Gyerekek

Megtalál ez a gyerek-téma mostanában több vonalon is.

A Pappcsalád kis hercegnőiről már régóta szeretnék írni. Történt ugyanis, hogy az elmúlt időszakban - egy jól sikerült karácsonyiajándék-élmény-utalványnak köszönhetően - kb. heti egy délutánt-estét velük töltöttünk, ennek minden szépségével és elgondolkodtató tapasztalatával együtt.

Látni különbözőségeiket - Bori igazi kontinuum-baba-voltát, bújósságát, törékenységét, azt, hogy szavak nélkül mennyire könnyen össze lehet vele hangolódni, érteni minden jelzését. Julkó határozottságát, azt, ahogyan kézben tartja a körülötte zajló történéseket, pontosan tudja, minek hol a helye és minek hogy kell lennie, ahogy gond nélkül átpelenkázza bármelyik húgát és ahogy huncut fénnyel a szemében mesél arról, hogy "a nem létező virágok igazán nagyon szépek, ugye?"...

Megtapasztalni a fejlődésüket, változásukat hétről hétre - gondolkodásban, mozgásban, szókincsben, önállóságban...

Kiérdemelni a bizalmukat (beavatódni az első mozgó tejfog titkába, tanúja lenni egy saját döntésen alapuló vécébe pisilésnek)...

... nagy dolgok ezek.


És az összes közül a leggyönyörűbb, amikor egy fáradtkás délután végén, ahogy a nap lemegy, együtt csendesülünk le mindhárman és úgy végződik az este, hogy két aranyszőke buksi szenderül álomba az ölembe dőlve. Egy jobbról, és egy balról.

Hát ettől helyre áll a világ rendje, kisimulnak az élet homlokráncai és értelmet nyer minden, aminek pár órával az előtt még egy csöpp sem volt.

hétköznapi mennyország...