekar cuki, kár, hogy a hangosítás nem ad lehetőséget arra, hogy valóban megszólaljanak.
A Nyinát, az Autó egy szerpentinent és az Ultravalót nagyon szerettük. Küldtük mindenkinek, aki szereti. Vagy akit mi.

Állítólag ők most elvonulnak. Biztos töltekezni. Biztos jót tesz majd.
Heppi börzdéj, eniwéj, kedves Quimby, ha szét vagy esve, akkor is szeretünk.

tidying up literature, avagy sose olvass könyvelemzést

Van az a könyv-élmény, ami olymértékben beszippant, hogy amikor a végére értél, valami szürreális reménységtől vezérelten keresed még, hogy hol maradt a könyvben olyan betű, amit nem olvastál és még lehetne.

Tajtékos napok. a kötelezők Bé szerint-lista egyik eleme. Régen vágyott magával sodrás, huncut és nemtörődöm szürrealitás. A lehetetlen és annak az ellenkezője. Szerelem, fájdalom, szenvedély, élet. halál. és még több élet és még több halál.

A könyv végére érve csak zsilipelni szerettem volna azzal, hogy belekezdtem a műelemzésbe: csak még egykicsit tovább benne maradni, a kezemben tartani a könyvet. Körülnézni, tudatosítani, megfontolni, elvetni, vállat rándítani.

Ehelyett minden rendszerbe került (grrr rendszer), elnehezült szimbólumos tartalmakkal, utalásokkal, vélt vagy valós üzenetekkel, a szereplők pedig állnak ott lelkileg lemeztelenítvel, csontjaik között átfúj a szél. Mint amikor Ursus Wehrli rendet rak.

tanulság: sose olvass könyvelemzést, ha nem kell. és ha nem bírod letenni a könyvet, olvasd el inkább újra.

Szmogriadó

Épp fejeztem be az smst J kollégának ma reggel, hogy elvisz-e dolgozni autóval (tekintve, hogy a bringám a múltkori furcsa lámpás eset után az irodában maradt), amikor a rádió bemondta a szmogriadót, majd - mire a küldés gombot megnyomtam - könyörgő hangon tette hozzá, hogy kérik a lakosságot, ne szálljanak autóba.
Villamossal mentem végül, de ez most nem is fontos.

Este meg busszal haza, és amikor leszálltam az éjjeli ködben, soha nem tapasztalt erővel csapott arcul a szmog (belülről meg pontosan egyidőben a rég-nem-érzett-erejű vágy, hogy nem akarok tovább itt élni, az én kicsi városomat akarom, ahol kevesebb a távolság, az inger, a szmog, az ember és a lehetőség is).

Nem tudom pontosan, mitől, a szmogtól-e, vagy attól, hogy a könyvben, amit olvasok, egy sorozatgyilkosság tanúja lehettem pár oldal leforgása alatt, netán a furcsa öltözetű, megállapíthatatlan nemű, vonagló mozgású, szürreálisan magas utastárs mögöttem haladó lépteitől, vagy az esti beszélgetés nyomai sajdultak meg bennem, de félelem tört rám.
És nem a jóféle, hanem a minden zörejre megremegő, megfoghatatlan eredetű és szándékú, múlni nem akaró fajta.
Talán először találkoztam vele, amióta itt lakom.

Ha már jött, üdvözöltem illendően szorongó módon
és figyeltem, hogy mit tesz velem
vitt. arra, hogy a figyelmemet nagyon erősen a saját lépteim ritmusára, lélegzetem ütemére irányítsam, itt legyek és most, mert sem száz, sem ezer kilométerrel odébb, sem az egy év múlvában, sem az öt évvel ezelőttben nem tudok lenni, hiába kívánkoznak kérdések és emlékek, jövő bizonytalanságok és elveszített képek emlékei.

valami ilyesmi élmény lehet a szemlélődő ima is, mert a gondolat így könnyen szárnyal az ég felé, miközben a lábával a földbe próbál kapaszkodni az ember.
most először voltam hálás a flórián tér parkjának járdára szórt apró és éles köveiért.

Budapest

kávéház. BudapestKávéház. Dunaszerdahely.

reggel fél 9, szombat.

belépek, teltház, sűrű cigarettafüst, erőteljes zsongás. Férfiak. Kizárólag férfiak mindenütt.

Valami egészen megfoghatatlan, titokzatos meghittség és erő, mintha elveszne idő és tér, csak fontosságok vannak.

Sejtelmem sincs, hogy kerülnek ide, de egészen biztos vagyok benne, hogy minden szombat reggel itt kezdik a napot, találkoznak, beszélgetnek, férfi témákról, férfias módon. Nem gondoltam volna korábban, hogy ilyen még van. Ma, Csallóközben. Kicsit félelmetes is, hogy ebbe a közegbe próbálok bebocsátást nyerni. Szép.

Budapest, dal. Cseh Tamásos.

Nem tudom honnan, de megtalál, ez is többedszerre.

Mindenféle feldolgozásban.

És kiderült a minap az is, hogy Cseh Tamás az irodánkkal szemközti házban lakott. Örömteli.

A kávéház vendégei délelőtt 11 körülre eltűnnek, mintha ott sem lettek volna.

A dal, akárhányszor is indítom újra, mindig véget ér.

Maradunk itt, vagy egyszer majd tovább megyünk?

és miről írnál szociográfiát?

- kérdezte tőlem Judit a minap, amikor a Liget jövőjéről beszélgettünk.

Akkor azt válaszoltam hirtelen, hogy egész biztosan tennék egy romkocsma-túrát és az oda tömörülő társadalmi szigetecskék életéről értekeznék. 

De azóta rájöttem a bringástársadalom sokkal igazibb téma, sőt, a bicikliszervizek társadalma. 

Például az a furcsa, elegáns, kifinomult, szürreális és oda-nem-illő alak, akivel tegnapi szerviz-próbálkozásom során találkoztam. 

A kicsi, üveges kirakatú, felhasználóbarát-nyitvatartású boltocska előtt egy gyönyörű ezüst bringa, a kirakat üvegén igényes és vicces piktogramok, különböző nyelven írt, bringás vonatkozású szavak és egy egykerék cégér a kirakat fölött. 

Benyitok, szerszámok és kölcsönözhető biciklik mindenütt, az olajszag helyett füstölőillat. Az ajtó fölött csengettyű.

Ő a hátam mögül, az utcáról érkezik. Magas, vékony alkat, barna bőr és sokat sejtető ráncok. Megjelenése és kellemesen érdes hangja sokkal inkább egy füstös kocsma előadóművészére emlékeztet, aki esténként a kései nyugatosok műveiből összeállított, jelen kor határ-témáit feszegető utalásokkal tűzdelt önálló estekkel szórakoztatja inkább önmagát, mint a közönséget.

Szórakoztató mértékig allűrös. Magázódunk, ami már önmagában elegáns.

Elmesélem, mi a baja a biciklinek (leszakadt az első lámpa. tőből. különösebb erőszak nélkül, elmondásom szerint a zötyögős utak hatására. Ami számomra, tekintve, hogy az egész járgány szétesőben van, teljesen reális magyarázat). Nem hisz nekem. 

Őszinteségi tesztnek vet alá, hogy mikor vinném el a biciklit, tekintve, hogy záróra lévén itt akarom hagyni. Rosszul válaszolok, közli, hogy ő ugyan  nem cipeli sehova, mert itt nem fér el satöbbi. 

Közlöm, hogy akkor elviszem, mire ő, hogy akkor járjak lámpa nélkül. 

Nem haragszunk egymásra, és nem is mozdulunk. 

Aztán elmegy, hoz valami eszközt, amivel felszerelné egy másik helyre. Kifejezem, hogy nekem az nem tetszik, mire ő sértődést tettet a megszokott művészien allűrös módon, majd hátramegy és tovább matat, fűrészel. Kijön, megpróbál még valamit, de mindketten látjuk, hogy az sem szerencsés.

