mi a jó az esőben? optimisztikus, önámító semmitmondás

nincsen más esély a túlélésre, mint megszeretni
meg egyébként is elkapott valami optimizmus, úgyhogy összegyűjtögettem, mik az előnyei az esőnek. rövid távon és kicsiben persze.

szóval miért jó, ha esik?

• lemossa az erkély talajáról a galambszart, nem kis munkát spórolva ezzel az ember lányának
  
• bringázás közben hűsítő és vicces, persze csak ha kicsikét esik, nagy cseppekben
• lehetővé teszi a politikusok számára, hogy valódi problémákkal foglalkozzanak a hatalmuk és nárcizmusuk pallérozása helyett, persze csak ha nagyon nagy mennyiségben
• lemossa az allergén polleneket és szöszöket a levegőből, megkímélve ezzel azokat, akik egyébként reggeltől estig tüsszögnének
• az autót is lemossa némileg, eltüntetve az ótvar macskalábnyomokat a szélvédőről, amik bele se gondoljunk, hogy kerültek oda

ésvégül: lehetővé teszi, hogy szivárvány keletkezzen valahol a világban - persze csak ha a nap is süt.

tartsatok ki, lesz még nyár. remélem...

a jövő politikusai

Egyetemen oktatni azért szeretek, mert lehetőség van valami olyan tudást átadni az ifjú generációknak, amivel egy icipicit több fogalmuk lesz a világ működéséről. Vagy legalább megpróbálni. A sorok között.

Egyetemen oktatni azért utálok, mert tönkretesz, amikor frontálisan kell.

Egyetemen oktatni azért szeretek, mert folyamatos kapcsolatom lehet a jövő generációkkal.

És egyetemen oktatni azért utálok, mert a nonprofit szociológia szakirány megszűnése óta a jövő POLITIKUSAIval zárnak össze hetente másfél órára.

De legfőképpen azért utálok egyetemen oktatni, mert ebben a népcsoportban (politológus hallgató) olykor olyan elképesztő méreteket ölt a pofátlanság reális önértékelés teljes hiánya, hogy legszívesebben toporzékolnék.

Az, hogy az internetről összemásolt anyagokból farigcsálunk házi dolgozatot, hát az nem újdonság.
Az, hogy a mai átlag egyetempolgár nem ismeri a sorkizártra szerkesztett szövegeket és a hivatkozást, nem készít címlapot/fejlécet és egy üres szövegtörzsű levélben csatolja a Nagy Művet, még szintén megemészthető.

De az, hogy olyan mondatokat felejt benne a szövegben, minthogy "Az anyák napi kényeztetés fotói a "Képtár" menüpontban illetve IDE kattintva megtekinthetők", valamint a Gyümölcsök és az Olivaolaj képi ábrázolását és a vitaminok fontosságáról szóló értekezést is fontosnak tartja a nonprofit szektor előadáshoz írott házidolgozatában, az egyszerűen szánalmas.
Mondhatni megalázó. Mármint az, hogy mégsem írhatom be a szöveges értékelésbe a fejlesztő kérdést, hogy mi a f*t gondolsz magadról/rólam és főképp mit keresel az egyetemen, kisöcsém? Hanem meg kell indokolni, hogy miért nem tudom elfogadni a dolgozatát, miközben a jól ismert NagyEndrei fordulattal azonnal eltanácsolnám az egyetem környékéről is.

Ezekből a remekbeszabott, gerinces kis mókusokból jő majd ki a jövő politikusi generációja, csak gratulálni tudok.

Persze egy ilyen történet mindig minősíti az oktatót is, ezt nem szabad elfelejteni.
Úgyhogy egyetemi oktatói karrier THE END...

Svéd viasz

Hát örömmel jelentem, hogy nemcsak hogy elmentünk a szépjó Svédországbe, hanem még vissza is jöttünk.
Hmmm, csodát vártam, azt, hogy meglátom a világ egyik legboldogabb vidékét (nemtom, miért élt ez a fejemben, bizonyára a svédek mint a jóléti állam kitalálói és mint a hétköznapimennyország-típusú filmek megalkotói és főszereplői éltek kis elmém pulpitusán).

Nem lenyűgöző volt, hanem sokkal inkább élhető.
Nem meseország, sokkal inkább otthon.
Nem spanyolviaszos, sokkal inkább természetes.

Sok-sok bicikli,
még több bevándorló.
Sok-sok nyugodtság,
és elég sok távolságtartás.

Víz-víz-víz (ez egy külön bejegyzést is megérne, de valami zsigeri öröm volt megtapasztalnom, hogy a hajógyári gyerekség itt csorgadozik az ereimben és az a város, ahol folyók vannak meg hajó, sőtmitöbb hajógyár (Göteborg), az számomra maga az Otthon és valami eksztatikus boldogság kerít hatalmába a naaagy hajók láttán)

Saját tempóban élés-jövés-menés-mozgás és akár mozdulatlanság.
alig-ruhás, napfürdőzős parkban heverészés
és kesztyűs-sapkás északi szél.

meg mindenfélék
fotók egyelőre az arcok könyvének vonatkozó fejezetében

következő úticél is körvonalazódik, lehet tippelni :)

idők jelei

úúúgy tudokén félni és szorongani, amikor ilyen nagy viharok vannak a természetben,
öröklött szorongással, nemalvással, világvége-hangulattal, fázással, féléssel, egyedülléttel...

ugye minden jóra fordul?
ugye ugye?

csiga-travel

A mai nap kedvessége az élettől: Pázmányra menet ülnék be az autóba, ami ez után a rengeteg eső után csupa lehullott faág és zöldülő levél, meg jó adag virágpor által van beborítva, s látom ám, hogy az anyós-ajtó alsó szélén egy kicsi csiga bandukol, illetve csak szötymörög felfelé irányba.
Gondoltam, nem lakoltatom ki, nézzük meg, meddig bírja a tapadóképessége a sebességet, úgyis le fog pottyanni az első kanyarban.
Kimentem, órát megtartottam, igyekeznék visszafelé, s látom ám, hogy a kicsi csiga már az én ajtóm alja felé csuszakolja magát, amiből csak arra tudtam következtetni, hogy átmászott az egész autón (boá, most jut eszembe, hogy az mekkora takony-csíkot jelent, minta nem lenne elég bajom a szélvédőn keletkező óriási macska-lábnyomokkal...).
Hős ez az állat, egy hős. Menetirányra merőlegesen, nem kis sebességgel ott maradt, sőt haladt is annyit, mint mások egy nap alatt.
A további életét nem követtem, azon túl, hogy valszeg visszajött velem Óbudára.

UPDATE!!! Photo by Folkus, ihlette az eredeti, szóban elmesélt sztori.
Külön köszönet érte, épp ilyen volt az én kis utasom is
note az említett csík, amit a csiga húz...