csütörtök, május 10, 2012

Örkény

Ha még nem mondtam volna, vagy nem mondtam volna elégszer, a PIM az a múzeum, amely képes rá, hogy mai nyelven szóljon a mai emberhez, lekösse, izgalomba hozza, elvarázsolja, megérintse, és ami a legjobb, az összes érzékszervét szinte egyszerre megmozgatva juttassa el a látogatóhoz a Lényeget. Nem, nem a történetet, az eseménysort, az író/költő életét, és nem is az unalmas, száraz történelmi tényeket, hanem valami belülről jövő lényegit. Mint ahogy a híres-neves Petőfi kiállításban is ezt teszi, az Örkényben még inkább.
Mert az, hogy telis-tele van elképesztően kreatív megoldásokkal (ezt a részt ne olvassa, aki meg akarja nézni, de olyasmik vannak, mint visszafelé járó hangosan ketyegő órák, titkos-tükrös ajtó, tóték dobozaiból összerakható idézetes ülőkék, budiba épített képernyő, korabeli telefonfülke, és mindennek a kicsúcsosodása, a vendégkönyvként funkcionáló szintén korabeli írógép, ahová maga pötyögheti be a vendég az élményeit), az még csak hagyján, kreatív kiállítást láttunk már.
Az, hogy jól találja meg a központi motívumot és nem simán az életét meg az alkotásait firtatja, hanem az egész kiállításban a groteszk látásmód kialakulásának életútbeli eredetét keresi, az is elvárható egy magára valamit adó múzeumtól. 
De az, hogy lelki-önismereti élményt okoz, az igazán átlagon felüli, ha egy múzeumról van szó.
Mert valahogy eltalál az ember lelkében olyan pontokat, amikor fel kell tenni önmagának a kérdést: sorsról, életfelfogásról, szerelemről, írásról. Arról, hogy hogyan akarunk tekinteni egy-egy életeseményre, sorscsapásként vagy lehetőségként, nélkülözésként vagy kihívásként. Satöbbi. 
Persze lehet, hogy ez csak nekem ekkora önismereti élmény, mert mindig is közel állt hozzám Örkény életfelfogása, meg az a szemlélet (kösz, Anyu), hogy egy cseppnyi iróniával, neadjisten szarkazmussal minden könnyebben elviselhető. 
Mindenesetre, aki valamit meg szeretne érezni Örkény világából, annak irány a kiállítás. 


kedd, április 17, 2012

csönd

csönd
csönd
csönd
csönd
csönd

hétfő, április 16, 2012

Várunk

Nem vagyunk jóban az idővel mostanában.
Keveset van velem...
Illetve azokkal a helyzetekkel nem vagyunk jóban, amikor valaki más, a számomra nagyon fontos emberek közül, nincs jóban az idővel, ezért késik, én meg várok. Mert nekem sokszor öt perc is világvége, végeláthatatlan,  hosszú és sötét űr, aminek nincs fény a végén. Persze, ez nem normális. Két dolgot lehet tenni ilyenkor: 1. elmondani az igazán-nagyon-fontos embereknek, hogy velem ez van és kérni őket, hogy ne késsenek vagy szóljanak időben, vagy legalább tegyenek az ügyben erőfeszítéseket, hogy reálisabban tervezzék a saját idejüket.
2. gyakorolni a rugalmasságot, nagyvonalúságot, türelmet, változást, máshogy-gondolkodást és örülni a felszabadult néhány percnek, ahol lehet a napban egy kis "semmi".
+1: barátkozni azzal, hogy amit már Manuel barátunk is mondott rég, és rég azt hittük, hogy értjük, pedig most kezdjük csak megérteni, hogy az információ korában az időtlen idő veszi át az ipari-korszak óraidejének helyét, és az valami nagyon más. Szóval már az idő sem az, ami korábban volt (ennek a szálnak egyenes következménye egyébként, hogy magam is késni kezdek). 

Illetve plusz még egy, a klasszikus hogy-szól-ez-rólad út: gondolkodni azon, hogy vajon mitől is lett ez a terület oly nagyon érzékeny kicsiny lelkünk mezsgyéjén, avagy mit akar ezzel a rengetegsok és rengetegféle várakozással tanítani az Élet.
A karácsony előtti készülésben találtam már rá egy választ, amivel el is voltam egy darabig.
De most jött egy másik, kevésbé filozofikus.

Déli pályaudvar, vasárnap este, metrólejárat.
Tömegek vonatról jönnek, a rutinosabbjának előkészítve a metrójegypénz. Igenám, de ellenőrök nincsenek a szokott helyen. A tömegek hamar lemondanak ilyeténképp a jegyvásárlásról. Meg egyébként is, rossz az automata.
És mi van ráírva? Egy ráragasztott füzetlapon, ákombákom kézírással, talán töltőtollal?
"Várunk a szerelőre."
Pozitív Magyarország díjat az ilyennek. Merugye azt, hogy az automata rossz, látja az egyszeri felhasználó is, de a továbblépést, amerre az ügy éppen halad, aligha. Ezért aztán kiírták.

Tehát. A szerelőre várunk.
és mi mindenre még...