Vannak blogok, amik zártak.
Nagyon helyesen.
Nem teregetik ki például a családi eseményeket ország-világ előtt.
Ezekre a blogokra csak úgy lehet kommentelni, hogy mielőtt megjelenteti, mutat egy képet össze-vissza felrajzolt betűkről és egy totálisan elmosódott fotót, amin valahol valamilyen számnak kéne felismerhetőnek lenni.
Ezt mind gúgül bácsi csinálja.
A képet felismerni lehetetlen.
Beírok valamit, aztán közli, hogy sajnos nem nyert, próbáljam újra.
Szépen kéri, ezért megpróbálom. Hogyaszongya "kérjük, bizonyítsd be, hogy nem vagy robot"!
Általában három-négyszeri próbálkozás után feladnám, de hurrá, van audio-verzió is.
Na halljuk.
Hát az a hang rosszabb, mint egy hullarészeg dartvéder. Hallgathatatlan.
Így aztán, ötből négyszer megállapítom magamról,
hogy még mindig robot vagyok,
feladom a kommentelést
és megfogalmazok néhány szokásos wörklájfbelensz önkritikát.
köszönöm, miszter gúgül.
szerda, október 31, 2012
vasárnap, október 28, 2012
lovli
gimibál-fotókat nézegetni és megállapítani, hogy a középiskolások ugyanolyanok, mint egykor: szépek, kisimult arcúak, szerelmesek, csinosak, lovagiasak, táncoslábúak, botlábúak, csókolózósak, szégyellősek, nevetgélősek, vagánykodóak, gyégyellősek.
mesét néző szülőkről hallani
bábozva prédikáló plébánossal találkozni
átkelni a ködös-színes, titokzatos Pilisen
arany mazsolát enni
yann arthus bertrand fotóira újra rálelni
vagány szerzetesnővérek belső poénjain kacarászni
fürdőgolyót dobni egy nagy kád meleg vízbe
és bekapcsolt fűtésre hazaérkezni

az élet apró lovliságai
köszönet érte.
szombat, október 27, 2012
sosem gondoltam volna
hogy belőled is ez lesz.
amikor hét évvel ezelőtt utoljára láttalak,
még életteli, egyenes gerincű, forró tekintetű, tiszta gondolkodású
férfi voltál,
akiről hittem, hogy nem vár rá a kiégés,
és nem szaladnak el vele a lovak,
és nem alszik ki benne a tűz,
és egészségesen fog megöregedni.
vagy még inkább, hogy nem fog megöregedni soha.
vonzó voltál és elegáns, még akkor is, ha nekem elviekben bácsi is lehettél volna.
igényes, szellemes, pozitív világlátású
rendszerváltó vagány.
és amikor sok év után újra láttalak,
nem akartam hinni a szememnek, hogy a tűz helyén önkívületig ható üresség van
a kisugárzás helyett alkoholszag
és kiállsz még így is, mert valami hajt,
de hinni nem hiszel már semmiben.
sosem hittem volna.
nekem fáj, gondolom, neked nem, ezért mondom.
és nem akartalak elveszíteni, gondolom, erről sem tudtál.
és e helyről üzenem
svéd gyerekvers alakzatban
hogyha ez az ára a rendszerváltásnak,
akkor inkább ne csinálja senki.
mert nem éri meg.

csütörtök, október 25, 2012
Megélni
A múltkor, amikor valahogy egy újabb szenvedős blogbejegyzést alkottam épp ide, tettem föl magamnak az (olvasói) kérdést, hogy hogy is van ez, miért nem írok a sok-sok boldogságról olyan gyakran. És persze azt válaszoltam rá, hogy mert akkor nincs időm írni, hiszen éppen megélem. És az fontosabb.
Na és hát ez az. Amire ma megint sikerült rájönni, hogy mindent lehet szenvedélyesen, belehelyezkedőn, velejéig kiszippantósan megélni. Azt is, ami boldogságos és azt is, ami fájdalmas.
És hogy minden perc, amikor éppen nem megélünk, hanem túl, az veszteség.
Persze ezzel semmi újat nem mondtam, de azért magamnak is ki kellett mondani. Ismét.
Például ez az aktuális kedvenc kép is épp egy megéléskor történt. Látszólag felesleges sorban álláskor, önmagam szórakoztatása gyanánt. Ez az idő nem telt hiába.

szerda, október 17, 2012
mindig. ez. van.
hogy akkor lehet csak beismerni, hogy a lélek kicsit össze van törve-zúzva, ha a test is összetörik mellé.
mert akkor otthon lehet maradni kicsit, még ha dolgozva is, és inni meleg teát mézzel, és kérdezni magamtól szüntelen GulyásPeti mondatát (amiért azóta is hálával tartozom),
hogy kriszta, magadhoz mikor vagy jó?
sőt lehet dühöngeni kicsit. és a kedves-kollegiális "jólvan"-ra a telefonban kiszabadítani még néhány hetek óta várólistán lévő könnyet is.
önsajnálat end.
a biciklizés azért is jó, mert még ha a taknyos őszi időben kicsúszik eléd valaki, és átröpülsz fölötte és kicsit összetöröd magad, akkor is csupa varázslatos jószándékkal lehet találkozni.
fiatal srác, aki rendíthetetlenül magázódik
és felkísér, biciklit cipel, orvoshoz küld, taxit hív, buszra feltesz és bármit felajánlana, hogy még segíthessen
és felhív este, hogy minden rendben van-e.
kedves barátnő másnap jön, hoz enni, inni, sírni, nevetnivalót.
és mondják, hogy vigyázz magadra. máshogy, mint máskor.
korábban hallottam valakitől, hogy akinek autóbalesete van, annak másnap hatalmas izomláza lesz mindenhol, mert a sokktól megfeszült minden izma és másnapra azok bedurrannak. hát ez is érdekes élmény.
és mindezt azért írom le, leginkább magam miatt, hogy el ne felejtsük, hogy ütközés nélkül nincs élet. és élni csak veszélyesen lehet igazán. ez utóbbi mondatért pedig Szabinak jár a nagy köszönet.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)