igényekre alapozva

mondjátok, vidámakat írjak

igazából egy halom vidám történet össze van gyűjtve a fejemben, csak a filósakkal az van, hogy azokat gyorsan ki kell írni, a vidámak meg nem annyira nyomják a szivem, ezért azokat halogatom.

na akkor jöjjön egy.
azért szeretünk ott lakni a rumbachsebestyén utcában, budapest közepén, mert nemcsak, hogy minden 20perc, hanem a kis autókának is jó helye van az udvarban.
általában
néha, amikor a falhoz állok túl közel, akkor a fölötte balkonról ledobált elszáradt muskátlihajtások landolnak a szélvédőmön, igazán kedves
mondja is a házinéni, aki mindent lát, hogy há ne álljak olyan közel, mert rám dobálnak minden szart
mondom, igaza is van, mit jófejkedek én, hogy mindenki elférjen tőlem, inkább előbb maradok
akkor csak a szép érett feketeszedrek potyognak rám mindenhová, és szottyannak rá mármár lekvár állapotban a csillogó ezüstre, nade sebaj
jóltettem, előreálltam
egyszercsak jön a felirat, a szélvédőmhöz tűzve:
"KÉRJÜK ÁLJON HÁTRÁB. AUTÓS SZOMSZÉDOK. KÖSZI"
így, ahogy írtam.
kedvesek
ez már majdnem olyan jó, mint tavaly ilyenkor a családipótlékosztály :)
hátra is áltam, ahogy köll
persze a házinéni épp akkor is arra sündörgött véletlen.
mondta, mennyire tajtékzott a taxisszomszéd a bazinagy mercijével, hogy nem tud tőlem elfordulni.
hát hiába. a közösségi együttélés mindig áldozatokkal jár.

visszhang

vanugye életem színjátszófesztiválja, a jókai napok.
szerelem ez, nincs mit tenni. az év egyik legszebb pár napja, megtelik a város színházi manókkal és a szívem is megtelik velük.
a legszebb régiszépidőkben reggeltől reggelig pörögtünk, írtuk az újságot, szerkesztettük, haldokoltunk és szerettük nagyon.
az még a danczy-korszak volt - a világ legtündéribb tördelője.
"haza akarok menni anyukámhoz" - mondta hajnal kettő körül sírós hangon, és folytatta.
akkoriban tűnt fel a színen ZSHB is, vagyis ZselésHajú Barátunk, akivel az egy évadon keresztül folytatott tollpárbaj tárgyára senki sem emlékszik már, csak az utána jött megbékélés ízére, és azóta ő maga is ZSHB-nek hívja magát...
és hát a főszerkesztő.
édes jánosom az az ember, akit nem tudok nem szeretni, tehet vagy mondhat bármit...odavagyok érte és megtisztel, ahogy ő szeret.
mondta a legelején, hogy ha ügyes leszek, akkor elvihetem az írásaimat megmutatni az egyetemre. aztán megírtam az egész első lapszámot.
aztán volt, hogy a távolból kért meg, hogy írjam meg a beköszöntőt, mert szeretné, ha én lennék a címlapon.
aztán idén máshogy lesz.
őt elcsábította a színpad, így a laptól is elrepül
engem meg sodor az élet, de harcoltam az árral, hogy ott lehessek a fesztiválon, amennyit csak lehet, és valami egzisztenciális mélységekben fáj, hogy nem tudok az elejétől a végéig
és közben kiderült az is, hogy más szerkeszti a lapot
engem meg nem is hívnak
marad jános levele, a nosztalgia, az emlékek, a szerelemteljes várakozás és a belecsobbanás
csak idén egy kicsit máshogy...

Apátlan férfiak

Elméleteket gyártok mostanában megint.

Elmélettől elméletig élve próbálom megérteni az élet kis kockáit.

Újabb embercsoport képe állt össze bennem a hétvégén, egyfajta erőteljes minta tükrében látva a körülöttem élő férfikék ilyenségét vagy olyanságát.
Ez az új csoport az apátlan férfiaké.

Mindazokat kell ide érteni, akiknek nem volt az életben apamintájuk (korán meghalt, nem ismerték, nem éltek együtt), vagy anti-apamintájuk volt (alkoholista, deviáns vagy bármiképp olyan, akihez nem szeretne az illető hasonlítani). Ennélfogva nem másolt mintákból, vagy nem az apától másolt mintákból építkeznek, hanem az anyait veszik alapul, s lesznek ennélfogva egy fokkal érzékenyebbek, finomabbak, nőiesebbek. Vagy az apa ellenkezőjét nevelik ki önmagukból.

