Aki járt már nálunk, az tudja, hogy különleges kilátás nyílik az ablakainkból: az udvaron túli házak lakóinak életét lehet nyomon követni egészen apró részletekig menően.
A sok látnivaló közül Rácsosék jelentik a legfontosabb referenciát (első emeleti kétszobás lakás, impozáns ablak-rácsokkal, idős házaspár, papa az egyik szobában, zöld melegítőben, tévét néz. minden este. kb akkor járnak aludni, amikor mi) - kinézünk az ablakon: "Rácsosék még fönt vannak, akkor nincs késő, meg lehet nyugodni" - és zajlik az este tovább, a maga rendjén.
Amióta a fiúk megszerelték az erkély-redőnyömet, és ezzel szép szimbolikusan megnyitottuk a tavaszt is, mert az erkély a tavasz, és a szubjektív idő szimbóluma (ahol a nap járásához meg Rácsosékhoz, és persze a saját időnköz viszonyulunk csak) - ki lehet menni oda, a tavaszba, még ha kicsit vacogósan is.
És ma, ennek köszönhetően, eggyel több dimenziót sikerült meglátni. Rácsos bácsi nem csupán tévét néz, így prózaian, hanem ÍR valamit. Szemüveget visel, asztal fölé hajol, leír valamit, fölnéz, gondolkodik (közben megy a tévé persze).
Lehet, hogy ő egy író. Regényíró, meseíró, újságíró, asztalfiók-író, mindegy is. Szép ez.
nem lehet, h a lottoszamokat irja a tevebol? papam szokta ezt csinalni.. :)
VálaszTörlés