Tango

azt hiszem, igazából már nem olvasnak blogokat az emberek.
úgyhogy akár abba is lehetne az írást hagyni.

de azért, mielőtt ezt megteszem,
még szeretném megköszönni az elsőelső argentin tangó élményt
és a legutóbbit
és a közben történt összeset

amely határokat lépetett át
tanít a nem-kemény-tartásra
önátadásra
követésre
és arra az örökérvényű igazságra,
hogy a tangóban nincsenek lépések. CSAK a Kapcsolat van.

az élettel való bármely párhuzam

az utalásokban megjelenő szereplők valóságos volta és szerepe,

valamint a zene szavaiból kirakható háttértörténet valóságtartalma

szándékos.

N.Ő.

G (5). fürdik.

- Anya, mi ez itt?
- Ez a gátad.
- Az miii? Kérlek, anya, mesélj nekem a gátamról!
- Az a lányoknak nagyon fontos.
- Miért fontos a lányoknak aaaz?
- Mert amikor állunk, meg sétálunk, akkor az tartja meg a belső szerveinket. ... (felsorolja)
- És mi van, ha eltöriiiik?
- Nem törik el, csak elfáradhat. Vigyázni kell rá.
- Hogyan kell rá vigyázni?
- Azt majd később megtanítom neked.
- De mooooost, anya, most tanítsd meg!
- Hát úgy kell tornáztatni, mint amikor vissza akarod tartani a pisit. Azt hogy szoktad?
- Így (mutatja, hogy összeszorít)... Amikor nagyon kell pisilnem, akkor úúúgy, hogy nagyon gyorsan szaladok.


gyönyörű...

akarom. most.

Elég volt a télből. de ezt mindenki tudja.igazából azt akarom elmondani, hogy Finy Petra versei zseniálisak. Most nincs időm ezt hosszabban ecsetelni,de nagyon, nagyon ajánlom.és ha már a tavasznál tartunk, akkor jöjjön a Tavaszinduló.  

    Itt is tavasz, ott is tavasz, bundabimbót bont a kuvasz Itt is tavasz, ott is tavasz, rügybe borul minden kamasz

   Itt is tavasz, ott is tavasz, a föld szaga harsány, pimasz Itt is tavasz, ott is tavasz, az arcodon fénylő grimasz

   itt is tavasz, ott is tavasz, nincs az égen felhőtapasz

   itt is tavasz, ott is tavasz, vetkőzzünk már, lelkünk csupasz!   

szeretünk. élni. hóban. fagyban. is.

szeretem a Vasmacska filmklubot, mert megmozgatja az életet komáromban, nem beszélve arról, hogy még a helyi filmkultúrát is nevelgeti, és beszélgetni tanít húsbavágó dolgokról, időként akár még tabudöntögetően is. A Ďakujem, dobre / Köszönöm, jól / Fine, Thanks jó film, megrázó persze, de oly mértékben otthonosak azok a helyzetek, amelyeket  megmutat, hogy szinte meg sem kottyan. Filmes szempontból szép munka, és szocio szemszögből pedig tiszteletre méltó, alázatos és bátor kísérletezés a féldokumentarista-jellege, a gyönyörű természetes arcok, a rendezői hozzáállás és a mélyen megérintett színészei miatt.

és jó, hogy lehet utána beszélgetni, 
kérdezni, 
mesélni. és elég kevés az udvariaskodás.
hogy elhangzik az is, hogy ez a film nem a szlovák-magyar együttélésről szól. a szlovák-magyar együttélés csupán a közege, a maga legtermészetesebb módján.
amiről szól, az ennél egy kicsivel univerzálisabb. 
az él-együttél-öl-hal-nyomorog-bűnhődik-büntet-bűntudatban vergődik-függőségben vergődik tengely.
és nem kapunk választ az asszimilációs kérdésekre, mint ahogy arra sem, hogy mik az "elég jó" döntések az idős szüleinkkel, tönkrement szerelmeinkkel és egymásért vállalt felelősségünkkel kapcsolatban.

