gránátalma

váratlan meglepetés ért ma.
mit sem sejtve tévedtem be a práter utcai sarkipékségbe, nem tudván, hogy hamarosan az igen kellemes külsejű, de annál semmibb ízű tökmagos pogácsa mellé egy újabb léleksimogató és izgalmas ásványvízzel bővül a kedvenc-listám.
karácsonyi álomszövögetésbe bambulva sorakoztam a pult előtt, amikor hirtelen valami hangot hallottam a mellettem álló hűtőből. Odanézek, hát a csúnya kólák közül menekülésért kiált ez a gyönyörűség.
Costella Gránátalma és Vörösáfonya ásványvíz. Mmmm.
megmentettem, persze. ajánlom mindenkinek.
A vize szlovéniából származik, alacsony energiatartalmú és a két gyümölcs ízét más hasonló ásványvizekkel ellentétben igazi gyümölcslé adja.
emellett a csomagolása is szép. persze műanyag, ez azért nem mellékes, de vizuálisan mindenesetre élmény.

A gránátalma egyébként Katának hála besorakozott már egy ideje a családi kedvenc gyümölcsök közé, sőt talán el is nyerte a legviccesebb címet, de még az is lehet, hogy a grapefruitot is lekörözi.
olyan, mint sok kis áttetsző vörös kukoricaszem egymás mellé simulva óriás maggal és finom létől duzzadva. nagyon finom, igen egészséges és gyönyörű. próbáljátok ki.

és még egy mondatnyit a kedvenc vicces ásványvizekről - szeressük még: Jana bármilyen (főként az epres, ami már nem kapható), Magnesia grapepruit (csak szlovákiában), Costella szeder, áfonya és erdei szamóca látatlanban is.

ésfőleg ne felejtsük: minimum két litert inni nem csak nyáron kell...

máma nem nagy a dráma

hmm. igazából ez egy anti-cím, úgy látszik, mostanában ebben vagyunk jók. merthogy pedig de (meghát ez a jó kis amorfördögök-szöveg annyira adja magát). szóval arról kell most írnom egy kicsit, hogy hogyisvanez a pszichodrámával. lehet, hogy nem annyira mások épülésére, mint önmagam megnyugvása érdekében, de ezt majd később meglátjuk.

szóval, immáron három hónap óta belépett az életbe a régenvárt lelki habostorta, egy önismereti pszichodráma-csoport. több, mint egy éve készítettem már magam rá, kis láthatatlan bőröndömbe gyűjtögettem kérdéseket, helyzeteket, kapcsolatokat, amelyeket mindmind játékba bújtatva vágytam megoldani, de legalábbis megtekinteni valahonnan kívülről.
és most itt van végre, és olykor döbbenetesen mély, máskor meg érthetetlenül távoli.
de mindenképp tanulságos.

és hát az sem meglepő igazán, hogy ez a játék nem szorítkozik arra a havi együtt töltött 10 órára, amikor a valóságos csoportfolyamat zajlik, hanem a hónap összes többi napjában is egy intenzív lelki munkát okoz a zemberben...

naéshát, az az önelemzés és fejtegetés, amit korábban is folytattam, most még intenzívebb lett, néha már zavaróan intenzív.
és a szokásosnál még erősebb képek jönnek be.
és ma bizonyosodtam meg arról végleg, hogy készen állok A Nagyjátékra, nagyon nagyon készen.

olyan ez, mint amikor egy pohár cseppenként megtelik vízzel, és el kell jönnie annak az utolsó cseppnek, amelynek hatására kicsurran a víz, hogy kacskaringós mintázatot vésve alakítsa át, csükkentse az alatta lévő homokbuckát.

és megkezdődjön a Változás.

halál

tegnap délután egy újabb nagy lélek távozott el közülünk, Szabó Magda. szinte készültünk rá, mégis hihetetlen.
fáj a szívünk anyuval, kicsit önzőségből is, hogy sosem tudjuk már meg, mi volt Cili sorsa a Für Elise folytatásában, hogy soha nem találkozhatunk már vele itt a földön élőben, hogy megcsodáljuk tiszteletre méltó szépségét és erkölcsi erősségét, hogy nem halljuk meg, milyen hangon mesél.

a halála előtti napon kezdtem el olvasni a Katalin utcát, és csak pár mondatig jutottam el, de már ezek között vannak olyanok, amelyek újraformálják a világot. olyan gyönyörűségesen ír, hogy attól megszépülnek az olvasó szavai is. nehéz olvasmány, de csak azért nehéz, mert minden mondatnál leállna legszívesebben az ember néhány percet merengeni, vagy kényszeresen újra meg újra olvas mondatokat, mert nem bír betelni a szépségükkel.

a halál és a halálhoz való viszony még jóval ez előtt beszálingózott a témák közé, amelyek épp aktuálisan foglalkoztatnak,
ennek kapcsán szerettem volna megmutatni az alábbi verset is Magda szavai mellé (a vers az egyik a két Wass Albert költemény közül, amit szeretek).

„… mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.
Akkor már azt is tudták, hogy élők és holtak közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.”


Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.