megfosztják ruháitól

még mindig bennem van a furcsa szorongás, ahogy írni kezdem.

böjt. keresztút. család. szombaton meghívtak minket, hogy vegyünk részt a családok keresztútján és legyünk egy állomás stb.
aki tudja, hogy megy ez, el tudja képzelni.

sosem voltunk különösebben keresztút-járók, de egyértelműen érezzük most, hogy ennek jelentősége van. 

("bekerülni" a 14 ép, egészséges család közé, akit találtak az egyházközösségben, felolvasni néhány jó szót , ami lehet, hogy valakit megérint, együtt venni részt ezen a sajátos elmélkedésen, együtt venni részt bármin. aktívnak lenni az egyházban. képviselni, hogy igen, a család fontos)

szokásos szombat, egy idő után kezdünk készülődni. szövegben, lélekben, testben.

apu jön haza, mondja, hogy baj van, nagyon nagy baj. 

életemben kétszer hallottam tőle ezeket a mondatokat. így. a másik egy autóbaleset volt, tisztán emlékszem, amikor hazajött.

ég krasznahorka. kapcsolja be a rádiót, jönnek a könnyei. 

krasznahorka kicsi gyerekkorunk óta A Vár volt. nem töltöttünk ott sok időt, de annál meghatározóbb időket. 
s főleg, hogy onnan lehetett hazavárni aput, hallgatni tőle a rengeteg mesét, családtagként emlegetni a kedves-múmia zsófiát, akitől féltünk is, 
és tudtuk, hogy elkövet néha egy-két megmagyarázhatatlan dolgot. 

ha bárki kérdezte, hogy mit dolgoznak a szüleim, akkor el lehetett mondani például, hogy  "az én apukám védi a krasznahorkai várat". 

minden gyereknek megvan "az én apukám úgyis erősebb" mondata, nekem ez volt az.

snitt. 

keresztútra el. 

tizedik állomás, Jézust megfosztják ruháitól. 

vajon mi mindent kell még elengednünk? családnak, nemzetnek, közösségnek? sorolom a listát, magamban, istennek, dühösen és félve kérdezem, vajon mi vagy ki a következő a nagy világégés-listán?

mennyi van még?

snitt. 

közös családi cukrászda-élmény, közös családi mise, Maurus atya.

Maurus atya kicsi gyerekkorunk egyik meghatározó egyházi szereplője. ő volt az, akinél gyerekmisén a Miatyánknál be lehetett tódulni az oltár köré és kézenfogva imádkozni együtt. humor, szigor, szeretet.  kb tizenöt éve láttam utoljára.

evangélium. Jézus azt mondja, "én három nap alatt felépítem újra"

vasárnap. 

délelőtt hívnak a várból, hogy azonnal menni kell. kárfelmérni, kamerafelvételeket kihozni, ilyesmi.

érzem mélyen belülről, hogy nekem is oda kell mennem. nem tudom megmagyarázni, miért. 

talán mert nem voltam ott, amikor átadták az egyik balatoni házat, majd a másikat. talán mert ott voltam, amikor václav havel szónokolt a lodiar tetején rendszerváltáskor, talán mert nem tudtam bemenni a keresztanyámhoz a kórházba, mielőtt meghalt, pedig tudtam, hogy akkor láthatom utoljára. vagy talán mert mélyen legbelül mégis lakik bennem egy oknyomozó újságíró. vagy tán még több, egy kalandor. nem tudom.

(zárójel.  két nappal korábbi pszichodráma csoport, behúzom a székem: "azt szeretném látni, milyen lenne az életem, ha az elvárások helyett a vágyaim szerint alakítanám?" aki tudja milyen az, el tudja képzelni)

nem sokkal később elindulunk. 

apu mondja induláskor, hogy bátor vagyok, hogy eljöttem.

azt hiszem, egész eddigi életemben ez volt az egyik olyan mondat, amire nagyon vágytam tőle.

 

beengednek még aznap este, három rendőrkordon, nyomozó, igazgatónő, őrbácsi, sötétedés. 

jellegzetes, semmihez sem hasonlító füstszag, szálló pernye, az arcokon szorongás. elmondhatatlanul nagy szél, izzó gerendák.

mindenki. magyarul. beszél. 

"ottókám, ha meglátod, sírni fogol"

nem sírunk, nem tud kijönni a könny. a látvány rosszabb mindennél, amit elképzeltem.

amikor újabb faldarabok omlanak le, a tűzoltók kitessékelnek, hogy életveszélyes. lángol, oltani kell újra.

aztán másnap beengednek megint. 

ami ép, az szinte érintetlen, ami megsemmisült, az megsemmisült. 

fekete és fehér, halál és feltámadás. 

a rendőrök korrektek, óvatosak, figyelmesek és annak a megkönnyebbülése látszik mindenkin, hogy ennek a napnak már van előremutató célja. senki nem beszél a gyanúsítottakról. csak az ostoba bulvársajtó, de az ide, a tenni akarók közé nem ér el.

muzeológusok érkeznek, nincs elég sisak, talpig úriembernek öltözve felsétál a domboldalon az ex-elnök. beengedik.

hosszú várakozás, én közben kutatási jelentést írok egy egészen más világ számára. aztán hazaindulunk. 

hosszan, sűrűn késztet pislogásra a szemembe szállt por. 

az igazgatónő szavait hallgatva tűnik el a látóhatárról a várrom. van remény.