na még ez is

utóirat:
a szilvesztert is utálom.
de valami nagyon.

olyannyira, hogy ehhez még filozofikus kommentárt sem fűznék.

mindenki tegyen belátása szerint!

2007 évvégi itthonlétes tanulságok

amik az elmúlt egy hét csodálatos itthonlét alatt összegyűltek, csak úgy ömlesztve, a soksok flessből, ami ért.

komárom édes mesevilág kisváros, ahol senkinek, de senkinek nincsenek titkai, és ez így van jól

tiszta szívből utálom a televíziót, és nekem meg a családomnak sose lesz majd ilyenünk, és nem is vagyok hajlandó elé odaülni, hogy nézzem, ami éppen dől belőle, pár másik lény társaságában, akik szintén ott ülnek és nézünk egy irányba

szeretek, igenis szeretek, vagy szeretnénk naaagy csokor virágot kapni születésnapomra akkor is, ha drága, ha nem környezettudatos és akkor is, ha decemberen lehetetlen szép virágot kapni, mert ez valamiért fontos nekem

annak megértése, hogy hogy van ez a Mindent Evéssel Ünneplünk dolog, 2008 egyik zászlós nagy feladata, és főképpen annak a kialakítása hogy hogy legyen ez másképp.
ehhez csatoltan a húsevés minél inkábbi kerülése szintén létkérdés.

ha van az embernek egy barátnője, aki mindnekitismer (értsd: szó szerint), az felér azzal a mindezidáig megvalósítatlan fejlesztménnyel, mintha lenne egy személyes, real-time, real-world guglija, aki bármikor bárkit megtalál (például öt perc alatt lastminute fodrásznőt vagy azonnal közvetlen ismerős hüllőszakértőt).

a leguán, az egy igényes állat. mondhatni bonyolult. vagy csalafinta.

az úgynevezett "fejlesztő játék" címszó alatt kicsiny gyermekeknek címzett, szülők és egyéb hozzátartozók pénztárcáját üresítő színes, csillivilli, zenélő, izgőmozgó, a realitást teljes mértékben nélkülöző és a kíváncsiságot maximálisan tompító bizgerék rettenetesen ijesztőek. sőtmitöbb. nemcsak tévéje, de ilyenje se lesz majd az én gyerekeimnek. legyenek inkább kíváncsiak a világra a maguk módján, azafontos.

parti nagy lajos egy frenetikus szózsonglőr. az ő írásait olvasva átveszi a stílusát az ember. jelen esetben ez csak azért ciki, mert a test angyala óta úgy fogalmazok, mint sárbogárdi jolán.
szabó magdát olvasva ugyanez történik, ezt már régóta tudjuk, ez az írás szempontjából némileg kellemesebb.

na ennyi hirtelen, csak mert tomboló íráskényszerem (namegint egy s.j.) nem bírta kivárni az összegzéssel az itthoni fejezet végét.

én és az ünnep

ótejóég, azt magyarázza el nekem valaki,
hogy miért fog el a rettegés a saját születésnapom előestéjén,
ahelyett, hogy titkos mosollyal azokra a szeretett emberekre gondolnék, akik majd megköszöntenek

vagy miért nem azzal foglalatoskodom, hogy hogyan mondjak köszönetet azoknak, akiknek ezt az egész élet-forgatagot köszönhetem,
ahelyett, hogy a szorongásom leplezésére fordítom az energiám

vagy miért nem boldog ünnepléssel töltöm majd az időt, ahelyett, hogy elmulasztottságok és a visszafordíthatatlan magány baljós érzete kerítene hatalmába.

jujjjujjjuj

de ma legalább kimondtam
a születésnap a legtragikusabb napja az évnek

másokét szeretem, az igen
megpeletést készíteni, ajándékot varázsolni, hangulatot teremteni
az fincsi
de a sajátom rettenetes

nahát...

