intenzív7

Ójaj, hát azt egész lehetetlen leírni, hogy ez micsoda. Induljunk ki onnan, hogy van ez a bizonyos, többször emlegetett pszichodráma. Csoportos önismereti módszer. Az év tíz hónapján egy-egy napot együtt töltünk, eljátsszunk élethelyzeteket, krízist, változást, szorongást, szerelmet, boldogságot, születést, szakítást. Megtörtént vagy meg nem történt beszélgetéseket, vágyott vagy valós kapcsolatokat, űrt, hiányt, többletet, bármit, ami az életünkben elöl van.
Aztán az év végén elérkezik egy hatnapos intenzív együttlét, ami - még a vártnál is sokkal inkább, vagy talán inkább sokkal máshogy, világfelforgatás. A szó legjobb értelmében.
Itt megtörténik, hogy a kérdésedre, amire figyelni szeretnél, besétálnak a válaszok, vagy legalábbis azok a helyzetek, amelyek egy-egy választ hordoznak. Szerepeken, mások kapcsolatainak a megjelenítésén keresztül: arra hívnak meg mások, ami neked a legfontosabb. Egészen hihetetlen.

Ja igen, nekem miről szólt.
Többek között arról, hogy egy év erőlködés és gondolkodás után egyszer csak kikapcsolt az agyam, hogy a sok-sok agyalás helyett végre beengedjem az élményeket.
Aztán még arról is, hogy sok, nagyon sok mindent megengedhetek magamnak,
hogy kipróbálhatok olyan szerepeket, ami sose voltam és sose leszek, de bennem él, és egy apró rész kell belőle, hogy az lehessek, aki vagyok.
Szépségről, nőiségről, bűntudatról, bátorságról, határfeszegetésről, figyelemről, jelekről, felelősségről, közös felelősségről, bizalomról és játékról.
Világtól elvonulás (amibe azért vicces módon egy-két napra bekéredzkedett Demjén Rózsi, a Bikini, egy utcabál és egy aszfaltrajzverseny), magunkra figyelés, Isten sajátságos, alig észrevehető, de mindent megtartó, finom és befogadó jelenléte.

hát, ennyit bírok most leírni, minden igyekezetemmel a közérthetőségre törekedve, de amúgy meg azt mondom, menjetek és próbáljátok ki.

Csak szépen sorjában

Hhhhhát, azt kell, hogy mondjam, még mindig nem tudom, hogy az utóbbi hetek óriási nyaralás-pihenés-kikapcsolódás-elvonulás-világmegváltás-folyama véget ért-e (amikor már azt hinném, vége, megint becsöppen egy-két nap váratlanul jött feltöltődés), de az biztos, hogy ez az egymást érő programokból összeálló forgatag lassan megpályázhatja a kamaszkorom legszebb nyara címet (bár Jersey még mindig felülmúlhatatlannak tűnik, de ki tudja).
Lassan tízen felüli már az érlelődő blog-bejegyzések száma, és mivel a napokban megkaptam a mindig beindító "mért nem írsz blogot" - kérdést, úgy döntöttem, ideje összeszednem magam meg gondolataim, és megpróbálok dobozolás helyett lopva leírni néhány mesét a történtekből.

Szóval egy kis előzetes (hogy el ne felejtsem): ez volt - ez lesz

• Intenzív7
• Álomprojekt sokadszorra
• kcsvk
• bor, jazz, balatonboglár
• barátságosdi
• lélek, test, fotó
• nagyon nagy csend
• népzene, rap, plázatető
  
• anyááááám!
• szégyen és szeretet

szóval jönnek mindezek hamarosan.
türelem.
költözünk...

Közérdekű Közlemény

Ráadásul kettő.
Természetesen egybecsengnek.
Mondhatnánk úgy is, hogy - mint a mesében- a végén minden jóra fordul.
Sőt, emellett még azt is mondhatjuk, hogy a világ nagy folyamatai és a természet ősi jelei ismét egy irányba mutatnak.
Sőt, infantilisen fatalista módon azt is mondhatnánk, hogy a világvége tulajdonképp hepiend.

