élet. halál. élet. halál. élet. halál. élethalál

amikor robbanásig duzzadnak a rügyek és arra várnak a folyók, hogy kiáradjanak a medrükből
amikor van, ami nem éli meg az újjászületést, hanem el kell pusztulnia
amikor a napsugaras élet jobban vonz mint bármi más és könnyed lépteket kölcsönöz
amikor alig születik meg a következő mozdulat, aminek ki tudja, van-e értelme egyáltalán

amikor ott állunk a koporsója körül, könnyekkel küzdve, azért, ami nem,
és amikor szétnézünk a koporsó körül és az élet szépségével, generációkon át öröklődő Élettel találkozunk és a mi kis életkéink is találkoznak egy pillanatra, erőt merítve valami titokzatos közös-ségből, amiről magunk sem tudjuk, hogy micsoda, de éltető

amikor el kell veszíteni valakit, mert ő örökre felolvadni készül valaki másban és könnyek nélkül kell elsiratni a meg sem született barátságot, ami ki tudja, hogy mennyire boldogító lehetett volna

amikor egy nagy zenész halála után úgy játsszák a dalait, hogy hömpölyög, áramlik, magával sodor, megmosolyogtat, felvidít, lelken csíp új és még újabb generációkat

amikor az előadás végeztével nem húzzák be a függönyt, mert nincsen függöny, s csak ülünk a könnyeink között a kérdéssel, hogy ha megszabadítasz valakit a tébolyától gyógyítás címén, akkor egyszersmind megszabadítod az élete alapját jelentő szenvedélytől is és örökre a hétköznapiság szürke esélytelenségébe taszítod, s hogy jól van-e ez így

és amikor a hétköznapiság szenvedélyére vágysz, megutálva néhány pillanatra minden felelősséget és világmegváltást

akkor
megkérdezed-e?
hogy boldog vagy?
hogy merre visz a vágy? vagy a szél? vagy a fájdalom?
de legfőképp megengeded-e, hogy ne kérdezd meg.

ps. 

Nóra mondta múltkor, hogy ambivalens. ez itt. 

igen. az. se több, se kevesebb, 

se jobb, se rosszabb. 

ambivalens.