Dudolász

Hát, mivel a Godot Plazát is elérte a gazdasági válság, ideteszem legutóbbi irományom, legalább nem csökken az olvasottság...

A Kicsi Hang Dúdoló című albumáról.

Karácsonyi ajándékba kaptam. Nem tévedés, karácsonyi ajándékba - a drága ajándékozóm, amiért nagyon hálás vagyok neki, nem bírta kivárni az ünnepet, s átadta előre. És én, azóta, hallgatom. Fülbemászó dallamok – szólt az ajánlás, amikor megkaptam, s valóban. Első hallgatásra finom és lágy, nem kavarja fel különösebben a hallgató lelkivilágát.
Mégis vannak dalok, amelyeket újra meg újra hallgatok, autóban, tömegközlekedve, munka közben, elalvás előtt. És van, ami annyira érdekel, hogy útban Budapest felé le kell húzódnom a kocsival és megállnom a párkányi híd lábánál, mert az azért mégse járja, hogy vezetés közben lapozgatom a borítót.
Személy szerint formabontóbb, merészebb, rendhagyóbb, lázadóbb zenét vártam a „Ki viszi át” ígéretesen pimasz gesztusai után, főleg Emmer Péter zenei rendezésénél fogva, de így is elmondható, hogy megjelennek a lemezen a nagyon is kicsihangos zseniális apróságok. Más zenei stílusokból odacsempészett dallamfoszlányok, egymáshoz társított dal- és versszövegek, bátor szövegválasztás. És amit talán senki más nem tud rajtuk kívül: úgy nyúlnak hozzá József Attila verseihez, hogy sokkal inkább a költő világra fittyet hányó, derűs nemtörődömsége jön elő, mint a konvencionális megközelítések által lerágott csontként közvetített világfájdalma – gyanús, hogy előbbi közelebb lehet az igazsághoz, mint az utóbbi.
A lemez legtökéletesebb gyöngyszeme a Kimnowaknak köszönhetően ismert cigány dalba ágyazott Nagyon fáj, egy egyszerű, mégis szívbemarkoló zongorakísérettel és a dalhoz hangolt verssorokkal, gyönyörű. Amikor először hallottam tőlük egy régenvolt koncert utózöngéjeként, még sokkal keményebben szólt ez a dal, de sokadik hallgatásra azt mondhatom, nem ártott neki a lágyulás, sőt. A másik kedvenc dal pedig a Dúdoló, benne a lemez legszebb sorával – valóban igényes, simogató muzsika.
És hogy a lemez gyengeségeit se hallgassuk el: van egy-két olyan szöveg, amit elsőre nem tekintenék jó választásnak, de többedszerre szerethetővé válnak ezek is, csakúgy mint a Ki viszi át néhány dala esetében.
A másik ennél komolyabb: a borító. Vagyunk jónéhányan, elkényeztetett hallgatók, akik szívünkhöz kapunk a minimalista műanyag tokot látva és nem értjük, miért kell nélkülöznünk ezúttal Zalka Judit Juju meseszép rajzait. Bizonyára nyomós oka van annak, hogy most így alakult, de bizton állítható, hogy a borító-könyvecskék szerves részét alkották a művészi élménynek, és nagyon jó lenne, ha a következőt ismét egy ilyenben kaphatnánk kézhez.
Mindent összegezve: valóban dúdoló a Dúdoló, fülbemászó dallamokkal, érezhetően sok szeretettel.