Tegnap reggel a mágikus realizmus jellemzőiről tartottam kiselőadást Zsoltnak, a kedvenc közös-reggelizős helyünkön (nem mintha több lenne, de ezt tényleg nagyon szeretjük), mondván, hogy ha egyszer végre már tényleg fogok novellákat írni, és nem csak beszélni róluk, biztosan lesz bennük mágikus realizmus, mint ahogy az élet is tele van csodákkal, bár vannak, akik nem így gondolják, de akkor is tele van. És vannak rossz csodák is.
Azt mindig is tudtuk, hogy a begónia szebb, méltóságteljesebb, különlegesebb, elitebb erkélynövény, mint bármelyik más, de hogy a földi élete végét is úgy fogja végezni, mint a Szép Remedios, azt nem gondoltuk volna. Egészen egyszerű, egészen életszerű a történet.
Pár napja, amióta jeges fuvallattal köszöntött be a jégkorszak és sárgulnak a fikusz levelei, már látható volt, hogy a meseerkélyen senkinek nincs tovább. A petúniák feladták utolsó utáni leveleik növesztését is, a dracena kidőlt a fikusz tövébe és csak feküdt ott búbánatosan, és a hajnalkák is feladták a kúszást ebben a számukra teljesen szürreális környezetben, apró, soványka leveleik elszáradva pödörödtek a futtatómadzagra. Hát nem egy idill, de mindegy is.
A lényeg, hogy a begónia olyan, mint az idősödő bárónék: nem bír szembesülni azzal, hogy innentől már nem szebb lesz az ember (mármint a növény), hanem csúnyább. Vagy egész egyszerűen az égiek könyörültek meg rajta, lényeg a lényeg, az ítéletidő másnap estéjén, amikor kinéztem, hogy mentsem, ami még menthető, ő már nem volt sehol. Minden bizonnyal az égbe szállt. Félig elhasznált műanyag cserepét megtaláltam az erkély talaján, szemmel láthatólag a repülés közben vetette le, mint többé nem szükséges porhüvelyt (műanyag-hüvelyt).
Hát így. A mágikus realizmus, mint láthatjuk, nem egy stílusirányzat, hanem az élet része. Kinek megadatik, hogy megtapasztalja, kinek nem…
Kedves Kriszta!
VálaszTörlésTudatában vagyok, hogy nem illendő dolog blog hozzászólásként személyes levelekkel traktálni a szegény szerkesztőt, és ráadásul olyan témában, ami nem is közvetlenül kapcsolódik az adott bejegyzéshez, mégis mivel semmilyen más elérhetőséged nem ismerem, sajnos nincs más választásom, minthogy e szívmelengetően szép nyilvános naplódon keresztül érjelek el. Ezért kérlek ne haragudj, amiért ennyire minden szabályt nem kímélve járok el, és bízom benne, hogy nem veszed majd túl nagy tolakodásnak alkalmatlankodásomat.
Elöljáróban annyit, hogy mély benyomást tettél rám, és most először eldöntöttem, hogy én is fogok blogot vezetni, ezért tegnap létre is hoztam életem első ilyen jellegű oldalát. Sajnos tartalom még nincs rajta, de ami késik, bizonyára nem múlik. :)
Szimpatikus emberkének tűnsz, olyannak akinek vannak mélyebb gondolatai, akivel élmény lehet beszélgetni és a közelében tartózkodni.
Pár napja szoba keresőben vagyok, így találtam rá a hirdetésre, ami a Tavasz-Mennyország utcai lakásban lévő kiadó szobáról szól. És így akadtam rá kedves blogodra is. :)
Már látatlanban, az itt olvasottakra támaszkodva nagyon megszerettem drága otthonodat, és két napja azon töröm fejem, miként orvosolhatnám testem azon súlyos fogyatékosságait, melyek kizárják létemnek a hirdetés célközönségéhez való tartozását. Egészen pontosan, valamivel több mint 25 és fél évvel ezelőtt szörnyű bűnt követtem el, olyat, amit szívesen helyrehoznék a kedvedért, de sajnos már nem lehet: fiúnak születtem...
De azért nem vagyok sem agresszív, sem alkoholista, sőt még focimeccseket sem szoktam nézni, tehát egészen különleges fajhoz tartozom. Egyáltalán nem szoktam tolakodni és lányokra rámászni, egyedül olyankor szoktam udvarolni kezdeni valakinek, ha látom, hogy ezt igényli, hogy erre vágyik, de amikor ezt nem látom, akkor tiszteletben tartom a másikat és nem zaklatom. Tényleg nem hiszem, hogy bármiért is tartani kellene tőlem. Ráadásul életemben már többször laktam lányokkal együtt - olyan is volt, hogy egy szobában - és semmi probléma nem adódott belőle.
Egyszerűen arról van szó, hogy vágyom egy igazi otthonra.
Olyan valakivel szeretnék együtt lakni, akivel jól érzem magam, akit szerethetek, mint embert (ne értsd félre!), és olyan helyen, ahová betérve valóban azt érezhetem: hazaértem.
És úgy érzem, hosszas keresés után végre megtaláltam ezt a helyet.
Nem tudnánk leülni és megbeszélni a dolgot? Nem lehetne olyan megállapodást kötni, amiért cserében el lehetne nézni vétkemet, amiért fiúnak születtem?
Olyan jó volna!
Kérlek gondold át!
Már most nagyon várom a válaszod!
Ezen az e-mail címen: imperishable@freemail.hu vagy ezen a telefonszámon: 70/292-5613 bármikor elérhetsz.
Köszönöm figyelmed, és még egyszer ne haragudj, hogy itt a blogodon keresztül kerestelek meg!
Üdvözlettel: Attila
hú, hát ez így kommentben úgy hat, mintha a Rácsosék szappanoperája mellett egy, az életemről szóló valóságshow is beívelődne a blogba innentől. mindenesetre izgi :) válasz magánban...
VálaszTörlésTudomtudom, éspontezértis neharagudj, de nem találtam nagyhirtelen más megoldást. :) Viszont, hogy legyen heppi end-is, ha kívánod szívesen megsemmisítem (kitörlöm) ezt a terhelő bizonyítékot, amit ily hosszasan írtam az előbb. :) (Bár bizonyára már úgyis mindenki, aki csak számít Ctrl+C Ctrl+V :P )
VálaszTörlésA választ pedig izgatottan várom. (Bár még csak ezután fogom megnézni az email-em, ezért ki tudja, lehet már meg is kaptam. Az igazat megvallva azonban, kicsit félek megnézni. Álmodni mindig jobb, mint csalódni...)
csak semmi aggodalom, aki kirakja az életét a világhálóra, az így jár :)
VálaszTörlés