hogy semmi sincs velem.
mert nagyon sok minden van,
megtanultam a minap, hogy a gödör alját olyan nagyon sokféle úton lehet még elérni, hogy azt elképzelni sem tudom, de az élet szeret annyira, hogy újabb és újabb utakat mutat meg nekem, hogy gyakorolhassam a kikapaszkodást is.
aztán arra is emlékeztetett az élet, hogy kis butus voltam, amikor azt gondoltam korábban, hogy tudok a JELENben lenni. Mert képes éppen lehettem rá, de hogy nem azt gyakoroltam eddig, az biztos (tipp: tényleg gyakorolni a JELENt akkor tudod majd igazán, ha egyszercsak hopp, mint egy futószőnyeg, kicsúszik alólad a jövőkép, a múlt meg már nem lesz annyira érdekes, hogy megérje visszaszaladni belé).
a sztereotípiákkal való leszámoláshoz szintén nagyon alkalmas a gödöralja: vannak ott sziklák, amelyekhez hozzáütődve remekül zúzódik porrá minden sztereorípia: biztonságról, énképről, társadalomképről, férfiképről, nőképről, bármiképről
továbbá: kiderült, visszatérő mesehősök léteznek. A varázslók akkor jönnek, amikor a leginkább szomjazik a lelked.
a sose-történhet-meg-velem dolgok képzeletbeli listáján újabb tételeket húztam át grafit ceruzával.
van az életben olyan probléma, amire mondhatom, hogy nem tudom, hogyan lehet megoldani.
beismerhettem a minap, hogy semmit, de semmit nem tudok a gyereknevelésről.
elmulaszthattam a kaktuszvirágot észrevenni, amely évente egyetlenegyszer nyílik ki, huszonnégy órára
körülöttem. ahol csak járok-kelek, mindenhol házakat bontanak porrá,
bomlanak le hitek, házak, kapcsolatok,
van, amit szeretek és van, amiért már tudok hálás lenni,
és olyan nagyon sok dolog van még, amit nem engedtem még el eléggé.
update:
az a bizonyos kaktusz lehet, hogy csak egy napig tartja a virágát, de van, hogy évente két virágot is hoz.
Másodszorra elkaptam.
A természet tanít.
Isten szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?