szeretem a március 15-t komáromban tölteni, mert nekem a szabadságharc nem a pártpolitikai nagyotmondó-versenyről, hanem a mi kis komáromi szabadságharcunkról, meg az utcára kivonulás egyik legális lehetőségéről szól. egyfajta kisvárosi mustra is ez, valljuk be. 
olyan helyzet, hogy a város teljesen körül van zárva, nem lehet kimenni, se bejönni, sem semerre közlekedni, és most már nem bátorság (hanem objektív közlekedési tényállás) kérdése, hogy elindulnak-e haza a DS és környéki barátocskák, sosem volt még (egyszer sítúrán kellet majdnem ott maradnunk a nagy hó miatt).
szeretem azokat a helyzeteket, amikor tanít az élet, hogy jobban hagyatkozzunk a passzív időre, amikor nem mi osztjuk be a dolgok menetét, a percek múlását és az egymást követő események sorrendjét, hanem az élet, a természet, a sors, a gondvidelés, vagy valamelyik ezek közül. és igen, be kel vallanom, végsősoron szeretem azokat a helyzeteket, amikor valaki végre kiveszi a kezemből a kontrollt, és nincs más dolgom, mint sodortatni magam. vagy küzdhetek is, mert a szabad akaratom változatlan, tehát annyit küzdök, amennyit akarok (nem fölösleges, mert tanulok ez által. csak nem biztos, hogy változtat a helyzeten). 
és végtelenül, elmondhatatlanul hálás vagyok azokért az időkért, amikor a mindenféle allűrök és ál-derű nélkül, bezárt és vagy összezárt helyzetekben az élet iránti szenvedélyes szeretet lép működésbe bennünk, nem pedig a kesergés. 
hogy ha már elmarad a kultúrműsor, lehozunk a padlásról és fél napon át lengetünk egy kitudja-honnan-származó nemzeti zászlót
hogy sütünk egy adag palacsintát, mert arra máskor úgysincs idő
hogy össze is veszünk persze, nem is egyszer, mert az is az élet része
és aztán mindenféle pironkodás nélkül megosztjuk a világgal, hogy igazság szerint mi nagyon élvezzük, hogy jó helyen vagyunk.

24 óra az kívül a mindennapokon, 
köszönjük, élet!

ha nem akarsz itt lenni, vedd a kabátod és menj ki

mondta anno Boros András egy trénerképzőnk nyitóköre után, amikor kifejeztem, hogy nagyon utálom, hogy most itt kell lennem, és ha megtehetném, nem lennék itt.
"megteheted" - mondta
és fogtam a kabátom és kimentem. 3 másodpercig tartott csak a bűntudattal való viaskodás. utána a mélylélegzetes, napfényes, lendületes lépéseket hozó szabadság vette át a kormányt.
ezúton is köszönöm Andrásnak. mert segített egy picivel közelebb lépni a szabadságomhoz
és azóta is számtalanszor tudtam megtenni hasonló lépést. ha úgy éreztem, hogy nem kell ott lennem, ahol. vagy hogy nem akarok.

például ma. a mise kellős közepén.
nem tudtam nem kijönni. égett a lábam alatt a talaj.
az, hogy a pap arról prédikál, mennyire gyűlöletesen bűnösök vagyunk mind, csak egy csepp a pohárban. elfér a sok másik mellett.
az, hogy a pap meg a kántor privát kakaskodást (bocsánat, nem tudok nem őszintén fogalmazni, fütyimércét) rendez a hiszekegyből, az csak egy körülmény. az ilyesfajta hatalommal átitatott szervezetekben megesik ez sokszor, csak nem mindig ilyen látványosan.

az igazi mozdulást az a mindennél biztosabb érzés hozta,
hogy a szélben és napfényben, folyópartot bámulva, lendületeseket lépegetve és mélyeket lélegezve
sokkal jobban, szebben, intimebb módon tudok Istennel találkozni,
mint ha a hidegben görnyedek, miközben a saját dühömmel próbálok megküzdeni.

hát persze, hogy így lett.
és hálás vagyok érte.
és nem érdekel, hogy a hiszekegyet mormolni vagy énekelni kell.
sétáló kontepláció rulez. ajánlom mindenkinek.

és. akinek van szabad ima-kapacitása,
kérem, hogy egy liberális szemléletű pápáért könyörögjön. köszcsi.