Néhány év csendesség után a Labirintus, ez a gyönyörű élet-szimbólum visszatért hozzám.
Mindenhol minden tele van vele. Építem, ajánlom, játszom, járom, érzem, gondolom, rajzolom.
És mindeközben meg, amikor azt kérdik, hogy vagyok, mert mostanra már lettem annyira rutinos versenyző, hogy az őszinteséget válasszam, azt mondom, hogy szét vagyok esve.
Mert ez van. Elfelejtem, kiesik a kezemből, elhagy, elromlik, nem sikerül úgy, pont nem ér oda, pont nem elég hosszú, pont nem elég jó. Hát ez van.
NEM.
ELÉG.
JÓ.
mit lehessen tenni.
Megyek befelé.
Az élet-halál-újjászületésben a középső akkor is a halál, hogyha optimisták vagyunk.
A közép, az nem biztos, hogy fáklyás menet. Nem fájdalommentes, nem ússza meg a magányt, nem kerülheti ki, hogy mindent kieresszen a kezéből.
Ez. Van. Látom, másokkal is. Megyünk BEfelé.
Szinte az egyetlen dolog, ami ebben az őskáoszban életmentő,
hogy tudom: ez csak egy labirintus.
Nem veszhetek el.
Nem veszhetek örökre el.
A kifelé úgy ugyanarra visz, mint amin befelé jöttem. Még akkor is, ha máshogy érzékelem.
Nem kell tenni mást,
csak az egyik lábadat
a másik elé.
hétfő, június 16, 2014
hosszú/boldog/házasság
sokáig azt gondoltam,
hogy a szüleim hosszúházasság-receptje megfejthetetlen.
de mostanában, ahogy hallom anyut
beszélni_hosszan_átéléssel_érzéssel_szakértőn_fociról,
kezdem azt érezni,
hogy az egyik pillérhez
egy icikepicikét
közelebb jutottam.
hogy a szüleim hosszúházasság-receptje megfejthetetlen.
de mostanában, ahogy hallom anyut
beszélni_hosszan_átéléssel_érzéssel_szakértőn_fociról,
kezdem azt érezni,
hogy az egyik pillérhez
egy icikepicikét
közelebb jutottam.
szombat, június 14, 2014
ételek hangja
Bé-nek
tojásfehérje, ahogy verődik habbá,
a tál falán koccan a fémhabverő.
sőt. csupa műanyag kézi, tekerős habverővel
tekeri-forgatja a nagypapa hosszan,
és a nagypapa kezének a forgatása
még a habverő hangjánál is fontosabb
frissen pirított, még forró magvak
sercennek fel a zsenge salátaleveleken,
pattog és sercen még sokáig, kiszámíthatatlanul,
titokzatos. és tán még némi erotika is lapul benne.
mozzarellához simuló rukkolaszeletekbe harapni
grapefruitfilézés közben elszakítani a hártyát a kis rostok kötelékétől egyesével
zöldborsó héját kipattintani
frissen elkészült turmixban kanállal elkeverni a fahéjat
haboskávé habjában a kanállal végigszántani
élethabzsolás.
Címkék:
fitnesszvellnesszhepinessz,
kisvilág
vasárnap, június 08, 2014
Tengeróceán
Nem fogok most magyarázni semmit. Csak ideteszek nektek egy darab Alessandrót, a Tengeróceánból, mert újra olvasom, és hát egészen katartikus.
Az alábbiak minden egyes mondatáról komplett önismereti csoportokat lehetne indítani. Valószínűleg használni is fogom majd ezt a szöveget egyszer, ha képes leszek rá, hogy olyan tempóban olvassam, ami nem egyenlő az élethabzsolással. Pillanatnyilag ez nem megy.
"Ne gon-
dold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony... Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam... menekülni, igen: menekülni. Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz. Csak későn jöttem rá. Ha időt adsz az életnek, könyörtelen, különös fordulatokat vesz: és egy szép napon azt látod, hogy már csak úgy lehetnek vágyaid, ha bajt okozol velük magadnak. Ekkor minden felborul, nincs mód a menekülésre, minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz a hálóba, minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz. És nincs menekvés. Túl későn kezdtem vágyakozni. Minden erőmmel. Annyi bajt hoztam magamra, hogy el se bírod képzelni.
