mondta anno Boros András egy trénerképzőnk nyitóköre után, amikor kifejeztem, hogy nagyon utálom, hogy most itt kell lennem, és ha megtehetném, nem lennék itt.
"megteheted" - mondta
és fogtam a kabátom és kimentem. 3 másodpercig tartott csak a bűntudattal való viaskodás. utána a mélylélegzetes, napfényes, lendületes lépéseket hozó szabadság vette át a kormányt.
ezúton is köszönöm Andrásnak. mert segített egy picivel közelebb lépni a szabadságomhoz
és azóta is számtalanszor tudtam megtenni hasonló lépést. ha úgy éreztem, hogy nem kell ott lennem, ahol. vagy hogy nem akarok.
például ma. a mise kellős közepén.
nem tudtam nem kijönni. égett a lábam alatt a talaj.
az, hogy a pap arról prédikál, mennyire gyűlöletesen bűnösök vagyunk mind, csak egy csepp a pohárban. elfér a sok másik mellett.
az, hogy a pap meg a kántor privát kakaskodást (bocsánat, nem tudok nem őszintén fogalmazni, fütyimércét) rendez a hiszekegyből, az csak egy körülmény. az ilyesfajta hatalommal átitatott szervezetekben megesik ez sokszor, csak nem mindig ilyen látványosan.
az igazi mozdulást az a mindennél biztosabb érzés hozta,
hogy a szélben és napfényben, folyópartot bámulva, lendületeseket lépegetve és mélyeket lélegezve
sokkal jobban, szebben, intimebb módon tudok Istennel találkozni,
mint ha a hidegben görnyedek, miközben a saját dühömmel próbálok megküzdeni.
hát persze, hogy így lett.
és hálás vagyok érte.
és nem érdekel, hogy a hiszekegyet mormolni vagy énekelni kell.
sétáló kontepláció rulez. ajánlom mindenkinek.
és. akinek van szabad ima-kapacitása,
kérem, hogy egy liberális szemléletű pápáért könyörögjön. köszcsi.
ámen.
VálaszTörlés