Esküvő összegző poszt

Mivel láthatóan újra berobbant az esküvőszervező szezon (1. "mindenkinek" karácsonykor kérik meg a kezét, vagyis januárban kezd szervezkedni, 2. már a legkisebb, istenhátamögötti falu kuttúrházában is álomesküvő kiállításra gyülekeznek a pénzéhes  készséges szolgáltatók, 3. a baráti és ismerősi körben is túlreprezentáltak a jeles eseményre készülők), és mivel én még a saját esküvőnk óta sem tudok lekattanni a témáról (úgymint újabb és újabb fotósorozatokat vagyok képes meghatottan végignézni, azon kapom magam, hogy rákattintok esküvői ruhatervezők oldalára, dekorációs ötleteken ájuldozok és mesés sztorikat olvasgatok), ezért úgy döntöttem, hogy - időszerű vagy sem - megírom az esküvő összegző posztot, vagyis a mi történetünk tanulságait és mindazt, amiért hálás vagyok, mert tulajdonképpen csak hálásnak tudok lenni mindenért, ami és ahogy történt május másodikán. Na meg előtte. 

Először azok a dolgok, amit a miénk alapján másoknak ajánlanék: 

• első és utolsó tanács: ne fogadj meg semmilyen tanácsot és ne hallgass senkire! Nekünk is ez volt az egyik első és legesleghasznosabb, amit bárki bármikor mondott. Drága Anyukám mondta, mégpedig imígyen: "Senkire ne hallgassatok, csak a szívetekre. Még ránk se, mert biztos fogunk mondani ezt-azt..." Ez azért fontos, mert mindenki a saját sztorijának a saját tanulságait mondja, amiben az alapvető hozzávalók általában totál eltérőek attól, mint a Ti sztoritokban. Szóval lehet meghallgatni ezt-azt, amíg van türelmed, de átvenni egy az egyben semmit sem érdemes. 
• A második a jól bevált buddhista esküvőszervező-filozófia: Álmodozz, keress, kutass, szeresd meg és aztán engedd el! Aztán vagy a tiéd lesz, vagy nem. És rögtön közvetlenül ez után megszeretheted, azt, ami a tiéd lett valójában. Ebben az a jó, hogy rengeteg inspirációt kapsz (amiből óriási mennyiségű örömhormon származik, ami márpedig szépít), válogathatsz, ötletelhetsz, töprenghetsz, aztán pedig ragaszkodhatsz a kivitelezéshez, és időben fel fogod tudni ismerni, ami egyszerűen nem megy (mert például nem az az évszak van, vagy mert tetszik ugyan egy ékszer, frizura, bármi, de igazából csak ahhoz a pofihoz áll jól, ami a modell arca a képen, a tiédhez nevetséges lenne, vagy mert cuki dolog ugyan amerikában, de a te vendégeidnek fogalmuk sem lenne róla, eszik-e vagy isszák stb.)

• A nem-lehet-elégszer-mondani szabály: Keress jóravaló, munkára fogható, elérhető, kreatív és önálló koszorúslányokat vagy egyéb segítőket! Akik társak az álmodozásban és megelőzik, hogy az esküvő előtti öt nap bármelyikén szívrohamot kapj vagy kimerülj a számolatlanul sok megmaradt teendő elvégzésében, és biztosan fejben fogják tartani az elmaradhatatlanul fontos dolgok 80%-át a nagy napon akkor is, amikor te már módosult tudatállapotban leszel. 