Ez után végiggondolja hangosan helyettem, hogyha a jövő héten jönnék érte csak, akkor addig úgysem fog hiányozni, szóval ha akkor visszahozom, akkor megszereli nekem. 

Mondom, hogy ezzel meggyőzött, hogy visszahozzam. 

"Az ön döntése" - válaszolja, mint akinek tényleg mindegy.

Lámpa nélkül, és elégedetten távozom, mint aki megtiszteltetésnek vette a találkozást, minden pimaszságával és szürrealitásával, könnyedségével együtt.

kevés szóval

 

a szabadság nem elhatározás kérdése.

hanem csak úgy jön,

és lehet, hogy ajtóstul ront a házba,

de az is lehet, hogy finoman és észrevétlenül oson be, nem ismerve ajtót, falat...

visz magával, vagy csak megsuhint, ki tudja.

az idei kisoroszi ősz ezt hozta.

hogy nem arra érdemes koncentrálni, hogy mit kellene, hanem hogy mi van.

hogy "mindenki meg képes a változásra, ha megváltozik az észlelése"

és még sok apró impulzust, amik most kimondatlanok akarnak maradni.

helyette néhány fotó a szabadságkeresős csütörtök délelőttből.

nekem a Balaton...

... szeretetteljesen várakozó, szikár, magas, hatalmas tenyerű öregember,

aki sután és mégis feledhetetlenül ölel, mint akiknek sem az édesgyermekség, sem az édesapaság nem adatott meg, de megélt két háborút, szegénységet, munkát, és őrizte a szikár termete mellett a huncut humorát is nyolcvansok éven át.

forró augusztusi napokon begyűjtött, kiszámíthatatlan forróság, ami a ház alsó részének köveiből árad ki estefelé, amikor gumimatraccal a hóna alatt, semmittevéstől fáradtan slattyog felfelé az ember

napozókrém illatú pillanat-szerelmek és egész nap bámult szörfösök

hekkek és sültkolbászok, színes törölközők minden évben szakasztott egyforma képe

hihetetlen eltévedésekkel járó túra-kísérletek

autóablakból vizipisztolyozás

régesrégi, megunhatatlan családi történetek

a szőlőhegy végében látott őzek

operaénekes szomszédok

dohos illatú pincehűvös

zöld almák

titokzatos szépségű festmények

és a hátsó kőfal mellett termő szenvedélyes feketeszeder-evés 

emléke. most már tényleg emléke csak. 

az, hogy a házat, és a nyaralót el KELL adni, nem volt kétséges. De megfogató sem volt, mivel az örökösödési huzavonában összegyűlt rengeteg emberi ostobaság elkerülése és a gyerek-státuszom tudattalan őrzése affelé vitt, hogy ebből az egészből vonjam ki szépen magamat.

és most, amikor jött a hír, hogy az utolsó kulcs is átadásra került, 

még mintha most sem hallottam volna meg a telefonban. mint ahogy azt sem, ahogy azt mondják, nem maradt ott semmi.

nem is olyan könnyű elképzelni, hogy a mi gyerekeink már nem ott töltik majd a legszebb nyarakat, és ha megyünk is, csak a temetőbe mehetünk.

A családregényünk Badacsony fejezetének végére itt és most, ott és akkor 

pont került.
nehéz, hálás, fájdalmas, visszavágyós, megkönnyebbülős, könnyektől csillanó, tétova pont.

Jó reggelt

belemosolyogni ismeretlen arcokba,

teát csűrni, hogy megmelengessék a brinygára fagyott kis testüket (amit egyébként a kávéház-tulajdonos saját kezűleg főzött meg reggel fél7-kor)

beszélgetni néhány jó szót

a kezükbe nyomni a kakaós csigát, jobb esetben a gyümölcsöt is

megkérdezni, hogy honnan jönnek és hová tartanak (ami az élet legeslegnagyobb kérdése egyébként)

megvitatni, hogy mitől jobb Dániában biciklizni,

elmondani, hogy szorítunk a fogorvoshoz

meg hogy miért jó nekünk itt kint lenni és reggelit osztani

lufit adni a kisunokának

tájékoztatni

meglepni

széppé tenni a reggelüket

meg a sajátunkat,

ennyi.

jó, hogy vannak az embernek nagy társadalmi ügyei,

de néha ki kell menni az utcára és direkt, egyenes, közvetlen, elszánt módon osztani a vidámságot, életigenlést, szeretetet, kedvességet, teát satöbbit.

kipróbálni, hogy a helyi összefogás egy LÉTEZŐ dolog a nagyváros közepén is,

és begyakorolni azt a mosolyt, amire onnantól csak egyetlen válasz lehetséges: további szép napot...

egészen felemelő. hidegben is. 

hová tart 2

Az élet időnként megmutatja. 

És addig hoz újabb meg újabb példákat, amíg meg nem érted a leckét.

Most például azt, hogy a világ nem mindig az elköteleződés irányába halad. 

Hogy igen, vannak tehetséges fiatalok és még fiatalabbak, 

hogy találkoznak egymással az útjaink, 

de van, hogy ezek az utak, csak időlegesen futnak együtt.

És az embernek az összes szabadságvágyát, mély intuícióját, jótakarását és kötődését összevetve

azt kell mondania, hogy menjünk békével. Másfelé. 

Mert a mi világunk épp kerekedik, 

az ő világa meg épp kinyílik. 

A mi világunk épp letisztul, 

az övé meg felpezsdül.

Mi épp megállapodunk, 

ő meg a kalandvágyát ízlelgeti.

és a legelegnehezebb ebben nem az, kedves olvasók, hogy belássa az ember, 

hanem hogy ne érezze magát mindeközben olyan nagyon öregnek.

valamint, hogy a kötődése ne álcázott birtoklási vágy legyen, 

és hogy tiszta igent vagy tiszta nemet tudjon mondani.

tényleg nem könnyű.

tánc

a tánc a legjobb dolog, ami történhet.
mert felszabadít, megmozgat, hitet ad, kreativitásba dönt.
vonzóvá tesz, kibontakoztatja a szenvedélyt,
kapcsolódási felületet teremt,
összehoz
együttmozgást eredményez
megszünteti a feleslegesen lerakódott kontrollt
és bebizonyítja, hogy ki vagy. egyszer s mindenkorra.
táncolni
muszáj.
pont.
felkiáltójel.

hová tart?

(nem, nem a szlovák kormány bukásáról fogok írni)

Hogy van az, hogy összejön egy csomó életigenlő, jóakaratú, optimista, szeretetteljes fiatal,

és egyszercsak nagyvárosi rémtörténeteket kezdenek el mesélni egymásnak.

amikor az X buszon a pasi meg akarta késelni a nőjét élőben, 

vagyamikor Z téren meztelenre vetkőztettek két hajléktalant

meg a többi borzalom.

és mindeközben telefonálnak a szüleim, 

hogy láttak a tévében egy autóbalesetet, ahol a kocsi pont mint az enyém

és a társaságban kérdezik egymástól, hogy kinél van valami önvédelmi cucc

jesszus.

