Svéd viasz

Hát örömmel jelentem, hogy nemcsak hogy elmentünk a szépjó Svédországbe, hanem még vissza is jöttünk.
Hmmm, csodát vártam, azt, hogy meglátom a világ egyik legboldogabb vidékét (nemtom, miért élt ez a fejemben, bizonyára a svédek mint a jóléti állam kitalálói és mint a hétköznapimennyország-típusú filmek megalkotói és főszereplői éltek kis elmém pulpitusán).

Nem lenyűgöző volt, hanem sokkal inkább élhető.
Nem meseország, sokkal inkább otthon.
Nem spanyolviaszos, sokkal inkább természetes.

Sok-sok bicikli,
még több bevándorló.
Sok-sok nyugodtság,
és elég sok távolságtartás.

Víz-víz-víz (ez egy külön bejegyzést is megérne, de valami zsigeri öröm volt megtapasztalnom, hogy a hajógyári gyerekség itt csorgadozik az ereimben és az a város, ahol folyók vannak meg hajó, sőtmitöbb hajógyár (Göteborg), az számomra maga az Otthon és valami eksztatikus boldogság kerít hatalmába a naaagy hajók láttán)

Saját tempóban élés-jövés-menés-mozgás és akár mozdulatlanság.
alig-ruhás, napfürdőzős parkban heverészés
és kesztyűs-sapkás északi szél.

meg mindenfélék
fotók egyelőre az arcok könyvének vonatkozó fejezetében

következő úticél is körvonalazódik, lehet tippelni :)

idők jelei

úúúgy tudokén félni és szorongani, amikor ilyen nagy viharok vannak a természetben,
öröklött szorongással, nemalvással, világvége-hangulattal, fázással, féléssel, egyedülléttel...

ugye minden jóra fordul?
ugye ugye?

csiga-travel

A mai nap kedvessége az élettől: Pázmányra menet ülnék be az autóba, ami ez után a rengeteg eső után csupa lehullott faág és zöldülő levél, meg jó adag virágpor által van beborítva, s látom ám, hogy az anyós-ajtó alsó szélén egy kicsi csiga bandukol, illetve csak szötymörög felfelé irányba.
Gondoltam, nem lakoltatom ki, nézzük meg, meddig bírja a tapadóképessége a sebességet, úgyis le fog pottyanni az első kanyarban.
Kimentem, órát megtartottam, igyekeznék visszafelé, s látom ám, hogy a kicsi csiga már az én ajtóm alja felé csuszakolja magát, amiből csak arra tudtam következtetni, hogy átmászott az egész autón (boá, most jut eszembe, hogy az mekkora takony-csíkot jelent, minta nem lenne elég bajom a szélvédőn keletkező óriási macska-lábnyomokkal...).
Hős ez az állat, egy hős. Menetirányra merőlegesen, nem kis sebességgel ott maradt, sőt haladt is annyit, mint mások egy nap alatt.
A további életét nem követtem, azon túl, hogy valszeg visszajött velem Óbudára.

UPDATE!!! Photo by Folkus, ihlette az eredeti, szóban elmesélt sztori.
Külön köszönet érte, épp ilyen volt az én kis utasom is
note az említett csík, amit a csiga húz...

valami más

néha nagyon nagyra tör bennem a vágy, hogy mindent megváltoztassak magamon kívül, de leginkább belül. feltalálhatná már valaki az átváltoztatjuk rovat külső-belső verzióját (nem, a pszichodráma csoport nem az. korábban én is azt hittem, de ki kellett nőnöm ebből).

"a mi lett volna, ha" - körök biztosan az öregedés jelei. mármint komolyan elkezdeni visszajátszani az élet történéseit és keresgélni, hogy ha akkor ott nem azt, amit, akkor merre mentem volna és mi lenne most teljesen más/jobb/rosszabb/könnyebb/nehezebb.
persze ezeknek nincs is sok értelme.

aztán van a másik verzió, a huszárvágásos életfordulat egy leszúrt dupla rittbergerrel - ehhez szintén sok-sok bátorság és főleg belső szabadság kell.

és mindezeket nem azért írom, mert tudnék valamit tutit (hanem azért, mert némely olvasók követelik az újabb írást, köszönet érte)

nostehát az új örök kérdés: vasziszdasz szabadság?

mindezek mellé azért ideteszek némi tutimondást is, főleg mert nem tőlem származik, hanem egészen véletlenül ajánlotta valaki egy egészen más téma kapcsán.
Szóval Müller Péter írja a változás kapcsán ezeket:

Aszkézis.
Van ebben a szóban valami riasztó, pedig nem öngyötrést jelent, hanem gyakorlatot. Gyakorlást. Gyakran megismételt cselekvést.
A dolog így áll: van egy vágyad és szeretnéd, hogy valóra váljon. Egy jó gondolatod és szeretnéd megvalósítani. Meg akarsz változni, mondjuk, vagy át akarod formálni az egész életedet. Szebbé tenni. Ez már nagy mutatvány, ritkán sikerül – de nem lehetetlen.
Amíg mindez csak reménység, még nem a tied.
A megvalósítás útja a gyakorlás.

Reggel, délben, este. És másnap reggel, délben és este. És így tovább egész héten, egész hónapban, egész évben.
Egész életedben.

Először nehéz, mert a gyakorlatra „nem állt rá” sem tested, sem lelked.
Erőt kell venned magadon.
Később a gyakran megismételt cselekvések lassan - nagyon lassan - elkezdenek szokássá változni.
A szokás már megkönnyíti a gyakorlatozást, mert megtanítottad testedet - lelkedet arra , hogy odaadja magát a rendszeres munkának. Már nincs benned tiltakozás és lázadás.
És főleg lustaság - azaz egy benső nem akarás.

Csinálod nap mint nap azt a valamit, aminek eredményében először csak bizakodsz. A szokás vezet, egyenlőre még sikertelenül, gyakran kudarcokkal, de néha - néha már kifejezett jóérzéssel, amit az öröm ad, hogy megtanultad legyőzni magadat...