szerda, február 10, 2010

de rögtön...

Olyan nehezen múlik el ez a tél,
bár mit is várhatnék ekkora mennyiségű hótól és jégtől, nem tud csak úgy egy pillanatra elolvadni,
és virágba borulni,
csak azért, mert én tulipánokra vágyom...

vannak persze biztató jelek, meg melengető napsugarak,
de van, ahol utcai munkások csak söprögetik a havat innen oda, onnan ide,
miközben az egyre csak feketébbé válik.

pedig annyira szeretném, hogy
olvadjon el, szűnjön meg
és szabaduljon ki alóla a természet,
és minden és mindenki, aki odafagyott az elmúlt időszakban...

és mindezt egy varázsütésre.
persze amíg a fák is azt hiszik, hogy nem igaz most a tél,
addig lehet, hogy nem lesz semmi
hanem el kell hinni először
és aztán lehet olvadni majd.

az én lelkem már készen áll a tavaszra, meg a virágba borulásra,
úgyhogy: varázslás indul!

csütörtök, január 14, 2010

tudatalatti, bevonzás, ráhagyatkozás, vagy amit akatok

és akkor elbúcsúztak, és kilépett az ajtón, de még előtte megjegyezte, hogy "milyen szép is lenne, ha a Jóisten küldene most NEKEM egy buszt"

és elindult a buszmegálló irányába, amerre egyébként is gyalogolt volna, majd néhány másodperc múlva begördült egy 960-as, ami tíz perc alatt hazavitte.

éjjel negyed egy volt, tél és BKV-sztrájk.

ez ilyen egyszerű lenne?

vasárnap, január 10, 2010

minden csupa zárójel

(zárójelek
záró jelek
rázó jelek

órák
rák

nyitó jelek is vannak vajon?
és van-e élet a zárójeleken kívül?
és túl...

vagytán az a megoldás, ha idézőjelbe teszünk mindent
és bármit

mindenviszonylagosítás...)

hétfő, január 04, 2010

weöres, csoóri, pilinszky, én, te, ő - meg amit most értettem meg a Szembe-fordított tükrökről

Csak nagyon-nagyon halkan...


Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.

Hiányosságom váljék jósággá benned.
...
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.

ő elhagy
te elhagysz
én elhagy...
(...om magam)

és elhagyatnak akkor mindenek.

Ha elmész, ha itt hagysz,
megbetegszem,
arany szalmaszálra

hanyatt fekszem.
...
s mire visszajössz majd,
nem ismersz meg.

Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.




péntek, január 01, 2010

welcome to 2010

a legszebb belépő-üzenetek (forrás: Pilinszky, Aeemit & No Name)
a vajon mi minden vár ránk - témán töprengve...


"Mert elhagyatnak akkor mindenek."

"és mégis meg lettünk őrizve mind és ez az egyetlen fontos dolog, hogy valamire még mindig konzervál minket az Isten"

"život má chuť zápasu
a človek ním len preletí."



hhhát (mélylevegő - kilégzés, belégzés, kilégzés)
(engedem, hadd) jöjjön,
éljük meg,
úgy a jó.