halál

tegnap délután egy újabb nagy lélek távozott el közülünk, Szabó Magda. szinte készültünk rá, mégis hihetetlen.
fáj a szívünk anyuval, kicsit önzőségből is, hogy sosem tudjuk már meg, mi volt Cili sorsa a Für Elise folytatásában, hogy soha nem találkozhatunk már vele itt a földön élőben, hogy megcsodáljuk tiszteletre méltó szépségét és erkölcsi erősségét, hogy nem halljuk meg, milyen hangon mesél.

a halála előtti napon kezdtem el olvasni a Katalin utcát, és csak pár mondatig jutottam el, de már ezek között vannak olyanok, amelyek újraformálják a világot. olyan gyönyörűségesen ír, hogy attól megszépülnek az olvasó szavai is. nehéz olvasmány, de csak azért nehéz, mert minden mondatnál leállna legszívesebben az ember néhány percet merengeni, vagy kényszeresen újra meg újra olvas mondatokat, mert nem bír betelni a szépségükkel.

a halál és a halálhoz való viszony még jóval ez előtt beszálingózott a témák közé, amelyek épp aktuálisan foglalkoztatnak,
ennek kapcsán szerettem volna megmutatni az alábbi verset is Magda szavai mellé (a vers az egyik a két Wass Albert költemény közül, amit szeretek).

„… mindabból, ami életük összetevője volt, csak pár helyszín, pár időpont és néhány epizód számított igazán, minden más csak kitöltötte a törékeny létet, mint egy nagy útra előkészített ládában a forgács, amely meggátolja, hogy megsérüljön a tartalom.
Akkor már azt is tudták, hogy élők és holtak közt csak kvalitatív a különbség, nem sokat számít és azt is, hogy minden embernek csak egy olyan valaki jut az életben, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.”


Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.