ambivalenciák

Régebben sokszor jelezték vissza, hogy nem lehet érteni, amit mondok. Vagy ezért, vagy azért.
Aztán régóta nem.
Most meg megint.
úgyhogy, mivel egy igen túl-cikornyázott szöveg fog következni, álljon itt előtte egy rövid summary, mint a külföldi tudományos cikkekben:

Az elbeszélés első részében egy kedves gesztus kerül elmesélésre
A második részében pedig egy kellemetlen gesztus, amely az autóm központi zárának ki s bekapcsolgatásával előidézett hangeffektus (pity-pitty) okozta felháborodás köré szerveződik.
És ez a kettő gesztus egy este rövid 20 perce alatt egy ambivalenciává áll össze, innen a bejegyzés címe.


Készülve lelkileg a következő playback-fellépésünkre (amire nem mellesleg szeretettel várunk minden olvasót, a Jókai Napok csütörtökén, június 18-án Komáromba),
hajlamos vagyok minden történetet afelől megközelíteni, hogy hogy is lenne megjeleníthető a bizonyos technikák valamelyikével.
Nahh, hát ez a ma este elég vegytiszta képeket hozott.

mintha valami filmbe, vagy egy másik dimenzióba, vagy franc tudja hová csöppentem volna.

Óbudára megérkez, fa tövébe leparkol, autó furcsa hangokat hallat, kiszállva körbemegy megnézni, hogy történt-e valami fizikailag. Nem történt semmi.
Az út másik fele irányából furcsácska, kedvesen vöröshajú, hippifiú, kutyasétáltatva közelít.
Figyel, figyel, kérdez: Minden rendben van?
Ez már önmagában rendhagyó, hosszú, elmélyülten gondolkodós vezetés után hozzám szól egy idegen.
Hmm, igen... kösz. Ő eltávoz, mintha láthatatlanná is válna egyben, én egy kedves mosoly kíséretében föl, a lépcsőház irányába.

Második felvonás: autóban hagyott kertészeti eszközökért és fűszernövénykékért vissza.
Vadiújonnan beszerelt riasztós központi zár kinyit, csomagtartóban matat.

Messziről a következő hallik a sötét óbudai éjszakában:
Miiiii ez a zaj???!!! A mocskos, k*** riasztó, miaf***ért kell olyan hangosnak lenni... satöbbi satöbbi.
Jólöltözött, harmincas részeg ember jő, egyre közelít, a riasztóról folytat cifrán káromkodós monológot,
valamint az azt üzemeltető lubnyáról (vajon ezt a szót v-vel vagy b-vel kell-e írni, nem tudom, de régen neveztek már így, az is lehet, hogy sose).
Csak nem hagyja abba, közelít, hangosodik, mutogat,
és közben hipotéziseket fogalmaz meg mindenről:
a riasztó-használati motivációmról
a orális szokásaimról
a foglalkozásomról
az autó állapotáról
és egyéb tényezőkről, amelyek az itt és mostban hathatnak.

mögötte 30 méterrel, jó arab szokás szerint jő a feleség
azzal próbálván nyugtatni az urát,
hogy mindez azért van, mert a konfliktus középpontját képező gépezet
egy k*b** 30 évvel ezelőtti modell (a modell szót ő maga használta többrendbelileg, közben trendimód artikulálva az egyébként úgyszint részeg száját)
no mindezt végighallgatva, kivárva az ő kellő távolságukat,
de főként a súlyos muszájtól vezérelten
autó visszapitty,
újabb lavina megindít
és a hőbölgős kismadár szarkasztikus pity-putty, pity-pitty felkiáltásokkal tevé meg az út hátralevő részét az utca másik feléig,
ahol pediglen az őt utolérő asszony csúnya káromkodásokkal próbálá meg lecsitítani a kapualjban,
amely más párok hosszú búcsúcsókolózásainak szokott volt otthont adni az élet normális medrében.

ambivalens. tökéletesen ambivalens.