szomszédnéni

azt még ha jól emlékszem, nem írtam, vagy kevéssé hangsúlyoztam, hogy micsoda szép életünk lett itt nekünk klárával, mióta a költözködés hullámai alább hagytak.

néhány apróságtól eltekintve persze, úgy mint, hogy a virágok haldoklanak, mert nem kapnak elég fényt (mi sem, de nem is igazán vagyunk itt azokban a napszakokban, amikor erre esélyünk lenne), vagy hogy van egy aprócska de állandó szorongás a lelkünk mélyén az alattunk lakó sárkányos szomszédnéni lelki békéje felőli aggódásból fakadóan.



történt ugyanis, hogy kb 5. napja laktunk itt, amikor először kláráék húzták ki a gyufát egy kis éjszakai táncikálással, majd pedig mi, egy kis késődélutáni kalapálással.

ami, hát valljuk be, mindkettő olyan tevékenység, melyet nem nagyon lehet titkolni az alsó szomszéd elől. az időzítéssel - mármint a miénkkel - nem is lett volna baj, legalábbis a második esetben, az övével annál inkább. meg a falak vastagságával. háromkor kel reggelente, nem tud aludni, ezért átjött.

hát azt már jó ideje tudom, hogy ebben a kerületben lakni magas szintű szakmai élmény egy szociológus számára, de ez sem volt semmi. a szomszédasszony egy szál lenge valamiben látogatott el hozzánk, ami lehetőséget nyújtott, hogy megcsodáljuk a formás vállain lakozó, tetovált sárkányokat (és a benső sárkánnyal is találkozzunk). Hát ezek fergetegesek voltak, mind terjedelemben, mind kidolgozottságban - nem állhattam meg hogy az asszertív törekvéseim mellett elkezdjek a múltján gondolkodni.

megaztán később, amikor már azon gondolkodtam, hogy hogy elültette bennem a magot és milyen kínosan ügyelek rá, hogy mindent lábujjhegyen csináljak. hogy milyen régi élményhez köthető ez.

legfejlebb tíz éves lehettem, amikor zongorista pályám legerőteljesebben felívelő szakaszában nem kevesebb, mint napi négy órát gyakoroltam, ami a panelházban, ahol lakunk, igencsak megosztotta a közvéleményt. voltak, akik kiültek a padra az ablak alá, hogy hallhassák, és olyanok is, akik sörpűnyéllel verve a radiátort próbáltak bekapcsolódni egy közös örömzenélésbe vagy sokkal inkább elhallgattatni. és hogy nem esett jól, hogy nem díjazzák a kitartásomat... most sem esik jól, hogy nem örülnek pillekönnyű lépteimnek. és ezek szerint az ilyesmiben nem változtam az elmúlt tizenöt évben...