és a bizalom, az hol van? (azt már ki sem merem mondani, hogy társadalmi)

lehet, hogy nem jól teszem, de én még mindig hiszek abban, hogy aki nem hiszi, hogy érheti baj, azt nem is fogja baj érni. ámen.

osztály

10 év rettenetesen hosszú idő. mégsem tudtuk megállapítani, hogy ki az, aki a legtöbbet változott, mert - talán a hely teszi, talán, hogy újra látjuk egymást, talán a levegőben keringő gimi-illat - mindenki éppen ugyanolyannak tűnik, mint akkor.
ennyi idő, meg az öt év, amióta sokakkal nem találkoztunk, felhangosítja a jellemvonásokat, még inkább szerethetővé teszi a közös értékeket és háttérbe szorítja mindazt, ami nem annyira fontos.
megilletődés, öröm, egymásba feledkezés.
hálás vagyok érte, hogy nem a teljesítményekről, hanem az emberi vonásokról és a saját - itt-ott tükörsima, amott göröngyös útjainkról - szólt az este. hogy az egymás iránti kíváncsiság és a közös történeteink cinkos-vidám emlékei teljesen felszabadulttá varázsolták.
visszatekintve még inkább felértékelődött és egyértelművé vált, hogy az együtt töltött nyolc év alatt mennyit és mit tudtunk adni egymásnak az élethez szükséges kincsek gyűjteményébe.

ki viszi át a szerelmet?

nem lehetne inkább az a kérdés, 

hogy ki HOZZA át a túlsó partról?

... és jól vagy?

Ha mondjuk egy imprós játékot terveznék, rengetegféle jelenetet lehetne rendezni egy ilyen, kontextus nélküli első mondatra alapozva .
És igen, mindig a legegyszerűbb kérdésekre a legnehezebb válaszolni.
Mostanában több kedves régenlátott baráttól hangzott el felém ez a pár szó,
és mindannyiszor nyögvenyeltem, hogy hogy lehetne valami igazit válaszolni.
Nézzünk néhány variációt.
- köszönöm, jól, minden a szokásos: rohanás, munka, pörgés. Mint ahogy korábban is írtam, ez egész egyszerűen unalmas. Nincs kedvem mindig ugyanazt válaszolni, és szerintem a kérdező sem lesz tőle felvillanyozva.
- köszönöm, fáradtan. nagyon sokat dolgozom az elmúlt időben blabla. Ugyanaz, mint az előző.
- köszönöm, felívelőben. Épp az imént határoztam el újra, hogy mindent meg fogok tenni azért, hogy élvezzem az életet és legyen szabad blabla. Ez oly mértékben ezoterikusan hangzik, hogy Domján László sem tudjá jobban.
- köszönöm, épp lelki hullámvasútban vagyok, néha úgy érzem, hogy az életemet fel kéne fordítani a feje tetejére, és megváltoztatni mindent, de mindent. Kívül és belül is. Ez olyan ijesztő, hogy egy szemvillanás alatt rámhúznák a kényszerzubbonyt.
- köszönöm, nem tudom. Mit akarsz hallani? Ez enyhén nagyképű, de legalább időt nyerek vele.
- köszönöm, nem tudom. Tudod, tényleg nem tudom, mert mostanában nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Ez se nem igaz, se nem érthető, viszont legalább önironikusan álfilozofikus.
- köszönöm, nem akarok róla beszélni. Beszéljünk inkább rólad. Ez is eléggé filozo-flegmatik, ráadásul enyhén depresszív is.
Szóval nem könnyű (pszichodramatisták előnyben, mert ők tudják, hogy a kérdésre mindig néhány itt-és-most érzést kell válaszolni).

na persze, hogy mi a megoldás. Talán leginkább néhány zsebből előszedhető aktuális kis élet-gumicukor történet.
Aki tud jobbat, kommentelje ide a köz javára!

ééééééés piros

előhang1: kísérletileg elhatároztam, hogy megpróbálom a heti3 poszt felé tornászni magam, ami azt jelenti, hogy a minőség nem lesz koherens, a tartalom ellenben szerteágazó. várhatóan.
előhang2: a cím utalás, a boldog kollégiumi időkre, amikor rajongásig szeretett Töpe barátunk "hogyan vásárolnak a lányok" címmel tartott stand-up comedyt ("nééééézd ezt vettem! juhúúúú! éééés piroooos!")

az igazi cím az is lehetne, hogy hogyan együnk mégis egészséges vacsorát.
keretek: mindenbolt-zárvavanmár hazaérkezési idő.
hűtőben fél cékla, némi zöldség meg sajt. az ablakban kitudja-hányadszor feltámadt bazsalikom, cserépben. saláta a boltos affér miatt nincs.
alapfilozófia1: Éva és Mautner Zsófi óta tudjuk, hogy a cékla sütve jó.
alapfilozófia2: ha későn vacsorázol, legalább próbálj valami egészségeset enni.
alapfilozófia3: mindig van otthon annyi valami, hogy abból egy kreatív étel kerekedjen.
eredmény: sült cékla bazsalikomos-reszelt répás paradicsom-paprika salátával, a tetején némi diós camambert sajttal bolondítva.
éééés: ha jobban megnézzük, piros.
miközben az utolsó simításokat teszem a sajton, hátrafordulok, és látom ám, hogy a lámpabúrán épp egy katica hajt végre kényszerleszállást. a színét, ugye, mondanom sem kell...

fotó, az nincs. illusztrációként ideteszem a legutóbbi őszi színekkel játszó főzés emlékét.

gyere velünk a magasba

Pannonhalma a Hely, ahová mostanában sokszor. Labirintust járni, csoportokkal tanulni, mélyrenézni, lenni. Csendben.
Ezen a hétvégén vezetői önismereti csoportot vittünk oda, hogy egymással és magukkal, emberrel és istennel, múlttal és jövővel találkozzanak.
A szombat délelőttöt az apátsági arborétumban töltöttük, csendben, befelé figyelve. Az ilyen után mindig nehéz a visszatérés a fizikai világ keretei közé. De hát ebédelni csak kell. Étterem, terasz, a körülöttünk lévő asztalnál néhány vendég, egy család gyerekkel.
Kicsi, szöszke fiú, nekem háttal ül, nyakig a túróstésztában matat. Talán négyéves lehet.
Elsétálok mellette, hátrafordul, kinyújtja a felém a csupa tejfölös kezét.
- Sziaaaaa - mondja, arcán  angyali mosoly, úgy üdvözöl, mintha régóta ismerne. Ha nem lenne körülötte a gyerekszék, egész biztos öleléssel folytatná. Visszaköszönök.
- Gyere velünk a magasba!
- Most nem megyünk a magasba, mondja anyuka, földhözragadt hangsúllyal.
- Épp onnan jöttem - mondom én.

Nemrég hallottam, hogy a kisgyerekek agyhullámai olyan frekvencián mozognak, mint a meditáló felnőtteké. Vagyis ők még sokkal nyitottabban járnak-kelnek, és egész biztos folyamatos kapcsolatban vannak az éggel.
Szóval ha bárki ilyen ajánlatot kap, kedves olvasók, nem szabad visszautasítani...

tudúliszt

lendületből ideírom, mert mindezeket meg kell tenni, csak ezekre a sok világ- és szektormegváltás mellet nem marad idő soha.
akkkárki számonkérhet.

1. internet-szolgáltató váltás (mert a beltáv elviselhetetlen)
2. bankváltás (mert a magnet jó. minden szempontból)
3. elköltözés (ez utóbbit nem részletezném egyelőre)

ámen.

hegyek

Van az alaptézis, hogy síksági kislány márpedig a hegyre nem megy föl.

Van a másik alaptézis, hogy a fizikai határaink megtapasztalása lelki-szellemi szinten is hoz valami változást, de legalábbis határ-élményt.

És van az az energiaszint, amiről már azt gondolhatnánk, hogy nincs lejjebb.

Aztán pedig van az erdő. Maros völgye, messze mindentől, ami város/nyüzsgés/civilizáció. Spontán ötlettől vezérelt elvonulás, sok óra út, világvége élmény, hideg, fenyőillat, őszi napsütés és mindenekfelett a patakpart sűrű ritmusú, mégis megnyugtató, öröklétre mutató csobogása.