• A mi-nem-gondoltunk-rá-eléggé szabály: az esküvő után is rengeteg feladat van. Ha jót akarsz és nem szeretnél megcsömörleni a saját esküvődön készült fotók nézegetésétől, ezeket is osszad ki a segítőknek (főképp a fényképelőhívás-menedzsmentet, videó szerkesztést, ruha és egyéb kölcsönzött cuccok visszaszállítását és hasonlókat). 
• Garantált kiegyensúlyozottság-szabály: Tudd, hogy mi az, ami Nektek Igazán Fontos! És abban ragaszkodj az elképzeléseidhez, a többivel meg ne foglalkozz, vagy csak minimálisat. Úgysem tudsz mindennel foglalkozni és sokkal békésebb lesz minden(ki), ha bizonyos dolgokat ki tudsz engedni a kezedből. 
• Konfliktusmenedzsment-szabály: A vendéglista egy aknamező. Bizonyos vendégjelöltek meg-nem-hívását mások nagyon nehezen fogják elfogadni. Erre az esetre készülj fel komoly/részletes/tömör/humoros, de mindenképpen hiteles indokló-szpíccsel, amelyet egyszer, maximum kétszer elmondasz, aztán pedig engedd el a füled mellett. Meg fog békélni. Mindenki, aki igazán szeret, meg fog békélni és a Te boldogságodban fog gyönyörködni. 
• Aznapi Boldogság Szabály: Tiszta szívvel, ép elmével, mély elhatározással koncentrálj arra, hogy a nagy napon JELEN legyél, itt-és-most, ott-és-akkor, és a boldog végét ragadd meg a dolognak, bármi történjék is. MINDIG van, ami nem úgy lesz, ami elfelejtődik, aki nem ér oda időben, ami máshogy néz ki, mint eltervezted. De ezek a körülmények mind-mind iszonyatosan távol vannak a lényegtől, ami pedig (hát, kinek mi, de nekünk az a momentum volt, hogy igent mondtunk egymás életére, namármost ehhez képest a kiskoszorúslányok elfelejtett hajpántja, érted...). Ezt a dolgot tényleg akkor lehet kivitelezni, ha egymás kezét fogva nap mint nap emlékeztetitek magatokat arra, mondjuk az utolsó két hétben, hogy AZON a napon minden pillanatot boldogságos jelenléttel akarjátok megélni. Különben ezer dolog elsodorhat. 

• Szolgáltatóválasztó szabály: Lehetőleg olyan fotóst/videóst/vőfélyt/stb. válassz, aki ismer korábbról, tudja, milyen típusú ember vagy, netán dolgoztatok már együtt, fotózott már téged, megvan a bizalmi kapcsolat. Mert akkor könnyebben tud úgy szolgáltatni, ami valóban nektek való. DE. CSAK olyan szolgáltatót válassz, aki SZERETI is az esküvős műfajt. Mert pl. az esküvőfotózást nem kötelező szeretni, lehet rühelleni is. Attól még lehet kiváló fotós valaki és csinálhat is csodálatosan természetes képeket. De, hogy az utómunka elvégzése egy végeláthatatlan, reménytelen, utálkozós, bizalomvesztős folyamat lesz, az is benne van a pakliban. És azt viszont nem kívánom senkinek. 
• Gyűrűválasztó szabály: Addig keress, amíg a legjobbat megtalálod, amit olyan felvenni, hogy érzed, életed végéig képes leszel a viselésére. Hiába szép egy dizájn és mutat jól a képeken, kirakatban, dobozban, bárhol, ha felveszed és azt érzed, megfulladsz benne, nem szabad megvenni, akkor sem, ha aznap az már a négyszázharmincadik megpróbált modell. 
• Ruhaságok útvesztője-szabály: Bármit, de FŰZŐT SOHA! Azért, mert 1. minden valamirevaló menyasszonyiruha úgy van megtervezve, hogy vagy van benne beépített fűző, ami önmagában elég, vagy olyan könnyed és lehelletfinom, hogy nem kell, akkor viszont kénytelen vagy felvállalni az alakodat, 2. hiába lehet róla azt gondolni, hogy a világ legszexibb fehérneműje, a táncolás és egyéb dolgok 12+ órás hevében brutálisan, durván, középkorba-illően feltöri a finom kis bőröd és az aztán egyáltalán nem vicces, amikor még a nászút végéig is ott van a csúnya és fájó seb. 
• Egyéb ajánlások: Hallgass a szívedre! Engedd meg magadnak, hogy beleszeress olyan dologba is, ami korábban nem volt neked fontos (pl. torta)! Készülj fel, hogy hiába fincsi a menü, te leszel valószínűleg az, aki a legkevesebbet eszi belőle (de azért még a többieknek fontos és emlékezetes lehet)! Tölts el időt azokkal, akiket szeretsz! Ha gyűlölöd a vonatozást a táncparketten, hidd, el, hogy a többieknek menni fog nélküled is, akkor is, ha Te vagy az ifjú pár egyik tagja! És még egyszer: hallgass a szívedre!

Összegezve pedig: 

Mindezen tanulságok csak a mi esküvőnk tapasztalatai. Amelyekben a mi életünk hozzátartozói, családtagjaink és barátaink, értékeink, agymenéseink, gumiciáink és spontán döntéseink által jöttek létre, szóval senki másra nem érvényesek csak úgy, csont nélkül. 

Épp ezért kívánkozik ide a hatalmas hála és köszönetnyilvánítás a szüleinknek és legközelebbi családunknak, hogy támogattak bennünket és hagyták, hogy a mi saját álmunkat valósítsuk meg (mert nekünk ez fontos volt, mert ők érezték, hogy bízhatnak bennünk, mert felnőttek vagyunk már eléggé, mert ők nagyon szeretnek minket, mert mi nagyon határozottak voltunk, mert volt elég távolság ahhoz, hogy néhány döntésünket egy mély sóhajtás elég volt, hogy el lehessen fogadni, és még sorolhatnám). 