Ugyanis:
1. Galambirtás lesz. Vagy legalábbis valami olyasmi. Tirrarirra. Persze magyar módra ez is, de ebbe ne menjünk bele (ollé, leírtam az első politikai színezetű blog-mondatomat).

2. VAN ÚJ ALBÉRLET! Mint a mesében. Tulaj hirdetést feladta, 5 perc múlva Klára felhívta, 3 óra 17 perc múlva megnéztük, ez után 4,5 perccel eldöntöttük, ez után 20 perccel visszajeleztünk (nem mi voltunk az elsők!) ez után 2 perccel mi nyertünk, majd három nap múlva, vagyis ma, aláírtuk a szerződést. Ahogy terveztük, Óbuda, kertes, két erkélyes, teljesen külön szobás, cuki konyhával, biciklizhető környékkel.

És hogy a keretes szerkezethez meg a globális összefüggésekhez ragaszkodjunk: ennek tiszteletére egy újabb két dimenziós G jelent meg a régi albérletbe vezető parkoló kövezetén szép szimmetrikusan elterülve, kivasalva, köszöntve a szerződés-aláírásból hazatérő két Hősnőt.

JN2008

Érleltem, érleltem, hát most meg kell születnie. Mielőtt még távolba veszne.
Az idei évi Jókai Napok (az itt már sokat emlegetett szerelmetes színjátszó-fesztivál) több szempontból különleges volt.

• Például mert alig láttam egy-két előadást. Egyszerűen nem jutottam hozzá. Közbejött mindenféle. Szomorú családi esemény, vizsgaidőszak, munkahelyi kötelezettségek. De valahogy nem is érintett ez akkora egzisztenciális földhözcsapással, mint mondjuk a tavalyi helyzet. Valahogy a készülődési szakaszban távolabb éreztem magam az egész fesztiváltól, mint szoktam, nem tudom, miért.
• A bulikban viszont kb. minden másnap ott voltam - ennek következtében ki is fogtam szépen a másnapokat, vagyis arról sikerült hallanom rendszeresen, hogy "tegnap" mekkora nagy parti volt, "ma" meg ennek következtében csendes-ülős-mértékletes matinéhangulat. Szóval hiába akartam magam belevetni, nem nagyon volt mibe. Mondtam is erőteljes hangsúllyal, hogy sssszánalmas, persze igazából jól esett ez is.
• Volt viszont rengeteg újdonság kísérőprogram, hála a Gurigongónak (róluk még később). Például az Öt Perc Hírnév, ahol - este a RÉVben - 5 perc erejéig bárki bármit művelhetett a színpadon. És ahol - ha épp nem akkor is egy másnap van - én is majdnem előadtam a cvekedli-sztorit egy standup comedy keretében. Nem baj, már a felkérés is eleve vicces volt.
• A másik nagy kedvenc újdonság a Flash Mob - vonatozásos éneklés a vásárcsarnokban, kipróbálva az ős-igazi civilséget és alulról szerveződést, mosolyogva meglepődött arcokon, együtt hömpölyögni a többi boldog bolonddal, remekkkk.
• A harmadik nagy kedvenc a kultúrkommandó, melynek csak előkészítésében sikerült résztvenni (például Olasz Pityu hajvágás közben elmond egy Eszterházy-monológot a cukipofa fodrásznéninek ((O.P: "Van egy nő. Gyűlöl". F.N: "Tényleg?" :))
• Még mindig Gurigongo: számomra a Beszt Offf akkor is a Finito. Felolvasószínházban. Bármikor még egyszer.
  
• És még sok minden más. Elnosztalgiázni a Popfesztivál dallamain és szövegein, ami ugyanolyan, mint anno a miénk volt, bőrig áznottan bemenekülni egy régi kapualjba, hazaballagni tesókámmal kettesben éjszaka a mindig egyforma rakparton...
  