Túra. Jócskán beharangozott kihívásokkal, ennek minden félelmével és elszántságával, lehetetlenségével és lehetőségével. 1300 szint 13 kilométeren. Istenszéke. Isten széke. Szikla szélén ücsörgés, egyforma távolságra minden mélységtől és magasságtól. Az erdők teteje, mint bársonypárna, amin látni, hogy Isten milyen irányba simogatta hatalmas tenyerével. Lefelé patak kövein lépkedés lendülettel és félelemmel, minden lépések bizonytalanságával és egyszerre játékos felszabadultságával.

Soha de soha nem értettem, hogy ez hogyan lehet jó. Küzdeni magad fölfelé mindenféle szenvedések árán, vajon mi vezérelheti erre az embert. Talán az, hogy a lépteid utána könnyebbek lesznek, mint valaha. Talán az, hogy leküzdöd azt az érzést, amikor hosszú és monoton, véget nem érő emelkedőn vagy lejtőn elveszíted minden hitedet egy pillanatra, hogy még levegőhöz is alig bírsz jutni. Talán az, hogy föntről minden más. Talán, hogy így közelebb van az ég. Talán az út közben ajándékként feltűnő málnák és áfonyák, menták és kakukkfüvek, talán a folyamatos félelem. Vagy mindez egyszerre.

Na és a patak. Azok a helyek, ahol van folyó víz, sokkal egészségesebbek, mélyen hiszek ebben. Mert a folyó víz biztosítja az élet áramlását, megtisztít, egyensúlyba hozza a belül zubogó ritmust. Pár napnyi élet a patak partján, napfénytől melengetve, átmos az emberből minden lerakódott lelki terhet, helyre teszi a fontosságokat és fölerősíti a gondviselésbe vetett bizalmat.
A „miért nem élünk így minden nap” kérdésre nem tudom a választ. Mindenesetre a lelkünk még egy kicsit ott maradt.

szokásos elő-őszi

szeretettel jelentem, kedves olvasók,
hogy az idei őszi lekvárba
a füge
a szilva
a vörösbor
és az étcsokoládé bútorozott össze.

úgy van ezzel a lekvárfőzéssel valahogy,
hogy egyszercsak úgy kedvem támad, mintha jelezné valami belső idő-szerkezet.
és még mindig nagyon jól esik,
mert az alkotás egy olyan formája, amiben nincs mindennap részem.

idén nem marad ki a dunsztolás sem, ennek eredményeképp remélem, tartósabbak lesznek, mint a tavalyiak.
kíváncsi vagyok. és ennek a bejegyzésnek nincs további filozófiai tartalma,
mint hogy a természet ritmusát követni jó,
és alkotni felszabadító.

jelek

Csak állt mozdulatlanul, békésen várakozva a járdaszigeten, miután kiderült, hogy a bolt ma kivételesen nem hatig, hanem ötig volt nyitva.
Az asszony az idős nővel, vélhetőleg az anyjával, úgy haladt el mellette, mintha valami ősellenség lenne: szemében megvetés, harag, méltatlankodás. egészen megmagyarázhatatlanul.
amikor a villamos megjött és felszállni próbált, hallotta, hogy az asszony is száll fel és közben hangosan szitkozódik: "Olyan szűk ez az ajtó, egyáltalán nem lehet felférni. Az emberek meg megállnak az ajtónál..." - majd ugyanezt körbe-körbe.

Kedve lett volna felsóhajtani: "Elnézést, ha megkérhetném, tessék szíves lenni ezt a nyafogást abbahagyni. " De nem szólt semmit.

Leszállva a villamosról, sétált a biobolt felé, előtte egy kézen fogva sétáló pár, majd megjelent egy bringás lány, aki leelőzte mindannyiukat. A pár mögé érve még csengetett diszkréten, és amikor elhaladt mellettük, a pár férfi tagja hatalmas kiabálásba kezdett, valami mélyről jövő agresszióval és lendületből hátba vágta a bringás lányt, hogy mit képzel, hogy a járdán biciklizik. A jelenet után még hosszan dühöngött. A párja kezét, akiből a félelemmel vegyes imádat sugárzott, mindvégig nem engedte el.

Félelmetes - suhant át az agyán - a bicikliseket nem csak a balesetek veszélyeztetik, hanem az őrjöngő gyalogosok is.
Amikor a bioboltból kilépett, meglátta a szomszéd mangalica-bár antikolt székeinek egyikén a feliratot: "Lassan élj!".

A nap végén tekert hazafelé és azon gondolkodott, hová tűnhetett az életéből az összes motiváció és mivel lehetne őket visszaszerezni.
Amikor a környék legviccesebb nevű falatozója elé ért, meglátta az ott parkoló fehér autót "LOVE 77" rendszámmal.
Naná, hogy ez a válasz. Ha egy francia film főhőse lenne, akkor ezt egész biztos egyértelmű jelnek vehetné, amely megváltoztatja az életét - gondolta,
majd hazatérve gondosan kiszámolta, mikor lesz a hetvenhetedik nap, bejelölte a naptárban és arany színű zselés tollal odaírta: 77.

S hogy a történet kerek legyen, térjünk csak vissza a legelső gondolathoz: "Tessék szíves lenni ezt a nyafogást abbahagyni."

ott maradt szerelmek

van az úgy, hogy azt gondolod, a szerelem, meg mindenféle vonzódás, kötődés, vágyódás és hasonló elmúlt.
aztán egyszer csak
abból a fiókból,
aminek már régen üresnek kéne lennie,
elkezd szivárogni valami illat.
és azon kapod magad, hogy nyitottság ide vagy oda, a tudatosságon és millió tapasztalaton alapuló érvek oszlopai hiába állnak rendíthetetlenül és parancsolnak megálljt,
valami kötelék még mindig lészen. ide, oda, többfelé.
és akkor el kell kezdeni a küzdést meg a fogösszeszorítást, takarítást és ész-érvek harsogását újra. hátborzongató.

tavaly ilyenkor Gabriellával, aki a legeslegjobb útitárs, Göteborgban egy vágyott hajós városnézésen játszottuk azt, hogy amikor a hajónk áthaladt valamelyik híd alatt a sok közül, mindig kihajítottunk egy-egy régmúlt szerelmet a folyóba.
elkellene megint egy ilyen.

őserők

vajon melyik félelmetesebb?
a tűz
a víz
a szél
vagy a föld?

én
most
nem tudom eldönteni

tudja mit? bátor volt, vigye!

- mondta nekem a Nagy és Rettegett Cigány Maffiózó az ecserin,
amikor álmaim arany színű királylányos éjjeliszekrényére alkudtam.
az általa ajánlott ár 22%-ért kaptam meg a bútor úgy, hogy nem emeltem az először mondott összegen.
a mindig is vágyott függetlenség járt át, a szabadság, azzal tudtam "nyerni". hogy honnan jött, nem tudom.

„Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” - mondta ma nekem Isten a sziklakápolnában, 10 nap különbséggel másodszor is.
és így tovább.

hogyisvanez...
hát így.
bátorság.

Felelős2

Felelős tömegközlekedés az,
amikor minden utazás alkalmával lyukaszt egy jegyet az ember
(milyen gáz, nem, hogy már ez is felelősnek minősül? pedig ez igazán a minimum lenne egy jól működő államban...)

és mindez
azon túl, hogy felelős,
eszeveszett drága is.

egy fél gyűjtőjegy naponta.

tanulság: sose fújd túl a biciklid kerekét,
vagy ha igen, vegyél bérletet
élj lassabban
gondold meg, mennyit szaladgálsz,
az élet rövid.

mégiscsak a szégyen a legrosszabb.

nem is olyan rég elővettem újra Feldmár bácsi nagy könyvét.
Azért is, hogy meséljek róla másoknak, meg azért is, hogy magamat emlékeztessem a fontos dolgokról.

