Tömeg vagy közösség?

Mostanában kijut minden hétre egy bkv-s közlekedés-élmény. Jóféle TÖMEGközlekedéses-egymáshoz simulós.
Kezdetben, amíg nyár volt és sütött ránk a nap, az emberek humorral vették a szokottnál nagyobb és kötelezően kötelező intimitást, és már-már megérdemelték a dicséretet, hogy életben tartják a bölcs szabályt, mely szerint ha nem tudsz magadon nevetni, valaki más majd fog rajtad. 
Mostanában viszont szörnyűségesek ezek, nyomulás, düh, el-nem-férés, ájulás-határ, levegőtlenség és türelmetlenség. 
Meg is fogalmazódott ma, hogy a budapesti közlekedési vállalat inkább mozgáskorlátozási vállalattá alakult, mert ahelyett, hogy a mozgást előidézné, a bringás léleknek sokkal inkább úgy csapódik le, hogy korlátozza, és nagyon rosszul esik a korlátozottság és tehetetlenség érzés. Meg hogy a könnyed és közösségi közlekedés helyett a szorosan simuló testek és kiszámíthatatlan dugók összevont szemöldököket és közösségileg elrontott reggeleket okoznak. 
Különösebb tanulság nincsen, azt leszámítva, hogy bringázzon, aki csak teheti, mert sokszor nem is becsüljük eléggé, de a társadalmi össz-boldogság és össz-szabadságérzésnek igen nagy jót teszünk ezzel. 

Megvan az idei

Mármint az idei évi kreatívlekvár.
Gyömbéres-citromos körte-füge. Fehérborral persze. 
Nem sokon múlott, hogy kicsússzak a fügeszezonból, a körtéről nem is beszélve.
Különlegessége, hogy a belereszelt friss gyömbérnek köszönhetően tényleg csípős, de csak épp kedves-pikánsan. 
További különlegessége, hogy a türelemnek és a lekvárfőzés közbeni, cseten érkezett anyai párkapcsolati intelmeknek hála, kellően kemény lett, úgy értve, hogy nem totál-folyékony. 
Ami a korábbinál tapasztaltabb készítőre és hosszabb várható élettartamra utal.

A türelemről még lesz szó a közeljövőben. Csak győzze kivárni a T. Olvasó. 
Az anyai intelmekről pedig annyit szólanék, ha már a lekvárfőzést mint igazán hagyományos tevékenységet emlegetjük, hogy az elmúlt idők több forrásból összeálló nagy tanulsága az, 
hogy soha több segítő szakemberre nem lenne szükség, 
ha mi, nők, mernénk bízni az anyánk bölcsességében és megkeresni az igazán igazi nő-társ barátnőket. 
mindehhez persze rengeteg bátorság kell, kivetkőzés, bizalom, önelfogadás, önfeltárás és a szégyennel meg a félelemmel való örök megküzdés. 
de akinek megadatik ennek a felfedezése, az olyan, mint Isten függőágyában himbálózni. 

úgyhogy az idei évi lekvárt, 

mert a lekvár legalább annyira alkotás, mint az írás, 

Anyukámnak és Andimnak ajánlom, hálával és szeretettel az utóbbi hetek itt-és-most szépségeiért.

hogy végsősoron ki is a vesztes...?

Gárdonyi téren várakozás, bringával, elgondolkodva.
Odajön tizenéves srác, szőkített hajjal, legalább félig cigány, egyik fülében kis fülbevaló, és a klasszikus, kéregetős "ne haragudjon!"-nal indít.
ülök a padkán, felnézek rá, gondoltam, legalább meghallgatom.
- Az a helyzet, hogy fogadtam a barátommal, aki egy lány, és vesztettem. És az volt a fogadás tétje, hogyha veszítek, akkor meg kell ölelnem egy idegen embert. Tudna nekem segíteni?

Biztosan látszik rajtam, hogy nincs kedvem felállni és gondolatban nagyon máshol vagyok, mondok neki valami kifogást, hápogok, kérdezem, hogy hol van a lány-barát. Mutat a járda másik szélén susmorgó-kuncogó csajokra.
Nekem eddigre esik le, hogy nem pénzről, nem cigiről, hanem egy ÖLELÉSRŐL van szó. 
Na várj csak, mondom, felállok, és megölelem. Ő persze óvatos és távolságtartó. Nagy kő leesik a szívéről, szinte hallani.

Megköszöni és együtt mennek tovább vihogva. Hát, ilyen kis bájos, win-win fogadásokat mindenkinek!

más

Ma minden olyan más.
Tisztább a reggel, aranylóbbak a fények, sűrűbb a levegő, élesebbek a zajok, lassabban áramlik az élet hömpölygése, néha talán meg is áll. a naplemente felejthetetlen színeket rajzol, a gyerekek mosolya örökre a felnőttek szívébe íródok.
A színes pulcsik kitűnnek, a madárvijjogás veszélyesebbnek hangzik, és igen, van a levegőben  letisztultság, gyász, elengedés, de éppenúgy újjászületés is.
És igen, megcsap másodpercekre a mindenszentek-illat. Az ősz, és a távolból leselkedő tél illata.
a naptár szerint ugyan nem, de meggyőződésem, hogy ma van az őszi napéjegyenlőség. 

nem baj, ha sírhatnékod van.
nem baj, ha félelmetes a szél.
nem baj, ha megölelnél bárkit, aki szembejön.
nem baj, ha ürességet érzel és az sem baj, ha már nem tudsz többet befogadni, mert telítődött a lelked.
és nem baj, ha semmit sem érzel mindebből.
nem baj. 

van

hétköznap délután, csillivilli bevásárlóközpont kihelyezett padja az első emeleten.
tizenéves pár. szép, babaarcú, telt lány, leggingst és nem túl szexuális, ámde annál klasszikusabb Nagy Szürke Pulcsit visel. Vékony fiú, kócos hajjal, közel bújva, tündökölnek egymásban.
Rájuk nézve valami mélyről jövő öröm, mosolygós elégedettség tölt el, hogy ez a tizenéves babaarcú telt lány itt és most, a pláza ál-csillogásában, szeretve van. jó ez így.
amikor visszafelé jövök, még mindig ott ülnek. egy közös kiflire nyomnak kinyomós sajtot és szerelmesen majszolják. tökéletesen környezet-idegen. mégis tökéletes.