on foot

Járni - lépni - sétálni - gyalogolni - útra kelni - úton lenni - elzarándokolni - lábra állni

valami elromlott a kicsi ká motorjában, így aztán egy csomó útra gyalog keltem az elmúlt napokban.
ez már önmagában módosított némileg az idő menetén.
jött a böjt fény és levegő hete, ami hozott egy szép hajnali fotósétát önmagammal, a természettel és a Teremtővel - régen megélt, régóta vágyott élmény, találkozás.

és aztán jött a méginkább vágyott elvonulásos labirintus-járás, Pannonhalmán, a napéjegyenlőségkor.
amit a nagy vágytól vezérelten saját működésemnek megfelelően kellőképp megnövesztettem már előre önmagamban, ennek ellenére mégis sikerült elvárásoktól viszonylag szabadon, sok-sok küzdés árán megérkezni.

a labirintus egy olyan tér, ahol felolvad az idő és átértelmeződnek a távolságok, elvarázsolódnak az irányok. előre és hátra, befelé és kifelé új értelmet nyer.
a pannonhalmi apátság arborétumának labirintusa egy olyan tér, ahol a hófehér kövek felszínén isten tenyerében lépked az ember.
táncraperdító lendület, körhintás forgatag, megtartó erő,
van és nincs, védelem és magány.
elengedés, befogadás és visszatérés.
annak megélése, hogy ha valamiben igazán otthonosan mozgok, az a túlélés - ennek minden biztonságával és terhével együtt.
átlépés az intuícióba, a kreativitás felszabadultsága.
valami új megélés önmagamról hosszú idők "unásigismerem"-helyzetei után...
disz-kom-fort...

azért mentem oda, hogy hagyjam, hogy történjen.
hagytam. történt. köszönöm.
a visszatérés nem könnyű, de azt már egész biztosan tudom, hogy a lábaim visznek.
minden lépésben hatalmas nagy erő rejlik, mert a lépés mozdulat.
sok lépés van mögöttem, sokféle lépés belém íródott.

és ha itt még nem mondtam volna, a böjt azért van, hogy ha kell, fájjon.
mert a pusztában kóvályogni, az nem fáklyás menet. a fáklyás menet később jön. kinek ekkor, kinek akkor, kinek így, kinek úgy.

türelem.
elfogadás.
türelem.

keljetek fel
és járjatok...

pár mondat a naivságról

a naivság veszélyes, igen.
mert pofára lehet vele esni
és mert az ember úgy jön-megy a világban naivan, hogy igazából nem fogja fel, hogy mi merre hány méter

de a naivság ugyanakkor védelem is
mert abban a hitben enged élni,
hogy az emberek alapvetően jók,
hogy akihez szeretettel fordulok, az viszont is így tesz majd,
hogy a világ egy kerek egész,
hogy az orvos meggyógyít,
és a szolgáltató az én javamat akarja.

dehát mit is várhat az,
aki szeretetteljes családba született,
a fontos pillanatokban tenyerébe vette a gondviselés
váratlan utazáson meg szívek szállodáján nevelekedett
és sosem érte még igazán nagy baj...

szóval a naivitás igenis erőforrás.
védelem, burok, szépség, bizalom.
élet-szépítő zsírkréta,
amely megkímél a hitetlenség szorongásától
és mindenféle rossz előérzetektől.

ajánlom mindenkinek, még így is megéri

most

- mekkora volt a rengés?
- hát ezt nem tudom így elmagyarázni.
- bent vagytok a házban?
- én vagyok egyedül, igen, bent. gyertek haza gyorsan.
- megyünk.

Két rezgés volt. Egy nagyobb és utána egy kisebb, oldalirányú.
Hogy mi történik ilyenkor? Összesűrűsödik a pillanat, talán úgy, mint a láva a földkéreg alatt.

és utána rögtön jön a félelem
és közvetlen annak sarkában a vágy
hogy akik szeretnek, legyenek itt közel

milyen kristálytiszták is ezek a pillanatok...

véletlen született egysoros

mindenki hallgat, csak én beszélek mellé

Szerelemcsütörtök

Steinbeck Johhny bácsi címben nevezett regénye olyan, mint a Miért éppen Alaszka (remélem, ezzel nem sértem meg egyik felet sem) - édes, egyszerű, végtelenül szeretetreméltó Arcok (egyszerű iszákos naplopók, közönséges lotyók, kocsmárosok és hasonlók), gyűjteménye, akikkel hol történik valami, hol nem - ez a lényegen, hogy szívet melengető belepillantani a sorsukba, nem változtat.

Még nem olvastam végig, de az óriási mondatok száma már átlépte azt a határt, amit muszáj megosztanom. Néhány idézet következik, meg a nagy és aláhúzott ajánlás: kötelező olvasmány bonyolult lelkek számára.

Mindenekelőtt a szépirodalom lényegéről, megfűszerezve némi szupervíziós szemlélettel:
"Aztán szeretem, ha egy könyvben sok a duma, de nekem ne magyarázzon közbe senki, hogy az a muki, aki dumál, hogy néz ki. Azt majd én kisütöm a dumájából. És még egy. A dumájából szeretem kisütni azt is, hogy mit gondol a muki. És egy kis leírás is jöhet - folytatta - , mert szeretem tudni, hogy milyen színük van a dolgoknak meg milyen szaguk, tán azt is, hogy néznek ki, meg a muki hogy van velük... de ebből ne legyen túl sok."

Néhány hasonlóan súlyos sor a változásról:
"Az ember változik és a változás úgy jön, miként a könnyű szellő, amely alkonyatkor meglebbenti a függönyt, úgy jön, akár a fűben megbújó vadvirágok lopva szállongó illata. A változás érkezését jelezheti valamilyen aprócska sajgás, az ember azt hiszi, tán megfázott. Vagy esetleg undort érez valami iránt, amit az előző nap még szeretett. De az is megeshetik, hogy a változás éhség formájába öltözik, s ezt az éhséget még amerikai mogyoróval sem lehet csillapítani. Azt szokták mondani, hogy aki zabál, azt az elégedetlenség hajtja. De hát nem ép az elégedetlenség szüli a változást?"

És végül arról, amikor valami fontos vágyunkat nem engedjük meg saját magunknak:
"A beteljesülés hiányzik belőled. Megsértettél valamit magadban, megtagadtál valamit magadtól, mint aki sokat eszik, de A-vitamint soha. Nem vagy éhes, mégis éhhalál fenyeget."

update. még néhány kihagyhatatlan:
A sorsunkkal való megbarátkozásról:
"Ha valakit végérvényesen skatulyába zárnak, és nincs többé választása, nekilát, hogy földíszítse a skatulyát."

Az emberekkel való kapcsolat mibenlétéről:
"Az emberek többsége képtelen a másikra figyelni. Pedig milyen gyerekjáték! Hisz amíg figyelsz, egyebet nem kell csinálnod. És amellett érdekes is... még soha senki nem haragudott meg azért, hogy kérdeztek tőle valamit. Szebbet nem is tehetsz senkivel, mint hogy hagyod, hogy segítsen neked... Az emberek akkor a legboldogabbak, ha adhatnak valamit, amire szükséged van és aminek örülsz. Ez nem humbug. Bevált módszer. Próbáld ki."

szóval... óriási... nagy köszönet érte Jujunak.