jövőre beiratkozom egy ünneplés-tanfolyamra

bögre és zokni

A Nagy Karácsonyiajándék-Keresési Filozofálás mellett nemrégiben, némi gyermekkori nosztalgikus kíváncsiság-ízzel vegyes ajándék-kapási filozófia is kitört rajtam.
Úgymint az azon való fejtörés, hogy amellett, hogy nem szeretnék kényszerből ajándékozni senkinek "valamit", csak azért, mert minden évben szoktunk, én magam is kis túlzással rettegek az ilyen nyögvenyelős ajándékoktól.
Onnan eredt ez a gondolatkör, hogy vannak azok a barátok-ismerősök, akikkel kellő távolságba került már az életünk ahhoz, hogy döbbenetesen nem tudom, most éppen mire vágynának, mitől lennének boldogok, minek örülnének. És ha ez így van, ők épp ugyanennyire nem tudják ezt rólam. És nincs alkalmam elmondani, mivel nem mindenki olyan kedvesen kreatív, mint Anyu, aki még ma is kéri, hogy írjak levelet a Jézuskának, és akkor majd abból választanak, többnyire könyveket.

A ne ajándékozz tárgyat - körök visszatérő anekdotája, hogy gyerekkorunk óta vannak azért olyan tutibiztos ötletek, amelyeket bármikor, bárkinek... Régen ez volt a kazetta, ma meg a bögre, zokni (esetleg tea és gyertya).

De hála a Magasságosnak, az élet nem fekete és fehér. Egyrészt illendő némi önreflexió: igen, én is fogok idén is teát ajándékozni, mert amellett, hogy klisé, azért van belőle nagyon különleges is, valamint kellemes élmény-filozófiákkal köríthető.
Másrészt zoknit és bögrét is lehet hiperszuper-kreatívan, ötletesen és 100% személyesen kapni. Mint ahogy történt is a barátocskás előkarácsonyon.
Vagyis egyelőre semmi sincs veszve. Sőt.

Terézvárosi Textiláruház

Mint már hasonlókat írtam korábban is, a karácsonyi ajándékokkal az szokott lenni a baj, hogy vagy a fogalmamsincs-állapothoz közelítenek, vagy olyan konkrét és plasztikus kép formájában élnek a képzeletemben, hogy a képhez képest nagyon nehéz megfelelőt találni. És akkor, emlékeimben turkálva, hogy hol is árulhatnak ilyesmit, megintcsak be kell szállni a vásárlók zombi-áramlásába és keresni, hátha mégis ott bujkál valahol az igazi.
Utóbbi történt textilszalvéta dolgában is. Egyszercsak beötlött, hogy ez lesz az ajándék (saját festésű szalvétagyűrűvel, amit nem kevésbé bonyolult beszerezni), és akkor gondoltam, bemegyek egy textilboltba és megvásárolom. Vagy maximum egy hobbiboltba.
Hát igen. Sok-sok keresgélés, néhány drága és/vagy műanyag darab megtekintése után voltam már, amikor jött az ötlet, hogy nézzem meg a fent nevezett intézményben.
Volt persze, szép, természetes anyagú és hatszor olcsóbb, mint amiket addig láttam.
Nade ez az áruház, hát valami mesevilág. Száz százalék poszt-szocializmus (az illat - fa, linóleum és frissen vágott, 100% nylon függöny illata - , a bútorok, a nénik, a nénik öltözéke, a feliratok, az osztályok - szőnyegosztály, lakástextil-osztály, stb.), ugyanakkor meglepően nagy választék meglepően szimpatikus termékekkel és normális árakkal. És hogy hogy zajlik a vásárlás. Édes tündér eladónéni megkeresi nekem a kívánt terméket a második emeleten, kis diskurzus által övezve eldöntöm, hogy szeretném megvásárolni. Eladónéni blokkol, blokkot a kezembe nyomja, menjek le a lépcsőn, aztán balra. És lőn, megyek. Mindeközben ő odasiet a megvásárolt tárgyak csúszdájához, és leküldi rajta a megvásárolt tárgyat ahhoz a másik nénihez, akinél odalent fizetek. És most jön a meglepő: fizethetek akár kártyával is. "A kártyát én nagyon szeretem" - mondja a pénztáros néni, aki valószínűleg az alapítótagok egyike lehetett.
Átveszem az árut, elégedetten távozom. Brilliáns. Ez nem egy kis bolt, hanem nagy és komplex áruház három bejárattal, három szinten. Hogy miből tartják fönt, az izgalmas lenne, de Isten óvja a bezárástól mindenkor...

A 4es6os Király utcai megállójánál a Király utcán a Deák tér irányába kell elindulni. Ajánlom szeretettel mindenkinek, mozizási és vásárlási célokkal egyaránt. Bizsergetően történelmi élő-múzeum.