Felelős

vannak szavak, amik zakatolnak bennem egy-egy időre, és odatapadnak mindenhez, ami csak van - jellemezve, megkérdőjelezve, megerősítve, elbizonytalanítva, esetenként gyökerestül felforgatva hitet, harmóniát.

amióta vállalati társadalmi felelősségvállalással is foglalkozom, a felelősség kérdése minden egyes témára odacsücsült, mint az ág végén gubbasztó veréb, és himbálja ki a meggyőződéseket azok egyensúlyából szépen sorban.

a legmélyebbre a kapcsolati felelősség téma vitt.
hogy barátságokat kötni, kapcsolódni, kötődni, megszeretni és megszeretve lenni,
aztán meg nem jelen lenni,
az felelőtlenség.

hogy lelkesedésből betervezni egy programot, aztán lemondani kimerültségre hivatkozva,
az dettó felelőtlenség, még akkor is, ha a kimerültség ténye megkérdőjelezhetetlen.

hogy folytonosan magyarázkodni és bocsánatot kéregetni, ahelyett, hogy élveznénk az itt-és-most együtt töltött örömét, az balgaság.

vajon mi ilyenkor a teendő?
lassabban élni
kevésbé kötődni
kevesebbet markolni
elfogadni mások haragját
bűntudat helyett bűnbánatot keresni
többet bízni
szabadabbnak lenni.

teljesítőképességem belső szabadságra cserélném, azonnali hatállyal, akár részletre is.
jelige: hátha-még-nincs-késő

üzenem mindenkinek, akit érint,
hogy sajnálom


"... az istenért, nem lehet, hogy egész életedben csak ide-oda ingázz, mint egy hülye... te nem vagy hülye, te nagy vagy, és a világ ott van, csak le kellene menned azon a kibaszott lépcsőn, mi az neked, néhány szaros lépcsőfok, istenem, ott mindent megtalálsz, a lépcsőfokok végén, mindent. Miért nem hagysz mindent a francba, és mész el innen, legalább egyszer, csak egyetlen egyszer."

(Alessandro Baricco: Novecento)