Az idei évi Jókai Napok (az itt már sokat emlegetett szerelmetes színjátszó-fesztivál) több szempontból különleges volt.
- Például mert alig láttam egy-két előadást. Egyszerűen nem jutottam hozzá. Közbejött mindenféle. Szomorú családi esemény, vizsgaidőszak, munkahelyi kötelezettségek. De valahogy nem is érintett ez akkora egzisztenciális földhözcsapással, mint mondjuk a tavalyi helyzet. Valahogy a készülődési szakaszban távolabb éreztem magam az egész fesztiváltól, mint szoktam, nem tudom, miért.
- A bulikban viszont kb. minden másnap ott voltam - ennek következtében ki is fogtam szépen a másnapokat, vagyis arról sikerült hallanom rendszeresen, hogy "tegnap" mekkora nagy parti volt, "ma" meg ennek következtében csendes-ülős-mértékletes matinéhangulat. Szóval hiába akartam magam belevetni, nem nagyon volt mibe. Mondtam is erőteljes hangsúllyal, hogy sssszánalmas, persze igazából jól esett ez is.
- Volt viszont rengeteg újdonság kísérőprogram, hála a Gurigongónak (róluk még később). Például az Öt Perc Hírnév, ahol - este a RÉVben - 5 perc erejéig bárki bármit művelhetett a színpadon. És ahol - ha épp nem akkor is egy másnap van - én is majdnem előadtam a cvekedli-sztorit egy standup comedy keretében. Nem baj, már a felkérés is eleve vicces volt.
- A másik nagy kedvenc újdonság a Flash Mob - vonatozásos éneklés a vásárcsarnokban, kipróbálva az ős-igazi civilséget és alulról szerveződést, mosolyogva meglepődött arcokon, együtt hömpölyögni a többi boldog bolonddal, remekkkk.
- A harmadik nagy kedvenc a kultúrkommandó, melynek csak előkészítésében sikerült résztvenni (például Olasz Pityu hajvágás közben elmond egy Eszterházy-monológot a cukipofa fodrásznéninek ((O.P: "Van egy nő. Gyűlöl". F.N: "Tényleg?" :))
- Még mindig Gurigongo: számomra a Beszt Offf akkor is a Finito. Felolvasószínházban. Bármikor még egyszer.
- És még sok minden más. Elnosztalgiázni a Popfesztivál dallamain és szövegein, ami ugyanolyan, mint anno a miénk volt, bőrig áznottan bemenekülni egy régi kapualjba, hazaballagni tesókámmal kettesben éjszaka a mindig egyforma rakparton...
- ... megölelgetni egy éve nem látott kedves ismerősöket, belefeledkezni szép arcok bámulásába, belemerítkezni sok-sok szeretetbe, vagy épp szembesülni azzal, hány kedvesfontos ember olvassa ezt itt (és mennyire szeretik - innen a közönségdíj pl a táskás eposznak). Megjelenni öt percre a Visszhang szerkesztőségében és ott előre meg nem fontolt szándékkal körülrajongottnak lenni egy kicsikét híres fotósok és hírhedt tördelők által... egészen megható.
- És ami még igazán tényleg nagyon fontos: elköteleződni a jövőre nézve mindenféle világ- és fesztiválmegváltásra. Mint például az irányba, hogy - bár remek dolog, ha lelkes tizenévesek írnak naiv elemzéseket a fesztiválújságba, de abból hiányzik a hozzáértő lélek (mindkettő egyformán fontos), ezért - jövőre részemről egy nagy visszatérés keretében igenis lelket öntünk beléje, a visszajelzések alapján nagy szükség van erre. Ezen kívül csinálunk sok online felületet, még beljebb visszük a film eszközeit és lesz sok sok flessmob meg kultúrkommandó. Mert az kell. Ezennel tehát a blog-olvasóközönség színe előtt fogadom, hogy jövőre ott leszek teljes lelkemmel, és ennek érdekében rendezem majd jóelőre a szabadságomat (és szakítok a nézetemmel, mely szerint azért vonultam ki a fesztivál-újságírásból, mert ha én 5 perc alatt teleírom, mi marad az ifjú titánoknak és titanilláknak, mert ez egy hülyeség.)
- (By the way arra is sikerült rájönni a lelkes álmodozás közepette arról, hogy az egyháznak is milyen jót tenne néhány flash mob, hogy tulajdonképp a Feltámadási Körmenet a legősibb példány: sok ember egy helyen valami olyasmit csinál, ami a többinek meghökkentő, majd egy rövid időn belül eltűnik, feloszlik.)
jó volt, köszönöm mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?