• ... megölelgetni egy éve nem látott kedves ismerősöket, belefeledkezni szép arcok bámulásába, belemerítkezni sok-sok szeretetbe, vagy épp szembesülni azzal, hány kedvesfontos ember olvassa ezt itt (és mennyire szeretik - innen a közönségdíj pl a táskás eposznak). Megjelenni öt percre a Visszhang szerkesztőségében és ott előre meg nem fontolt szándékkal körülrajongottnak lenni egy kicsikét híres fotósok és hírhedt tördelők által... egészen megható.
• És ami még igazán tényleg nagyon fontos: elköteleződni a jövőre nézve mindenféle világ- és fesztiválmegváltásra. Mint például az irányba, hogy - bár remek dolog, ha lelkes tizenévesek írnak naiv elemzéseket a fesztiválújságba, de abból hiányzik a hozzáértő lélek (mindkettő egyformán fontos), ezért - jövőre részemről egy nagy visszatérés keretében igenis lelket öntünk beléje, a visszajelzések alapján nagy szükség van erre. Ezen kívül csinálunk sok online felületet, még beljebb visszük a film eszközeit és lesz sok sok flessmob meg kultúrkommandó. Mert az kell. Ezennel tehát a blog-olvasóközönség színe előtt fogadom, hogy jövőre ott leszek teljes lelkemmel, és ennek érdekében rendezem majd jóelőre a szabadságomat (és szakítok a nézetemmel, mely szerint azért vonultam ki a fesztivál-újságírásból, mert ha én 5 perc alatt teleírom, mi marad az ifjú titánoknak és titanilláknak, mert ez egy hülyeség.)
  
• (By the way arra is sikerült rájönni a lelkes álmodozás közepette arról, hogy az egyháznak is milyen jót tenne néhány flash mob, hogy tulajdonképp a Feltámadási Körmenet a legősibb példány: sok ember egy helyen valami olyasmit csinál, ami a többinek meghökkentő, majd egy rövid időn belül eltűnik, feloszlik.)

ihajj, de terjedelmes lett. ezer bocsánat.
jó volt, köszönöm mindenkinek.

terjedelmes táska-történet második epizód, avagy: hogyan állt helyre a világ rendje

Annyit elöljáróban, hogy a Cvekedli-sztori elnyerte a közönségdíjat is (erről bővebben egy későbbi bejegyzésben).
Ez pedig itt - mi más volna - annak a folytatása.
Tehát ott tartottunk, hogy nem tudni, meddig tart a szag. Hátkérem, mára már tudjuk: négy napja véget ért.
Történt ugyanis, hogy mostanában valahogy minden nap ez a bizonyos főszereplő táska volt velem. És nyáron, de általában mindig van nálam baciölő zselécske (ez egy olyan kis üvegcse, benne egy furi, zselés állagú dologgal, abban apró színes szemcsékkel, amivel víz nélkül lehet kezet mosni, mert fertőtlenít, és még vicces is. Leggyakoribb használata enyhén kényszeres esetekben, tömegközlekedés után, gyér higiéniai infrastruktúrájú helyeken, illetve Nagyítós alkalmakon, tekintve hogy az egyik tündésmesternő, Gyöngyőtől kaptam az ötletet).
Ezekben a napokban sem volt másképp, hurcoltam magammal a Gabcsitól ammmerikából kapott pink grapefruitos példányt, mígnem többszörösen azt vettem észre, hogy ha kihúzom a zippzárt, árad ki a pink grapefruit illat, de valami nagyon erőteljesen.
Namondom, győzelem a káposztaszag fölött.
Igenám, de hogy történhetett ez? Ennyire erős illata nem lehet csak úgy. Kutakodtam egy kicsit, hát láss csodát, LECSAVARODOTT A KUPAKJA! És ennek egyenes következményeként, szivárgott, lötykölődött, csordogált a zselécske szépen kifelé napról napra.
Sssssoha nem történt még ilyen, soha. De most mégis.
Szerencse, hogy a zselécske legfontosabb tulajdonsága, hogy elillan, és nem hagy nyomot, nem áztat el és nem is lesz utána ragacsos semmi.
Mondhatni tökéletes. És mindez magától... Igazuk lehet azoknak, akik azt mondják, a világ egy egyensúlyra törekvő rendszer...