És a családunkhoz képest még a főkoszorúslányunkat illeti meg hasonlóan gigantikus nagy köszönet mindenért, amiben segített, amit elmondott, eldöntött, visszajelzett, elintézett, lepattintott, kivitelezett és nem ismerve lehetetlent, tolta a mi álmunk megvalósításának szekerét. Jucukám, lesz ebből még folytatás!

Hát, a teljesség igénye nélkül ennyi. 

Utóirat: akiket szolgáltató-vonalon jó szívvel ajánlani tudok: 

Víglas Flóri  - maximál megbízható, visszafogott, odaadó és figyelmes fővélyünk

L&N - ők álmodták meg a nem csak elképesztően gyönyörű, hanem eszeveszettül finom tortánkat

St. Petrus Vini - az első látásra beleszerettünk és nem akartunk lemondani róla - helyszín.

Mélylevegő...

Csak nagyon, nagyon csöndben mondom.
Hogy akkor, hosszú szünet után,
megpróbálok írni újra.

Mert mondanivaló amúgy van.
Csak az utóbbi boldogságos 8-10-12 hónapban
annyi volt a tömény élő, eleven, valóságos boldogság,
hogy kinek volt kedve az időt blogírásra fordítani.

Nade majd most.

És egyben ígérem,
hogy nem változunk át bababloggá.

Ámen.

Még mindig

Gyűlölöm, hogy engem még mindig be lehet csapni.
Rá lehet szedni hülye ízetlen átverős viccekkel
elfelejtett találkozóról és egybekeről

Rá lehet szedni pontos időre megbeszélt találkozóval
és én mindig elhiszem, hogy ha én ott leszek, akkor ott lesz a másik is.
AKKOR.
AKKOR, amikor megbeszéltük.

Talajvesztetté, tehetetlenné, végletekig hiteveszetté tud tenni egy-egy becsapós vicc
és kicsit sincs kedvem nevetgélni rajta.
És utálom azt is, hogy ezekért nem a másikat, hanem magamat utálom az átverés lelepleződésekor,
hogy hogy lehetek már ilyen fa***a hogy nem értem a viccet
És hogy lehetek ilyen karótnyelt, hogy néhány perc késésért durcizok
és miért nem számolom inkább bele a másik késését, mert akkor legalább a várakozás helyett valami értelmeset csinálhatnék...

Kell néha a gumiesztyű

Köztudott, hogy utálok mosogatni. Többek között azért, mert nem állhatom, ahogy a vízben feloldódott sok-sok zsíros, olajos, egyebes trutymó körülveszi az annál sokkal jobb sorsra érdemes kezeimet. Undorodom tőle. És arra gondolok, hogy ezekkel a kezekkel lettem valaha majdnem zongoraművész. Persze nem mintha ez ma már számítana valamit, mint ahogy ez általában a "lettem volna" típusú dolgokkal van.

És. Azért szeretem a gumikesztyűt, mert megkíméli a kecses kacsóimat a trutymóban fürdőzéstől és a körmeimet az odaégett cuccok felkaparászásától.
Most már egy jó ideje nem volt itthon gumikesztyű, mert a legutóbbit szétvágtam, aztán végre eszembe jutott, hogy vegyek újra. És ma este, mivel mosogatás közben még meg is vágtam magam, óhatatlanul rákényszerültem, hogy belebújjak újra. Felbecsülhetetlen érzés immunisnak lenni a mosogatólére. Kaparom, vakarom, tekerem, és nem érzek semmit. Felemelő.

A kép forrása: itt. 

A napokban szintén hosszú idő után szóba elegyedtem valakivel, akinek elég sok szenvedést, bántást és kudarcélményt köszönhetek. Olyan volt vele kommunikálni, mintha egy idegennel beszélnék. Mintha egy sorozat főhőseként átkopogtatna hozzám egy másik film drámai szereplője és egy üvegablakon keresztül beszélgetnénk.
Az idő teszi. Hogy sok, sok idő elmúlt. És én feldolgoztam azt. Egyedül. Hosszasan. És már nem hat rám, nem érint meg, nem fáj, nem bizserget. Sem az, hogy hozzám szól, sem az, hogy rosszul van, sem az, hogy én nem reagálok rá. Semmi.

