Hogy kerültem oda...

Mióta tudjuk, hogy minden fatális véletlennek és egyéb baklövésnek fontos sorsfordító üzenete van, hajlamosak vagyunk őket szeretni.
Aki elmegy zumbára és nem visz magával cipőt (mert ugye mostanában mindent mindenhol ott- és elhagy), az magára vessen.
Még jó, hogy éppen van jóga is, ami cipő nélküli dolog ugyebár.
Igen, de nem sima, hanem antigravitációs.
Milyen hülye név, sokkal jobb lenne hinta-jógának vagy hordozókendő-jógának vagy légtánc-jógának hívni.
Már rég ki akartam próbálni, csak tartottam tőle, hogy nehéz lesz.
Az is.
De hihetetlen vicces. Egyensúlyozós, játékos, hintázós, még inkább egyensúlyozós és mosolyra fakasztós. Felszabadít. Visszahozza a gyerekkori hinta-emlékeket, kacérkodik az ember bátorságával, tartásával, erejével. És csak időnként fáj, de állítólag azt is meg lehet szokni.

szeretettel ajánlom. véletlenül is, és szándékosan is.

mennyi

érezted már,
hogy amikor nagyon-nagyon sok sírás van benned,
de nem engeded ki, hanem visszanyeled a könnyeket,
akkor hányigerré alakul?
aminek ki kell jönni, annak ki kell jönni, úgy látszik...

Cuki

Ha felszabadultan vagy épp ráérősen, várakozón vagy kíváncsian jön-megy az ember a városban, hatalmas kincseket lehet találni, ezt tudtuk eddig is. 

Imígyen akadtunk rá a minap a múzeum körút egyik egyébként is kedvenc udvarában rejtőző Cukorka boltra.

Kézzel készített nyalókák és cukorkák, a világ bármely színében. 

Három viccescuki fiatal, két srác meg egy lány. Állnak  a pult mögött, gyúrják-hevítik-tekerik-hajlítják, gyömöszölik. A falon végtelen mennyiségű folyékony íz szép üvegcsébe zárva, a boltban elmondhatatlan cukorkaillat (egész bizonyos vagyok benne, hogy ha amikor gyerekként elképzeljük a mennyországot, ott is ilyen illat van), és különböző formájú és színű cukorkák meg nyalókák mindenütt. Charlie és a csokigyár érzés, mesearanyos.

és nem utolsósorban van egy gyönyörűség biciklijük is.

ja igen, és akinek ez fontos: a cukorkák íze is mennyei. megkóstoltuk. 

tessék menni hosszú tömött sorokban, jót tesz a léleknek!

Elvesztegető

Történnek dolgok mostanában.
A vonatokat továbbra is elnézem. Az utóbbi 10 utazásból 9-szer vártam egy órát, mert rossz időpontot jegyeztem meg, néztem ki, vagy nem volt hely (!) a vonatra vagy egész egyszerűen nem értem oda. Ajándék órákat ücsörögtem bizarrabbnál bizarrabb helyzetekben. Hát jó.
Tegnap Margit-szigeti kerthelyiséges ücsörgéskor ott hagytam a telefonom a széken.
Hazaér, telefonhiányt észlel, táskát kiborít, bringára visszaül, vihar-előtti hangulatban visszateker, töksötét szigeten totális intuícióban átteker, világítás nincs, bringa-lámpa még mindig nincs, az útból semmit se látni. Mi lehet ez a fehér csík a kiskavicsos járdán keresztben? Ja, az 4 lefelé lépcső.
Lerepül. Tanulság: ha nem tudsz megállni időben, akkor vesd bele magad a zuhanásba, feszítsd meg az izmaidat és talpra fogsz esni.
Vakság, félelem, elszántság.
A telefon ugyanúgy csücsül a széken, mint ahogy ott hagytam.
Meglepő. Pedig már átgondoltam, kit hogy fogok értesíteni. Azt már nagyon sokszor átgondoltam korábban, hogy a telefonom memóriája hálózatépítés szempontjából elég nagy kincs, ami kár lenne, ha elveszne.


Snitt.
Fogadalmak ide és oda, ma végre elvittem a bringát a Miciékhez.
"Azt, hogy a biciklifestés nem egy olcsó dolog, tudod?"
igen, tudom. Hosszas beszélgetés, értékrend-csere. "Nálunk a biztonság az első." Igen, ezt is tudom.
Bringát szervizben otthagy, kulcscsomót a kosárban bennehagy. Véletlenül. Otthon észlel, este későn.
Szervez, vár, szervez, vár. és aztán jön a Rackajam-koncert a Kobuciban, ami leold minden lerakódott szennyeződést az emberi lélek belsejéből...
Minden jóra fordul, a mindenkor megmentő Dalmának ezer hála ezért, persze, nem is az a lényeg, hogy mi lehetett volna, ha (hogy ha mondjuk nem jutok be a lakásba a három napos elutazás előtt),
hanem hogy vajon
mit hagyok el épp, amikor mindenféle tárgyat elhagyok. kulcsot, telefont, telefontartót, gyűrűt, miegyebet.
mitől vagyok szabadulóban.
szabadulóban vagyok.
vagyok.

Bátor József

Rövidre vágott haj, alacsony alkat, karakteres, mégis lágy arcvonások, az arcon enyhe szorongás.
A sötét-koptatott jellegtelen farmer, amit visel - nadrág és dzseki is - egészen elszürkítik.
Fekete hátizsák, sötétkék laptop-táska, nagyméretű reklámszatyor, benne dobozzal.
Az oldalán multicégekre jellemző névtábla lóg, kifelé, rajta a neve: Bátor József.

Vajon TÉNYLEG így hívják? Hazaindult a munkahelyéről, mint minden nap, csak ott felejtette a névkártyát
vagy ez valami fura önbizalomnövelő terápiás eljárás, hogy a BÁTOR felirattal kell mászkálnia a tömegközlekedésen, várva, hogy mikor szólítják meg?
megszólítanám, de aztán mégse.

Lehet, hogy ezt kipróbálom egyszer. Egy napot eltölteni egy "Bátor Krisztina" felirattal...