amikor szóba kerül valahol egy beszélgetésben, hogy kinek milyen emléke van a rendszerváltásról, mindig nagy szeretettel mesélem el, hogy tisztán és élesen emlékszem, amikor a bársonyos forradalom idején Václav Havel szónokolt a Hajós bevásárlóközpont tetején én pedig Apu nyakában ülve nézem-hallgattam, és kisgyerekként is egészen bizonyosan éreztem, hogy most valami nagy és hősies dolog, a világ változása történik.
hogy egészen pontosan így volt-e, azt nem tudom, nem is számít. az számít, hogy ez lett az alapélményem a demokráciáról, a társadalom erejéről és azokról a bátor emberekről, akik kiállnak mások elé és azt mondják, erre van az előre.
bátorság, erő, emberszeretet. ezek égtek belém akkor, és megszerettem őt magát is - olyan szeretettel, ami nem tényekből, eredményekből, mondatokból, tettekből, hanem valami mélyebb, titokzatos anyagból születik.
hiszem, hogy az a nap megírta a társadalom iránti kíváncsiságom és jóhiszeműségem könyvének első sorait is.
és ma, amikor ennek az emberközeli és alázatos férfinak a haláláról jön a hír, annyit szeretnék csak utánaüzenni, hogy köszönöm.
akiknek megadatik, hogy csöndben, álmukban halhatnak meg, azok felől egészen biztosak lehetünk, hogy nem volt már több dolguk a földön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mesélj, szerinted?