És hogy miért fontos ez. Mindazon férfiak és fiúk többsége, akik az életemben eddig nagy szereppel bírtak, szerelmek, jóbarátok, álomhercegek, apátlan férfi volt. A saját apám nem ilyen, amennyire eddig tudom, de benne is több a lelki finomság, az érzelmi beállítódás, mint az átlagos. Lehet, hogy az ő apja volt apátlan férfi – újabb téma, ami után nyomozhatok.

Miért kell vajon a nőiesebb férfi? Magamat keresem bennük? Azt akarom, hogy kettőnkben nőből legyen több? Vajon miért?

Ezt most ténylegtényleg nem tudom…

Kövek-a-zsebben

a tháliában. május elseje előestéjén. hónapokig vártunk rá, sorban álltunk jegyekért a virtuális térben, és végre sikerült!!
rudolf pétert eleve szeressük, a jelenléte már önmagában garancia, hogy nem történhet túl sok művészietlenség, ahol ő van. kálloy molnár pétert nem ismertük mindezidáig nagyon (de lehet, hogy ha kettőjük közül választani kéne, most azt mondanám, hogy ő volt a jobb). és ha még gerendás péter is bejön ígyvagyúgy a képbe, az már több, mint szép.
sokszereplős darab, amerikai-ír filmes történet, amit a két fent említett úriember játszik végig nulla darab tárgyi eszköz segítségével (na jó, ez így nem igaz, van nekik hat székük, egy kalapjuk és egy összehajtott, fehér zsebkendőjük).
régenvolt súlyosságú színházélmény. nehéz is szavakba önteni. egyszerre van jelen olykor a színen akár négy vagy öt szereplő (vagy akár egy kocsmányi statiszta), és a két színész egyetlen könnyed pördüléssel vagy néha akár anélkül képes váltani amerikai színésznőciből ír statisztába, vagy mickybácsi, az utolsó élő statisztából rendezőasszisztens-nőcibe. káprázatos.
olyan kifinomultsággal és kreativitással használják minden színészi eszközüket a lehúzott pulóverujjtól a zajkelésen keresztül a harsány mozgásokig, amit másodpercenként érdemes lenne visszanézni és tanítani.
láttam már ilyet rudolf pétertől az és rómeó és júliában, de a mostani élmény annál intenzívebb volt, mivel közvetlen közelből, kamaratérben élhettem végig a varázslatot.
a felétől kezdve minden apró ívnek a végén ott reszketett bennem az ugyemégnincsvégecsakmaximumszünetlesz-érzés, még akkor is, amikor vége lett (a tablónál, ami szintén többszereplős volt, már muszáj lett elfogadnom a tényt). és miután kiürült a nézőtér is, még mindig ott ültünk, mint amikor a film véget ér - ez meg az a félig-filmesként bennem élő, rituálé-szerű kötelességérzet volt, hogy a stáblistát végig kell ülni. tiszteletből, hogy az élmény csituljon, hogy jól rögzüljenek a képek a szívünkben, és mert jól esik maradni még, mielőtt a zord világba visszamennénk.

arról, hogy mennyire számít a hőmérséklet

rettenetesborzasztóan tönkretesz, ha fáznom kell
nem tudok dolgozni
nem tudok koncentrálni
elfáradok, ha fáznom kell, mert az életben maradásért való hőtermelés viszi el minden energiámat
ha arra ébredek, hogy hideg az orrom, egész délelőtt használhatatlan leszek, mert minden energia a felmelegedésre megy el.

ha kimondok magamból valamit, amit nagyon nehéz, attól kihűlik a szervezetem...

és ha nagyon fázom, elkékülnek a körmeim

brrr.

Bagdy Emőke, nagy szeretetgombóc pedagógus-guru mondott a hétvégén sünökkel kapcsolatos példázatot a közösségre. A kis sünök, amikor fáznak, akkor közelebb és közelebb másznak egymáshoz, hogy melegedjenek. persze ez elsőre szúr. de aztán addigaddig helyezkednek-közelednek, amíg nem sikerül felvenni azt a kényelmes állapotot, amikor már nem szúr, csak melenget...
ez a közösség :)