hétköznapi mennyország

hétköznapi mennyország, kedves svéd szívmelengető édesbús mese az életről
daniel daréus álma, hogy olyan zenét csináljon, amely megnyitja az emberek szívét
kisváros, szépen szomorú kis életkék, együtt éneklés, gyógyulás, ilyenek vannak benne
mindennapi szóhasználatomban innentől fogva életérzés is, a minap különösen megadatott

márkatya, közösségünk egykori káplánja, az egyházmegye talán legtávolibb pontján lett plébános
egyik nap nemrégiben, amikor már kellő erősre érleltem magamban a szándékot, meg miután több, mint egy éve nem találkoztunk, felkerekedtem, s meglátogattam
találkozás, mesélés, plébániafelújításban gyönyörködés, ment minden, ahogy köll
s estére maradt terveim szerint a mise helyben (valamelyik környéki faluban)
eleinte bizonytalan volt, hogy maradok-e, márk nem is nagyon marasztalt, nem is értettem, miért...
mivel igencsak lasztminit alakult ez a kirándulás, egyedül jöttem csak, s nem társasággal.
fiatal nő látogat papot egyedül - hát ez nem nagyon illik a helyi egyházi policybe, főleg nem falun, ahol mindenki mindet lát
végül eldől: maradok misére, a szomszéd faluba megyünk, s hogy minden rendben legyen, néhány körülményt alakítani kell:
elindulás előtt elbúcsúzás, külön autóval érkezés - ezekben megegyezünk, bár egy kicsit furcsállom.
megérkezünk a tett színhelyére, követem titkosan, de nem a templomba vesszük az irányt, ez még inkább furcsa.
a templommal szemben egy két részre osztott kis ház, kívülről úgy néz ki, mint egy élelmiszerbolt-kocsma komplexum, az ajtó mellett pad, rajta egy férfi ül.
belülről klasszikus néni-énekszó hallatszik, hát, talán mégis itt lesz a mise, gondolom
a helyszín egy imaházzá berendezett nyugdíjas klubra hasonlít leginkább, szentképek, szintetizátor, nénik feketében. maximum harmincketten. egy szék üres, a hátsó sorban, az ablaknál, belülök, bár majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a hely valakié.
ótejóég, gondolom, én itt, idegenül és pirosbaöltözötten, ismeretlen lányka belibbenek, most már világos minden bizonytalanság, de miért nem mondta, hogy jobb, ha nemjövök...
sírjakevagynevessek
de aztán, mivel az isten szeret nagyon, jönnek a kedves élmények
itt, a világ másik végén, pont úgy éneklik, hogy "hozsannaja magasságba", mint a mamánál, amikor kislány voltam
és a körülöttem ülő nénik arca olyan kedves, amikor kiengesztelődünk, hogy az aztán tényleg minden kételyt és kezdeti szorongást feledtet

hozsannaja!