Elvesztegető

Történnek dolgok mostanában.
A vonatokat továbbra is elnézem. Az utóbbi 10 utazásból 9-szer vártam egy órát, mert rossz időpontot jegyeztem meg, néztem ki, vagy nem volt hely (!) a vonatra vagy egész egyszerűen nem értem oda. Ajándék órákat ücsörögtem bizarrabbnál bizarrabb helyzetekben. Hát jó.
Tegnap Margit-szigeti kerthelyiséges ücsörgéskor ott hagytam a telefonom a széken.
Hazaér, telefonhiányt észlel, táskát kiborít, bringára visszaül, vihar-előtti hangulatban visszateker, töksötét szigeten totális intuícióban átteker, világítás nincs, bringa-lámpa még mindig nincs, az útból semmit se látni. Mi lehet ez a fehér csík a kiskavicsos járdán keresztben? Ja, az 4 lefelé lépcső.
Lerepül. Tanulság: ha nem tudsz megállni időben, akkor vesd bele magad a zuhanásba, feszítsd meg az izmaidat és talpra fogsz esni.
Vakság, félelem, elszántság.
A telefon ugyanúgy csücsül a széken, mint ahogy ott hagytam.
Meglepő. Pedig már átgondoltam, kit hogy fogok értesíteni. Azt már nagyon sokszor átgondoltam korábban, hogy a telefonom memóriája hálózatépítés szempontjából elég nagy kincs, ami kár lenne, ha elveszne.


Snitt.
Fogadalmak ide és oda, ma végre elvittem a bringát a Miciékhez.
"Azt, hogy a biciklifestés nem egy olcsó dolog, tudod?"
igen, tudom. Hosszas beszélgetés, értékrend-csere. "Nálunk a biztonság az első." Igen, ezt is tudom.
Bringát szervizben otthagy, kulcscsomót a kosárban bennehagy. Véletlenül. Otthon észlel, este későn.
Szervez, vár, szervez, vár. és aztán jön a Rackajam-koncert a Kobuciban, ami leold minden lerakódott szennyeződést az emberi lélek belsejéből...
Minden jóra fordul, a mindenkor megmentő Dalmának ezer hála ezért, persze, nem is az a lényeg, hogy mi lehetett volna, ha (hogy ha mondjuk nem jutok be a lakásba a három napos elutazás előtt),
hanem hogy vajon
mit hagyok el épp, amikor mindenféle tárgyat elhagyok. kulcsot, telefont, telefontartót, gyűrűt, miegyebet.
mitől vagyok szabadulóban.
szabadulóban vagyok.
vagyok.