ki bizony. egyrészt. a szokásos vizsgaidőszaki, mindenre kiterjedő mélyrepülés miatt, amelyben ez alkalommal még a szokásosnál is megtermettebb sültgalambok is érkeznek, de most nem erről akarok írni.
ma délután, hazafelé jövet az első bejáratot választottam a házunkba való belépés helyéül, későbbi céljaimra való tekintettel.
kulcsok utáni matatás közben mellém lép, vagy inkább ugrik egy fiatal nő. "Elnézést" - lihegi.
Jóestét, mondom, segíthetek? Kapkodja a levegőt (mint később összeállt a kép, futhatott utánam, de nem hallottam). Szociális munkásnak vagy adománygyűjtőnek néz ki, de valószínűleg egy jámborabb fajta hittérítőnek tippelném.
Két mosolynyi lélegzetvétel és jő a kérdés:
"Mongol? Ön mongol?"
Ööööö (- hadd gondoljam át... - ). Hát nem. Nem vagyok.
Zavar, mosoly, magyarázkodás. Mongolul tanul a barátnőjével és mongolokat keres (mindenhol). Már van pár ismerőse, de ilyen még sosem volt, hogy egy magyart nézzen mongolnak.
C'est la vie.
Hát végülis.
Szólítottak már Boglárkának, Katalinnak, Máriának, Andreának, Krisztiánnak (!)
Néztek svédnek, lengyelnek, mongolnak.
mindegyik izgi.
Úgyhogy ezen vidámságokon felbuzdulva folytattam is utam, hogy egy fogó, csavarhúzó és egy saláta-csipesz segítségével feltörjem saját postaládánkat, vagy legalább kiszabadítsam a benne raboskodó levelek tömkelegét.
Mondanom sem kell, nem sikerült. Vannak napok, amikor nem sikerülhet minden.
Hehe... ez jo.. :) En Zsuzsi szoktam lenni, meg Attila. :) Meg orosz.
VálaszTörlés