Tudod, mi
olyan szép itt? Nézd: ahogyan sétálunk, a homokban
hagyjuk a cipőnk nyomát, itt maradnak, szépen kirajzolódnak. De holnap, amikor
felkelsz és végignézel ezen a hosszú parton, semmit sem látsz, sehol egyetlen
nyom, jel. Éjjel a tenger elmossa. A tenger mindent elrejt. Mintha soha senki
nem járt volna itt. Mintha mi sem léteztünk volna. Ha van hely a világon, ahol
arra gondolhatsz, milyen semmi vagy, hát ez itt olyan. Már nem föld és még nem
tenger. Nem ál-élet, de nem is valódi. Idő. Múló idő. És kész. ...
... A tenger elvarázsol, a tenger megöl, megijeszt,
meghat, olykor nevetésre késztet, máskor eltűnik, tónak álcázza magát, vagy
vihart támaszt, hajókat nyel el, vagy gazdaggá tesz, de válaszokat nem ad,
bölcs szelíd, hatalmas, kiszámíthatatlan. És főleg: magához szólít. A tenger hív. Lényegében nem tesz mást, mint: hív."
szombat, június 07, 2014
Csak menni, menni
Már régebb óta érik, hogy írjak valami összefoglalót az elutazás gyógyító hatásáról.
Ez most, azt hiszem, nem az lesz, talán csak egy kezdemény.
Zágrábban vagyok, a minden-tavasszal-legyen-egy-új-város-egy-hosszúhétvégére elnevezésű saját, mentálhigiénés örökérvényű fogadalom jegyében.
Ezúttal egyedül. De nem is baj.
A kirándulás egy szakmai szeminárium meghosszabbítása.
A városban van a Museum of broken relationships.
Holnap pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe.
Nagymamám, mielőtt elutaztam volna, kórházba került. Azt mondta búcsúzáskor, hogy mire hazaérek, addigra ő is otthon lesz.
Kedves, hamar megszerethető város.
A gyalogosok közlekedése balkáni
A város szervezettsége európai
A szuvenírek minősége kínai
Az emberek öltözködése, járása, délutáni kávézása fővárosias
Kebabot itt is mindenhol kapni
Van folyó (még nem láttam)
Ez volt életem első airbnb-élménye (kis csalódás)
A piacon az eper olyan édes, hogy megkóstolod, és belepirulsz.
Jó itt. JÓ.
És végezetül még jöjjön néhány sornyi előzetes a nagy utazás-tízparancsolatból.
Ez most, azt hiszem, nem az lesz, talán csak egy kezdemény.
Zágrábban vagyok, a minden-tavasszal-legyen-egy-új-város-egy-hosszúhétvégére elnevezésű saját, mentálhigiénés örökérvényű fogadalom jegyében.
Ezúttal egyedül. De nem is baj.
A kirándulás egy szakmai szeminárium meghosszabbítása.
A városban van a Museum of broken relationships.
Holnap pünkösd, a Szentlélek kiáradásának ünnepe.
Nagymamám, mielőtt elutaztam volna, kórházba került. Azt mondta búcsúzáskor, hogy mire hazaérek, addigra ő is otthon lesz.
Kedves, hamar megszerethető város.
A gyalogosok közlekedése balkáni
A város szervezettsége európai
A szuvenírek minősége kínai
Az emberek öltözködése, járása, délutáni kávézása fővárosias
Kebabot itt is mindenhol kapni
Van folyó (még nem láttam)
Ez volt életem első airbnb-élménye (kis csalódás)
A piacon az eper olyan édes, hogy megkóstolod, és belepirulsz.
Jó itt. JÓ.
És végezetül még jöjjön néhány sornyi előzetes a nagy utazás-tízparancsolatból.
- Minden évben ismerj meg egy új várost a világból, lehetőleg felváltva menj északra és délre.
- Csak annyit használj térképet, amennyit feltétlenül muszáj - inkább hagyatkozz arra, amit látsz, kanyarodj arrafelé, ami hív, azt nézd meg, ami élőben is felkelti a kíváncsiságodat, és ott állj meg bámészkodni, ahol jól esik.
- Vonattal vagy busszal utazz, ne repülővel. A hirtelen megérkezés nem tesz jót az otthonról való eltávolodásnak, míg a hosszú zötykölődés kisimítja a lelket és megajándékoz a "menni" örömével.
- Ha meglátsz egy szűk utcát, menj rajta végig. Ezek általában tartogatnak valami meglepetést.
- A piacot mindenképp az elsők között keresd fel, egyél, amit ott árulnak és merülj el a zsongásában.
- Sose válaszd ki a következő várost előre. Majd ő kiválaszt téged.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