és az újraolvasás, meg a mai személyes élmény egyaránt meggyőzött arról, hogy ha van valami, ami igazán nagyon a legrosszabb dolog az ember lelkének, az a szégyen, mármint a jó sűrű fajta.

történt ugyanis, hogy ma megöltem a biciklim első kerekét, úgy ahogy volt.
AZON a benzinkúton, ahol az autómban is mindig defektet "diagnosztizáltak".
hogy a tények is tiszták legyenek: le volt eresztve. túlfújtam. majd észrevettem (mer nem vagyok hülye, csak a retró szelep bonyolult, ami rajta van). de mire engedtem volna kifelé a levegőt, addigra már könnyített magán.
a hatalmas robbanás szétvitt még néhány küllőt is, illetve okozott egy kisebb sebet a térdemen.

de
mindez
még nem lenne nagy baj

ha nem tartózkodott volna a három méteres körzetben
egy komplett német turistacsoport, akik visszafordíthatatlan röhögésbe kezdtek az eset láttán,
valamint egy méltatlankodó benzinkutas, aki kicsit sem volt segítőkész, sőt.

ahogy Péter barátunk festőművész ismerőse mondta, amikor egy részeg estén véletlenül felgyújtotta önnön házát és nézte, hogy porig ég:
"to sú len veci, kamaráti, to sú len veci"

és az ilyesmiről akár azt is lehet gondolni, hogy bárkivel előfordulhat.
vagy hogy szar volt a belső. vagy bármi hasonló.

sőt.

még azt is lehetne mondani, ahogy az első pillanatokban gondoltam is,
hogy naná, élni tudni kell, én még EZT is látványosan csinálom, ez mennyire jó...

de a szégyen,
az nem piskóta.
az minden pillanatot képes elviselhetetlenné tenni.

MÉG JÓ, hogy a Jóisten küldött nekem egy szivárványt azonnyomban, mire kiértem a Duna-partra. Az ikszi irodától óbudáig tartót, azon jöttem haza.


prológus:
elromlott a kocsim.
elromlott a biciklim.
hát mi lesz így? maradjak egy helyben?
(naugye, okoskislány. lásd még az unalmas bejegyzést.)

margóra

mostanában keveset figyeltem az olvasottsági statisztikákat meg a naptárt, ezért elmulasztottam bejelenteni, úgyhogy most pótolom:

megvolt
a tizenhatezredik olvasó
a kerek öt év
és a nagy Oroszország valamint a még nagyobb Amerika után az első ausztráliai olvasó is.

és a leggyakoribb keresőszó helyét a terézvárosi textiláruház hosszas listavezető helye után átvette a kapcsoljlemindent. ez jó.

Köszönöm mindenkinek, aki visszatér.

unod?

kórház. a pusztulat szélén.
Nagymama.
kicsit összetörten, de a soha nem szűnő életerővel a szemében. ül az ágyon és hallgat.
Öccs.
ritkán használt éltető erővel és megértő szeretettel a szemében. ül a Mama mellett.
Növér.
hazatérve az erdőből, enyhe kultúrsokkal. mesél.
mese az aktuális pörgésről. ide megy, oda utaz, ez élmény, amaz élmény, előírt és megélt boldogság.

- És lyányom, nem unod még? - kérdezi ártatlan tekintettel.
- Tudod mit, Mama, de. Marhára unom. - nincsen harag, nem sért a kérdés, sőt. Finoman eltalál.

Törékeny
öreg
nem-szándékolt
bölcsesség.

paranoyeah

amióta
nemolyanrég
elmentem
egy homályosan alakuló randira,
amelyről 10 perc után kiderült, hogy az erőteljes flörtölési dimenzió mellett legfőképpen egy MLM-beszervezősdi,
zsigeri gyanúval tekintek minden férfira, aki hozzám szól.
például a mai "meghívhatlak egy rövid beszélgetésre autózás közben" fiút
az első másodperc alapján szektásnak/látens homoszexuálisnak/mindkettőnek ítéltem.
biztos, ami biztos.
hogy egészen bizonyos lehessek benne, hogy nem CSAK ÚGY közelít.

jaj jaj.

Felelős

vannak szavak, amik zakatolnak bennem egy-egy időre, és odatapadnak mindenhez, ami csak van - jellemezve, megkérdőjelezve, megerősítve, elbizonytalanítva, esetenként gyökerestül felforgatva hitet, harmóniát.

amióta vállalati társadalmi felelősségvállalással is foglalkozom, a felelősség kérdése minden egyes témára odacsücsült, mint az ág végén gubbasztó veréb, és himbálja ki a meggyőződéseket azok egyensúlyából szépen sorban.

a legmélyebbre a kapcsolati felelősség téma vitt.
hogy barátságokat kötni, kapcsolódni, kötődni, megszeretni és megszeretve lenni,
aztán meg nem jelen lenni,
az felelőtlenség.

hogy lelkesedésből betervezni egy programot, aztán lemondani kimerültségre hivatkozva,
az dettó felelőtlenség, még akkor is, ha a kimerültség ténye megkérdőjelezhetetlen.

hogy folytonosan magyarázkodni és bocsánatot kéregetni, ahelyett, hogy élveznénk az itt-és-most együtt töltött örömét, az balgaság.

vajon mi ilyenkor a teendő?
lassabban élni
kevésbé kötődni
kevesebbet markolni
elfogadni mások haragját
bűntudat helyett bűnbánatot keresni
többet bízni
szabadabbnak lenni.

teljesítőképességem belső szabadságra cserélném, azonnali hatállyal, akár részletre is.
jelige: hátha-még-nincs-késő

üzenem mindenkinek, akit érint,
hogy sajnálom


"... az istenért, nem lehet, hogy egész életedben csak ide-oda ingázz, mint egy hülye... te nem vagy hülye, te nagy vagy, és a világ ott van, csak le kellene menned azon a kibaszott lépcsőn, mi az neked, néhány szaros lépcsőfok, istenem, ott mindent megtalálsz, a lépcsőfokok végén, mindent. Miért nem hagysz mindent a francba, és mész el innen, legalább egyszer, csak egyetlen egyszer."

(Alessandro Baricco: Novecento)

Gyönyörködés

Az emberek alapvetően szépek.
Szeretem figyelni őket (igen, ezért lettem szociológus).
Kávéházi teraszon ülve szemlélni, ahogy jönnek-mennek, találkoznak, örülnek, panaszkodnak.
Ápoltak, gondterheltek, sportosak, öregek, könnyedek, nehézkesek, egyszerűek és bonyolultak.

Hallgatni munka közben, finoman, ahogy a szomszéd asztalnál ülő férfi telefonban elmesélni a barátjának a délelőtt zajlott válóperét és arról mesél, ahogy a feleségét látta megérintődni.
Majd nézni, ahogy a nő megérkezik hozzá és mindkettőjük arcán az elköteleződés tükröződik, hogy ezt a "közös" "ügyet", a válást segítsenek egymásnak megoldani. És a férfi - joggal - kicsit még félti is a nőt. Hogy össze ne törjön. Félti persze magát is, segítséget kér. Telefonban, a munkatársaktól, munka-ügyben. De igazából emberi támogatásra van szüksége.

Azt is szeretem, ahogy az emberek hasonlóak. Olyan másokhoz hasonlítanak, akiket nem is ismernek és talán nem is láttak soha, de időnként, amikor két messze-messze külön utakon járó hasonló ember sodródik a látószögembe, egészen örömteli elgondolkodni, hogy az egyik vajon miért jutott ide, a másik meg hogyan lett épp olyan.

Szóval,
az emberek szerethetőek.
Ma csak ennyit akartam mondani.

és milyen igazuk is van...

ma olvastam egy okos csörcs-marketinges online tananyagban,
hogy heti 3-4 blogbejegyzéssel lehet a blogod köré mozgalmat építeni, de legalábbis olvasótábort,
meg ezt mások is mondták már a csupa-nagybetűsen hűséges olvasóim közül, hogy ha sok olyan nap van, amikor hiába kattintanak, akkor egy idő után megunják.

de hát a gyakrabb írás hígabb tartalommal jár, válaszolom erre én.
mindennek van ára ugye.

