szokásos elő-őszi

szeretettel jelentem, kedves olvasók,
hogy az idei őszi lekvárba
a füge
a szilva
a vörösbor
és az étcsokoládé bútorozott össze.

úgy van ezzel a lekvárfőzéssel valahogy,
hogy egyszercsak úgy kedvem támad, mintha jelezné valami belső idő-szerkezet.
és még mindig nagyon jól esik,
mert az alkotás egy olyan formája, amiben nincs mindennap részem.

idén nem marad ki a dunsztolás sem, ennek eredményeképp remélem, tartósabbak lesznek, mint a tavalyiak.
kíváncsi vagyok. és ennek a bejegyzésnek nincs további filozófiai tartalma,
mint hogy a természet ritmusát követni jó,
és alkotni felszabadító.