Ha egy instantcoelho-szerű mondásba akarnám mindezt tömöríteni, úgy is mondhatnám:

Az idő olyan, mint egy gumikesztyű a léleknek: 

megóvja a körülöted kavargó trutyitól és megőrzi a szépségét. 

Amikor a gyerek nem

Bizonyos blogger-kollégák szerint egy idő után minden klasszik énblog átalakul gyereksztori- és családitéma-bloggá. Nos, én ezzel nem értek feltétlenül egyet, de most akkor is egy gyerektéma fog következni. Keresztlányos.

Zsófi ötéves lett, és "akik ötévesek, azok már nem sírnak" - mondja magáról, szóval ez nagy váltókapu. Továbbá: "van valaki az óvodában, aki már ötéves, de nem fogad szót, ezért nem mehet még iskolába. Hát én szótfogadok, az biztos".

Családi megegyezés, hogy szülinapra kapjon élményt a gyerek.
Előttem a szülői ajándék a vágyva vágyott cirkuszlátogatás volt.
Utánam a nagyszülői bábszínház.
Én pedig, a szülinap-fesztivál kb közepén okosan kitaláltam, hogy koncertre megyünk, hogy én lehessek a keresztanya, aki a (komoly)zenét hozza a nevelésbe.

Az, hogy megszegve az ígéretet, vittem tárgyi ajándékokat is, volt az első baklövés, egyrészt, mert a saját vágyaimnak nem bírtam ellenállni, másrészt meg az a feltevésem, hogy a báránybőrbe öltözés lehetőségét képviselő extracuki bundácska beindítja majd a fantáziáját, úgyis mindig bárányhercegnőnek képzeli magát (többek között), egy tévedés volt (hiszen a gyereknek, elég ha belülről bújnak bele a szerepbe).
"Kényelmetlen, hogy nagyon meleg" - mondta, és már dobta is el. Korrekt.

A második számú tévedés az volt, hogy a MüPát besoroltam a feltétel nélküli bizalmat érdemlő művészeti intézmények közé, és azt vártam, hogy ha innen választok koncertet, akkor garantáltan színvonalas dolgot kapok, nem kell előtte napokig nyomozni, hogy a kevéssé részletezett leírás vajon mit jelenthet konkrétan.
A Hóhullásban című télimsese-koncertnek meghirdetett esemény ugyanis nem volt több, mint egy közepesen sikerült cserkész-tábortűzi műsor. Se bábok, se hangszer-szereplők, se mikulás.

Zsófi azért tátott szájjal hallgatta a koncertet és egy ponton fogta csak be a fülét, hogy ő ezt nem bírja, amikor az altatóként beharangozott Varró Dani vers átváltott zúzós rakkendrólba és a néni hangja még az addira már megszokottnál is károgóbb lett. Azonosultam a gyerekkel, több dolog miatt is, ez tény, és csak azért nem indultunk haza azonnal, mert akartam esélyt adni, hátha lesz valami tényleg simogató dal a végére. Jó döntés volt maradni és hagyni, hogy lekerekedjen legalább valami. Itt jegyezném meg, hogy bebizonyosodott: Varró Dani verseit minden rajongásom ellenére sem tartom alkalmasnak a gyerekeknek szóló megzenésítésre.

Hazafelé menet azért próbálkoztam azért a kérdezgetéssel.
"És melyik hangszer tetszett neked, Zsófi?" (ön-váll-veregetés, hogy a LEGJOBBAN szót már tudatosan hagytam ki)
"Egyik sem. És a zene sem tetszett".

Örült a lelkem, hogy legalább egyenesen, őszintén, azonnal megmondja. Végsősoron nekem se. Csak azért, mert ajándék, ne dícsérjünk soha semmit.

Kicsiket beszélgettünk csak aznap, mert láttam, olyan napja van, amikor inkább a saját világában él, befelé. Vannak kapcsolódósabb, ölelősebb, csevegősebb, játszósabb napok, és vannak befelé fordulósabb napok.

A heppi endet azért mégiscsak megteremtette, hogy megígérte nekem, hogy ebédkor ülhetek az ő helyén az asztalnál, és ezt otthon be is tartatta a szülőkkel. Aztán hozott egy másik széket, saját magának, és odatetteaz asztalhoz, szorosan az enyém mellé. Így ebédeltünk. És a tortájáról a marcipánlépcsőt is nekem adta. Mert azt nem szereti.

Összegzés: száz pont a gyermeki egyenességnek, sok-sok felkiáltójel a tárgyvásárlás és elhalmozó ajándékozás ellen, valamint extra adag óvatossági szűrés innentől a gyerekkoncertek ügyében.