Most viszon jöjjön egy mai mondanivaló.
mégpedig hogy érheti még pozitív hatás az embert metró-aluljárókban is.
Keressétek a lila csoki szösszeneteit a mozgólépcsőn döcögve.
Szívmelengető, mosolyogtató, derűt hozó (hopp, és tényleg, mint a csoki maga).
Hogyaszongya "Merj gyengéd lenni" - ez az üzenete, mindenféle vicces szituációs keretbe ágyazva.
Két nagyon fontos része van ennek az üzenetnek:
az egyik a bátorság,
a másik meg a gyengédség.
Mindkettőre óriási mértékben szüksége lenne a világnak.
Gratulálok annak, aki kitalálta, isten áldja érte, akkor is, ha csak a fogyasztást akarta növelni ...

... hogy az én mesém ÁTÍRHATÓ

Készülünk a Társulattal valami nagy dologra.
Arra, hogy a mesékről játsszunk Nektek, és magunknak. A mesék gyógyító, tanító, feloldó, nevettető vagy éppen megküzdős jelentőségére.
Meg arra, hogy vajon nekünk mit jelent, hogy a mesékről vagyon a mi társulatunk elnevezve.

Ennek a készülésnek a keretében előbányásztunk saját meséhez kapcsolódó történeteket is, és erről játszottunk egymásnak-magunknak a mai estén.

Nekem mindig is fontos volt, hogy az életem első nagy Mesélője Nagypapám volt,
aki életem első három évében a legeslegtöbb időt töltötte velem. Legalábbis én így emlékszem arra az időszakra.
A mese, amit legtöbbet mondani szokott nekem, a Piroska és a farkas. De nem csak úgy akárhogy. Hanem úgy, hogy a mi Piroska és farkasunkban az "üldözős jelenetben" nyomozókutyák jöttek, akik megtalálták a főgonoszt.
Eddig csak úgy gondoltam erre, mint aranyos gyerekkori epizódra, mert aztán én is megtanultam és mondtam ezt a mesét nyomozókutyákkal, van róla hangfelvétel is, ahogy ezt meséltem három évesen, ami már önmagában szép.

Ma viszont, amikor erről az élményről meséltem a társulatnak, egyre inkább az kristályosodott ki, hogy mi tanított meg velem akkor a Nagypapa.
Egy olyan dolgot, amit tudok azóta is, mégsem használom, hanem épp az ellenkezője volt eddig bennem - hogy ami meg van írva, az márpedig meg van írva.

Pedig dehogy! Ha jobban megnézem, éppen ez a tanítás íródott belém akkor,
hogy az ÉN mesém átírható.
Van eleje, vannak szereplői, de hogy mikor milyen fordulat szükséges ahhoz, hogy az ÉN hősöm megmeneküljön, az én írom oda. És onnantól az a mese úgy fog hangzani. Az emlékekben, a hangfelvételen, és mindenütt.

Sok-sok erő van ebben. Hálás vagyok, hogy az ő bölcsessége tudattalanul is megtanította ezt nekem, és hálás vagyok, hogy ezt ilyen hosszú idő után újra elővehettem.
És most, kezemben a toll. Tessék figyelni jól, új fordulatok következnek!

Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány, avagy nem élhetek smink nélkül

Tánc
pörgés
pörgés
pörgés
tánc

pörgés
pörgés
ütközés

és a férfi
megmutatta neki a csillagokat
és a nő
csillagokat látott
a totálisan fedett táncparketten
majd a férfi nyakába omlott
hogy el ne ájuljon

másnap duzzanat
erős smink
és emós frizura
valamint négy-öt fontos tárgyalás
és további kiemelten fontos megjelenések.

a nyolc nap még nem telt le, szóval nem tudjuk, hány napon túl gyógyul
még jó hogy van ofinám
és nincs időm elmenni fodrászhoz

ha nem lennénk már túl ezen, azt is mondhatnánk,
hogy hódítani tudni kell...

Most hogy érzi magát?

Látta a mentőt bekanyarodni már a sarkon.
Biztos valaki rosszul lett a vonaton - gondolta.
Sietett. Mostanában azzal játszott, hogy olyan esetekben, amikor nem tudta befolyásolni a haladási sebességét, nem nézte meg az órát (minek, ha úgysem tud változtatni az idő menetén), majd a végén kiderül.

- MOST HOGY ÉRZI MAGÁT? - hallotta halkan, mégis erőteljesen.
Ahogy jobbra nézett, látta, hogy a mentők egy idősebb, nagy darab asszonyt látnak el, aki a lépcsőn ül. Mindkét térde bekötve, épp fejezik be a kötést. Rengeteg vér mindenütt.
Az asszony mosolygott. Arcán béke és felszabadultság, mint akinek egy pillanat alatt kivették a kezéből saját sorsa irányításának terhes felelősségét. Ebben a pillanatban nem számít, hogy elment az a vonat, amire futott felfelé a lépcsőn és nem számít, mikor jön másik, hiszen azt sem tudja, mi történik vele a következő pillanatban, vagy hogy fel tud-e állni egyáltalán.


- MOST HOGY ÉRZI MAGÁT? - hallotta halkan, mégis erőteljesen.
Ahogy balra nézett, látta, hogy a vonatja épp most indul el. Lekéste. Egyetemi évei alatt, és azóta sem, soha nem késett le vonatot. Ha már így kérdik, kissé dühösnek érezte magát, de alapjában véve még mindig átjárta az a buddhista nyugalom, aminek eredményeként az óráját sem nézte mostanában. Elment, hát elment, itt van egy ajándék plusz óra, amit olvasással lehet tölteni. Visszasétált a váróterembe.

Amikor 50 perc múlva ismét felfelé lépdelt a lépcsőn, jobbra nézve látta a vértócsa maradványát, takarítás gyanánt csak egy fél vödör vizet öntöttek hozzá, hogy hígabb legyen.
Az asszonyt addigra már elvitték.

Amikor pedig felszállt a vonatra és meglátta B-t, végleg megnyugodott, hogy semmi sincs véletlen.

ki az, aki papagájt akar küldeni nekem?

subject: csere

"Üdvözlöm. Köszönöm az érdeklődést, de csere nem aktuális. Üdv, B. Győző"

"Üdvözlöm. Köszönöm levelét, de a csere iránt nem én érdeklődtem. Üdv, M. Kriszta"

"Értem akkor elnézését kérem, csak azért érdekes mert én ezt a levelet kaptam az (x)-től:

M. Krisztina az x.hu oldalon keresztül a következő üzenetet küldte Önnek 'Kecskepapagáj 2011-es eladó' című hirdetésével kapcsolatban:
"üdv. érdeklődnék,esetleg énekes cserébe szóba jöhetne? köszönettel:M.Krisztina"

amennyiben válaszolni szeretne satsatsat e-mail címem sat sat.

Köszönöm szépen, hörcsögöt sem kérek.
csere maximum herceg fehér lovon esetben jöhet szóba.

tujakodás

Nem is gondolná az ember, hogy milyen szofisztikált tud lenni az óbudai társasházi demokrácia.
Nálunk például napok óta módfelett igényes és empirikus tényekkel megy a vita az üzenőfalon (nem nem a fészbúkon, hanem az IGAZIn), hogy Kiss János (nem túlzok, így hívják) és b. családja kivágathatja-e az ablakul elé nőtt óriási tuját vagy sem.
Kiss János kiírta, hogy ezt fogja tenni.
Aztán jöttek a természetvédők és elrettentő fotókkal meg bírság-összegek feltüntetésével vágtak vissza, demonstrálva, hogy milyen sorsra jutott, aki ilyet tett a környékben.
Aztán újra Kiss János, ergonómia és lakberendezés témájú értekezéssel, valamint a tuja összes élettani sajátosságával valami botanikai lexikonból kifénymásolva, önmérsékletre intve a szélsőséges természetvédőket.
Mindeközben aláírásgyűjtés nyilvánosan. Természetesen.

Már várom, mikor fogja valaki az ellenzők közül kikötözni magát a tuja tetejére. Az erkélyről jól rá lehet látni...

taxibusz

Talán az első olyan este volt idén, amikor nem kellett vacogni éjszaka a megállóban álldogálva.
Már napok óta Túl a maszathegyen Hangoskönyvet hallgattam Mácsai Pál legeslegjobb hangján
éjfélkor
a margit-hídi megállóban
várva azt az éjszakai busz, aki nekem mindig 5 percen belül meg szokott érkezni (egyébként meg olyan fáradt voltam, hogy mondtam is magamnak, ha 10 percen belül nem jön, én életemben először taxit fogok hívni - ennek a látszólag jelentéktelen részletnek még lesz fontossága a történetben)
fülemben épp Makula bácsi hörgős hangja
és már érkezik is egy busz, mépedig garázsmenetes. Előbb rámvillant a távolból, majd megáll, felszállok, és láss csodát, a sofőrbácsi (idősebb, mosolyós cigányember) megszólal Makula hangján.

- Hová utazol, drága?
- Margit kórház.
- Jólvan. Mert senki másnak nem állok meg sehol, csak neked. Különjárat!

Leültem kicsit hátrébb, fülbe hallgató be, de hallom, hogy beszél hozzám.
közben már a sofőrfölke ajtaját is kinyitotta, és nyomta a gázt, de nagyon.
- És honnan jössz ilyen későn?
- Hát az hosszú.
- Hova is mész?
- Margit kórház.
- Minek mész oda, ott laksz, vagy dolgozni?
- Ott lakom.
- És család van?

és itt eljött az a pont, amikor életemben először átléptem az "egyszerlátjukegymást-aztmondokamitakarok" mágikus küszöbét s megkezdem a szituatív önkonstruálás (lásd még Keupp identitáselméletében) nemes játékát lassú beszéddel, de annál nagyobb magabiztossággal.

- Van.
- Egy-kettő?
- Egy.
- És mennyi idős a kicsi?
- Négy és fél.

nanáhogy,
johanná
nakhívták
volnaha
megkérdi
azöreg
denemkér
deztemeg

mint ahogy a Maszat-hegy főhőse is Johanna.

- És kivel vagy most, az apukájával?
- Igen (mosoly)
- Melyik utca? Mondjad ám, kicsim, mert bekanyarodok.
- Nem-nem, jó lesz a megállóban is.

Megállt.
Megköszöntem.
Kiszálltam.
Tovább hajtott.

És busz-taxit küldött nekem a Jóisten.
Én meg magamnak családot hazudtam. Először az életben.
És csak egy rövidke pillanatban suhant át az agyamon, hogy ez a kedveshangú buszosbácsi akár el is rabolhatott volna. Ha akar.

utóirat: két nappal később ugyanebben az időben, ugyanazon az útvonalon maga Varró Dani volt az utastársam egy késő esti buszon. A Nagyszombat utcánál szállt le,
mert a jó emberek a Nagyszombat utcánál laknak.

on foot

Járni - lépni - sétálni - gyalogolni - útra kelni - úton lenni - elzarándokolni - lábra állni

valami elromlott a kicsi ká motorjában, így aztán egy csomó útra gyalog keltem az elmúlt napokban.
ez már önmagában módosított némileg az idő menetén.
jött a böjt fény és levegő hete, ami hozott egy szép hajnali fotósétát önmagammal, a természettel és a Teremtővel - régen megélt, régóta vágyott élmény, találkozás.

és aztán jött a méginkább vágyott elvonulásos labirintus-járás, Pannonhalmán, a napéjegyenlőségkor.
amit a nagy vágytól vezérelten saját működésemnek megfelelően kellőképp megnövesztettem már előre önmagamban, ennek ellenére mégis sikerült elvárásoktól viszonylag szabadon, sok-sok küzdés árán megérkezni.

a labirintus egy olyan tér, ahol felolvad az idő és átértelmeződnek a távolságok, elvarázsolódnak az irányok. előre és hátra, befelé és kifelé új értelmet nyer.
a pannonhalmi apátság arborétumának labirintusa egy olyan tér, ahol a hófehér kövek felszínén isten tenyerében lépked az ember.
táncraperdító lendület, körhintás forgatag, megtartó erő,
van és nincs, védelem és magány.
elengedés, befogadás és visszatérés.
annak megélése, hogy ha valamiben igazán otthonosan mozgok, az a túlélés - ennek minden biztonságával és terhével együtt.
átlépés az intuícióba, a kreativitás felszabadultsága.
valami új megélés önmagamról hosszú idők "unásigismerem"-helyzetei után...
disz-kom-fort...

azért mentem oda, hogy hagyjam, hogy történjen.
hagytam. történt. köszönöm.
a visszatérés nem könnyű, de azt már egész biztosan tudom, hogy a lábaim visznek.
minden lépésben hatalmas nagy erő rejlik, mert a lépés mozdulat.
sok lépés van mögöttem, sokféle lépés belém íródott.

és ha itt még nem mondtam volna, a böjt azért van, hogy ha kell, fájjon.
mert a pusztában kóvályogni, az nem fáklyás menet. a fáklyás menet később jön. kinek ekkor, kinek akkor, kinek így, kinek úgy.

türelem.
elfogadás.
türelem.

keljetek fel
és járjatok...

pár mondat a naivságról

a naivság veszélyes, igen.
mert pofára lehet vele esni
és mert az ember úgy jön-megy a világban naivan, hogy igazából nem fogja fel, hogy mi merre hány méter

de a naivság ugyanakkor védelem is
mert abban a hitben enged élni,
hogy az emberek alapvetően jók,
hogy akihez szeretettel fordulok, az viszont is így tesz majd,
hogy a világ egy kerek egész,
hogy az orvos meggyógyít,
és a szolgáltató az én javamat akarja.

dehát mit is várhat az,
aki szeretetteljes családba született,
a fontos pillanatokban tenyerébe vette a gondviselés
váratlan utazáson meg szívek szállodáján nevelekedett
és sosem érte még igazán nagy baj...

szóval a naivitás igenis erőforrás.
védelem, burok, szépség, bizalom.
élet-szépítő zsírkréta,
amely megkímél a hitetlenség szorongásától
és mindenféle rossz előérzetektől.

ajánlom mindenkinek, még így is megéri

most

- mekkora volt a rengés?
- hát ezt nem tudom így elmagyarázni.
- bent vagytok a házban?
- én vagyok egyedül, igen, bent. gyertek haza gyorsan.
- megyünk.

Két rezgés volt. Egy nagyobb és utána egy kisebb, oldalirányú.
Hogy mi történik ilyenkor? Összesűrűsödik a pillanat, talán úgy, mint a láva a földkéreg alatt.

és utána rögtön jön a félelem
és közvetlen annak sarkában a vágy
hogy akik szeretnek, legyenek itt közel

milyen kristálytiszták is ezek a pillanatok...

véletlen született egysoros

mindenki hallgat, csak én beszélek mellé

Szerelemcsütörtök

Steinbeck Johhny bácsi címben nevezett regénye olyan, mint a Miért éppen Alaszka (remélem, ezzel nem sértem meg egyik felet sem) - édes, egyszerű, végtelenül szeretetreméltó Arcok (egyszerű iszákos naplopók, közönséges lotyók, kocsmárosok és hasonlók), gyűjteménye, akikkel hol történik valami, hol nem - ez a lényegen, hogy szívet melengető belepillantani a sorsukba, nem változtat.

Még nem olvastam végig, de az óriási mondatok száma már átlépte azt a határt, amit muszáj megosztanom. Néhány idézet következik, meg a nagy és aláhúzott ajánlás: kötelező olvasmány bonyolult lelkek számára.

Mindenekelőtt a szépirodalom lényegéről, megfűszerezve némi szupervíziós szemlélettel:
"Aztán szeretem, ha egy könyvben sok a duma, de nekem ne magyarázzon közbe senki, hogy az a muki, aki dumál, hogy néz ki. Azt majd én kisütöm a dumájából. És még egy. A dumájából szeretem kisütni azt is, hogy mit gondol a muki. És egy kis leírás is jöhet - folytatta - , mert szeretem tudni, hogy milyen színük van a dolgoknak meg milyen szaguk, tán azt is, hogy néznek ki, meg a muki hogy van velük... de ebből ne legyen túl sok."

Néhány hasonlóan súlyos sor a változásról:
"Az ember változik és a változás úgy jön, miként a könnyű szellő, amely alkonyatkor meglebbenti a függönyt, úgy jön, akár a fűben megbújó vadvirágok lopva szállongó illata. A változás érkezését jelezheti valamilyen aprócska sajgás, az ember azt hiszi, tán megfázott. Vagy esetleg undort érez valami iránt, amit az előző nap még szeretett. De az is megeshetik, hogy a változás éhség formájába öltözik, s ezt az éhséget még amerikai mogyoróval sem lehet csillapítani. Azt szokták mondani, hogy aki zabál, azt az elégedetlenség hajtja. De hát nem ép az elégedetlenség szüli a változást?"

És végül arról, amikor valami fontos vágyunkat nem engedjük meg saját magunknak:
"A beteljesülés hiányzik belőled. Megsértettél valamit magadban, megtagadtál valamit magadtól, mint aki sokat eszik, de A-vitamint soha. Nem vagy éhes, mégis éhhalál fenyeget."

update. még néhány kihagyhatatlan:
A sorsunkkal való megbarátkozásról:
"Ha valakit végérvényesen skatulyába zárnak, és nincs többé választása, nekilát, hogy földíszítse a skatulyát."

Az emberekkel való kapcsolat mibenlétéről:
"Az emberek többsége képtelen a másikra figyelni. Pedig milyen gyerekjáték! Hisz amíg figyelsz, egyebet nem kell csinálnod. És amellett érdekes is... még soha senki nem haragudott meg azért, hogy kérdeztek tőle valamit. Szebbet nem is tehetsz senkivel, mint hogy hagyod, hogy segítsen neked... Az emberek akkor a legboldogabbak, ha adhatnak valamit, amire szükséged van és aminek örülsz. Ez nem humbug. Bevált módszer. Próbáld ki."

szóval... óriási... nagy köszönet érte Jujunak.

28 dolog, ...

amit most ide fogok írni a magic28 kapcsán. Nem tudom pontosan megmondani, mik lesznek ezek, de most már végképp itt az ideje, hogy néhány jól megszűrt mondanivalót felírjak a virtuális valóság eme falára, mert gondolom, nagyon várjátok már... :) Nem kívánok máraisándori bölcsességeket megfogalmazni, inkább hálám jeléül rajzolnék valamit mindazoknak, akik széppé, felejthetetlenné és egyszer s mindenkorra az Élet Ünnepévé tették 2010 december 26-át.
Nodehát, félre cinizmus, nézzük azt a huszonnyolcat...

1. a születés a legősibb és legfontosabb erőforrásunk. Tudni, hogy amikor megszülettem, vártak, akartak és érkezésem nem fájdalmat és szorongást, hanem örömet és kiteljesedést hozott családunk kis világába, a halálomig bizonyosságot ad arról, hogy jó helyen vagyok, ahol vagyok. Köszönöm, hogy ide érkezhettem.
   
2. a testvérkapcsolat az a kötelék, amelyet igazán nem veszélyeztethet semmi. az ereje nem abból táplálkozik, hogy hány szóval és milyen erős öleléssel fejezzük ki, hanem csak úgy van, a világ végezetéig.
   
3. a vágyak, amelyeket legalább önmagunknak bevallunk, meghallgatásra találnak. közeli emberek vagy a gondviselés által. előbb vagy utóbb.
4. félni nem érdemes.
5. nem kell mindig mindent érteni, olykor az is előrevisz, ha csak sodródunk az árral. sőt, néha még élvezetesebb is.
6. meghívni (vagy beengedni) másokat az otthonunkba (vagy az életünkbe) azért jó, mert rámutatnak az olyan apró és hatalmas értékekre, amelyeket mi magunk már észre sem tudunk venni.
7. a születésnap igenis lehet ünnep, az élet ünnepe. az elmúlásra máskor kell gondolni (ezt csak azért írom ide magamnak, hogy az év előttünk álló 350 napjában el ne felejtsem :))
8. dühöngeni szabad, van, hogy a dühöngés saját egészségünket szolgálja
9. huszonnyolc dolgot leírni önmagamról nagyon nehéz öncélúság nélkül, jobb lett volna mindezt hamarabb kezdeni
10. a megbocsátás - főleg önmagunk felé - mindenfajta következetességnél fontosabb, mivel ez az, amely lehetővé teszi, hogy szerethetőek maradjunk, például önmagunk számára
11. ha valakit nehéz megajándékozni, az azért lehet, mert nincs tisztában a saját vágyaival, vagy megtiltja őket magának.
    
12. az írás gyakorlás kérdése. tízezer óra gyakorlással bármit meg lehet tanulni, olyan dolgot is, amihez semmi tehetségünk nincsen.
13. a bizalom életet ad, a bizalmatlanság megbénít.
14. minden vallás legfontosabb mondanivalója, hogy Isten szeret, úgy ahogy vagy. Nem kell érte teperni.
    
15. Gyermekkorom legjobb dolga, ami csak velem történhetett, hogy zenét tanultam. Mindaz, amit még ez adott, csak később ért el hozzám, de máig sem győzök érte elég hálásnak lenni.
16. 2011 a család éve. a nő életének 5. hétéves időszaka az anya. vajon mi következik ebből?
17. intuíció. intuíció. intuíció.
18. szabadság
19. szenvedély
20. igen és nem
21. erő és gyengédség
22. lenni és nem lenni. benne lenni és kimaradni. ott lenni és itt lenni. JELEN lenni.
    
23. aki közel van az Istenhez, ahhoz az emberek is közel jönnek. Aki közel lép az emberekhez, azt Isten is közel engedi magához.
    
24. sose várd a változást. a változás nem az a vendég, aki eltűri, hogy az érkezése idejét tudakold. ha jön, engedd be. ennyi, amit megtehetsz.
25. ha elmúlt, hát elmúlt
26. élethabzsolás
27. főzni jó. mosogatni rossz (még mindig)
28. van, ami olyan jó, hogy nem lehet kifejezni. átélni viszont muszáj.

Huhh. megszültem. Háromszor adtam volna föl közben, de az elhatározás ezúttal jobban hajtott, mint a perfekcionizmus.
És ez máris az új korszak jele. Ahogy öcsémtől kapott új mottónk mondaná: Feel the change.

Hogy honnan ez a nagy felhajtás? Az eredete önmagában annyi, hogy bizonyos megközelítések szerint az emberi élet nagyjából 7 éves ciklusokba tagolható, amelyek vége általában nagy változásokat hoz. Ezért aztán, a "negyedik hetes" vége felé közeledve úgy szeptember táján a fejembe vettem, hogy át fogok lépni a változásra várakozás élettelen váróterméből az élet és a tettek mezejére és életembe beköszönt a megvalósulások, be- és kiteljesedések korszaka.
Nem tudom, hogy ez így lesz-e és igyekszem távol tartani magam a nagy szavaktól s az önirónia szolid kis köntösében lebegni. Szóval majd meglátjuk.

Mindenesetre a csodák sora megkezdődött.
és itt megint elfogytak a szavak. a tettek. majd. beszélnek. ámen.